Megőrizte első helyét az Az: Második fejezet című bohócos horror az észak-amerikai mozikban, a sztriptíztáncosnőkről szóló krimi is meglepően nagy bevétellel nyitott - írta a Variety.com filmes portál.
A júliusban visszatért lendület ellenére a későbbiekben változékonyan alakulhat az építőipar teljesítménye, de a jelek szerint a harmadik negyedévben is az első félévihez hasonló, 1 százalékpont körüli mértékben járulhat hozzá a gazdaság (GDP) növekedéséhez - így értékelték az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteke
Sikeres az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak elsődleges munkaerőpiacra visszatérésének segítésére indított program, amely csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több mint tízezer ember munkához jutását támogatta - hangzott el a projekt munkáltatói fórumán pénteken Nyíregyházán.
Több mint 840 millió forintos beruházással, 380 millió forint európai uniós és hazai támogatás felhasználás mellett bővíti termelési kapacitását az ásványvíz palackozással foglalkozó Art Water Kft. a Vas megyei Horvátzsidányban - közölte az MTI-vel a társaság ügyvezetője.
A káposztaféléket már az ókori rómaiak is nagyra értékelték, a szegények orvosságaként tisztelve fogyasztották. A hazánkban is évszázadok óta termesztett káposztafélék, élettani szempontból számos előnyös tulajdonságot hordoznak, magas vitamin-, ásványianyag- és rosttartalmuk miatt kedvelt táplálékforrást jelentenek.
A világ meghatározó autópiacai a visszaesés jeleit mutatják, a jövő nem tűnik rózsásnak többek között a Brexit vagy éppen az amerikai-kínai kereskedelmi háború jelentette kockázatok miatt. Egyre több helyről hallani egy közelgő...
Enyhülni látszik az amerikai–kínai kereskedelmi feszültség, mindkét fél olyan gesztusokat tett a közelgő tárgyalások előtt, amelyek szimbolikus jelentőségűek a másik számára.
Belföldi megtakarítók, ezen belül a lakosság egyre hangsúlyosabban finanszírozza az államadósságot, amivel a magyar gazdaság kitettsége is mérséklődik.
Nem nehéz elképzelni azt a forgatókönyvet, hogy jövőre 340 feletti euróárfolyamot is lássunk tartósan – vélik az elemzők. Az utóbbi napokban történelmi mélypontra gyengülő magyar deviza kapcsán sorra érkeznek a friss előrejelzések és vélemények, egyelőre érezhető forinterősödést kevesen tudnak elképzelni. Alapvetően továbbra is a nemzetközi hangula
Érdemben nem csökkent az üres álláshelyek száma Magyarországon 2019 I. és II. negyedéve alatt. Honnan hiányoznak a legtöbben? Mit tervez a kormány úgy, hogy többször is nyilvánvalóvá tették, a bevándorlást nem alternatíva? Hol találhatnak még potenciális munkaerőt? Összegyűjtöttük.
Kerekes Péterrel, a Coca-Cola Company magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatójával a cég kultúrájáról, új márkakiterjesztéseiről és a társadalmi felelősségvállalási programokról beszélgettünk. Közel fél éve vagy a Coca-Cola Magyarország ügyvezetője *. Milyen várakozásokkal érkeztél, és ezek közül mennyi teljesült eddig? Nagyon nagy vár
Az egészségügy, az oktatás, a családvédelmi akcióterv és a gazdaságfejlesztés kaphat többletforrásokat, amennyiben az ősszel módosítják a költségvetést.
A héten is elsősorban a nagy globális jegybankok, elsősorban a Fed kamatdöntésére figyelhetnek a befektetők. Érdekes lesz, hogy az EKB múlt heti lazítása után hasonló útra lép-e a többi meghatározó jegybank is a világban. Itthon szinte eseménytelen lesz a hét, csak a fizetési mérleg alakulása érdemel említést.
Az amerikai kormány "csőre töltve" készen áll a válaszadásra a Szaúd-Arábia elleni támadások után - jelentette ki vasárnap esti Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök.
A fenntartható fejlődésnek világszerte közel 800 definíciója ismert, nagyon röviden viszont azt jelenti, hogy a különböző szervezetek működésük során törekednek a gazdasági, környezeti és társadalmi szempontok egyensúlyának fenntartására. Képzeljünk el egy háromlábú széket, amin lehet billegve is ülni, de ha megtaláljuk az egyensúlyt, kényelmes is
Jelentősen megemelkedtek az olajárak a hétfői piaci nyitáskor a szaúdi Aramco cég létesítményei ellen a hétvégén végrehajtott dróntámadások után, amelyek visszavetették a kitermelést az olajországban.
Már tizennyolc egyetemen vehetnek részt a diákok a Programozd a Jövőd! programon, amely keretében informatikai szakemberek tartanak előadásokat a legújabb technológiai ismeretekről - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-vel.
Megnyílt a lehetőség arra, hogy a fűtési szezon megkezdésével a távhőszolgáltatók elindítsák a szolgáltatást azokban az ingatlanokban, amelyeknek a lakói ezt igénylik.
Kínában az ipari termelés növekedésének üteme 17 éves mélypontra esett vissza, a kiskereskedelmi forgalom bővülése pedig tovább lassult augusztusban az elhúzódó amerikai-kínai kereskedelmi háború és a gyengülő belföldi kereslet hatására.
Véli egyöntetűen a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Mindketten gyors bértárgyalásokra és 10-12 százalékos ágazati fizetésemelésre számítanak.
A mentes termékek fogyasztói nagyon tudatosan gondolkodnak, és bár nem annyira árérzékenyek, mégis keresik a kedvezményes, akciós ajánlatokat. Érdemes ezen a jövőben elgondolkodni mindazoknak, akik a bővülő kínálat mellett minél inkább szeretnének minél több fogyasztót megnyerni maguknak. Tavaly szeptemberben készítettünk egy 500 fős, nem, kor é
Véli egyöntetűen a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Mindketten gyors bértárgyalásokra és 10-12 százalékos ágazati fizetésemelésre számítanak.
Véli egyöntetűen a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Mindketten gyors bértárgyalásokra és 10-12 százalékos ágazati fizetésemelésre számítanak.
A kormány szeretné elérni, hogy erősödjön Magyarország szerepe az innováció területén, ezért jövőre 25 százalékkal emelik a kutatási és a fejlesztési tevékenység állami támogatását - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, a megyei önkormányzat díszközgyűlésén.
A hétvégi dróntámadás, ami az olaj árfolyamának ugrását okozta, néhány opciós befektetőnek valóságos aranybánya lett ma reggel. Mintegy 62 millió hordó olajra szóló vételi opció, ami még a hétvégi események előtt úgy tűnt, hogy értéktelenül jár le kedden, most hirtelen sokat ér.
Hétfő reggel sem kezdett jól a forint az euróval szemben, így továbbra is 331 felett jár a jegyzés, vagyis tartósan 330 felett ragadt a magyar deviza. A héten elsősorban a jegybanki döntésekre figyelhetnek a befektetők, a legfontosabb szerda este a Fed kamatdöntő ülése lesz.