A zuglói önkormányzatnak egyetlen forint hitele sincs, a fizetőparkolás pedig napi egymillió forintos nyereséggel működik - közölte a XIV. kerület polgármesteri hivatala vasárnap az MTI-vel.
A népességfogyás nem a múlt, hanem a jelen és a jövő problémája, amire minden felelős politikai vezetésnek valamilyen módon reflektálnia kell - mondta a Nézőpont intézet elemzője az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.
A Magyar multi program a nagy növekedési potenciállal bíró, innovatív és exportképes termékeket vagy szolgáltatásokat előállító kis- és középvállalkozások megerősítését célozza - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten.
A demográfiai tendenciák pozitív irányba mutatnak, húszéves csúcson van a házasságkötések száma, nő a gyermekvállalási kedv, csökken a válások, a csecsemőhalandóság és az abortuszok száma - jelentette ki Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombaton a Somogy megyei Kötcsén, a Polgári Piknik elnevezésű találkozó előtt újságíró
Az első félévben 322 milliárd forint nettó eredményt ért el a hitelintézeti szektor, 1,2 százalékkal kisebbet, mint a tavalyi év azonos időszakában. A csökkenést az első negyedév okozta, mert a második negyedévi nettó eredmény már 4,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken megjelent jelentéséből
Egy újonnan induló vállalkozás azt tűzte ki célul, hogy összehozza a kortárs képzőművészeket azokkal a vállalatokkal, amelyek hisznek abban, hogy a művészet és az üzleti világ erősítheti egymást.
A munkaerőpiaci problémák mára az egész országot átitatták; nem véletlenül látja úgy ma 10-ből 7 cégvezető, hogy a helyzet már akadályozza a cég növekedését - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Martis István. A Profession.hu...
Kiemelt kormányzati és önkormányzati fejlesztésekkel, Budapest és négy vidéki város nagyberuházásaival készül Magyarország a rangos müncheni Expo Real kiállításra.
Egyre inkább előretörnek az olyan szolgáltatók, amelyek városokon belül elektromos utazási eszközök bérlését kínálják a turistáknak és a gyors közlekedésre vágyóknak. Az elektromos robogókkal, rollerekkel és biciklikkel viszont sok baj van, főleg szolgáltatói oldalról - ezen a helyzeten akar most javítani a Pragma üzemanyagcella társaság.
Egy amerikai befektetési társaság is jelentős részben ösztönzi az amazóniai esőerdő irtását egy tényfeltáró portál szerint. A Blackstone által birtokolt brazil cégek fejlesztései az agrárbizniszt felpörgetik, az Amazonast viszont tovább pusztítják. Egy helyi szakértő a Privátbankár.hu-nak azt mondta, hogy mindez nem lenne lehetséges a brazil kormán
Szó szerint szeretjük megédesíteni a mindennapokat, legalábbis a kiskereskedelmi forgalmi adatok alapján a magyarok szívesen választják a kényeztetés ezen formáját. Ez pedig tükröződik a költésekben is. Az édességek piaca – ide sorolható a praliné, a cukorka, a drazsé és darabcsokoládé, a szeletes és táblás csokoládé, az édes keksz, valamint a ná
A marketing és a reklám világát gyakran éri az a vád, hogy valójában semmi eredetit nem talált ki, amit alkotott, azt a képzőművészettől lopta. Minden újításának, fogásának van művészettörténeti előképe. Cikkem azt igyekszik bizonyítani, hogy ezek a vádak maradéktalanul igazak. S itt most nem arra gondolok, hogy a reklám, de akár a hollywoodi fil
Több feltétel teljesítésével Magyarország nem esélytelen a klímasemlegesség elérésére 2050-re - jelentette ki a köztársasági elnök az 57. Közgazdász-vándorgyűlés szombati záró plenáris ülésén, Nyíregyházán.
Változékony idő várható a jövő héten. Ködre, esőre, napsütésre is készülni kell, lehűlés viszont nem várható, néhol még 28 fokos meleg is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Szalmán bin Abdel-Aziz szaúdi király leváltotta Hálid al-Falih energiaügyi minisztert, és egyik fiát, Abdelaziz bin Szalmán herceget nevezte ki a helyébe.
Ki az a szőke lány, aki a Schiller-Vasas HC csapatának valamennyi mérkőzésén ugrálva szurkol a „szapporói hős”, Szuper Levente oldalán? Ő Pehl Bernadett, akit az egykori NHL-játékos azért szerződtetett, hogy közreműködésével megvalósíthassa nagy tervét: egy kizárólag hazai játékosokból álló profi jéghokicsapatot, amelynek nemcsak a játéka, de a meg
Tavaly 109 vállalkozás gyártott sört Magyarországon, a piacot azonban négy nagy gyár uralja. Az ágazat forgalma az előző évihez képest 14,4 százalékkal nőtt, a profit pedig a 24-szeresére ugrott - olvasható a Világgazdaságban.
Mintegy 2,5 milliárd forintnyi segítséghez juthat október közepéig az a több mint 1900 szőlőtermelő, akik a zöldszüret mellett döntöttek - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (Am) mezőgazdaságért felelős államtitkára a 40. Halasi Szüreti Fesztiválon.
Összesen 11 Cash & Carry üzletét értékesítette Lengyelországban, Magyarországon és a Cseh Köztársaságban a Metro Properties, a Metro AG ingatlanvállalata. A portfóliót egy eladás-visszabérlés ügylet keretén belül a FLE GmbH, a francia LFPI Group leányvállalata vásárolta meg. Az ügylet 2019 augusztusában vált véglegessé, teljes értéke meghaladja a 2