Világ- és Európa-bajnok focista, már fiatalon a sportág legendája, ugyanakkor kedves, figyelmes ember. A spanyol Álvaro Arbeloa (36), a Real Madrid nemzetközi nagykövete a Hankook meghívására jött Magyarországra, az SOS Gyermekfalvak fiataljaival edzett, közben arról is beszélt, érdekli a magyar válogatott szereplése. Szurkol, hogy a mieinknek jól
Csattanós választ adott Neymar (27) az őt kritizáló szurkolóknak. A brazil nyara arról szólt, hogy a Real Madridba vagy a Barcelonába szerződik, végül maradt a Paris Saint-Germainben, amelyben sérülése után most lépett pályára először a szezonban. A PSG az élvonal 5. fordulójában 1-0-ra verte a vendég Strasbourgot Neymar 92. percben szerzett ollózó
A mindent eldöntő ötödik mérkőzés tegnap este sötétedés miatt félbeszakadt, így csak ma derül ki, a magyar vagy az ukrán csapat küzdhet a Davis-kupában a világcsoportba jutásért.
Hölle Martin egyéniben, illetve az ifj. Dobrovitz Józseffel és Osztertág Kristóffal kiegészülő magyar csapat egyaránt megvédte címét a Drebkauban megrendezett kettesfogathajtó-világbajnokságon.
Folytatják a félbeszakadt Magyarország-Ukrajna teniszmérkőzést. A Premier League-ben az Aston Villa a West Ham United csapatát fogadja, folytatódik a Bundesliga, lesz még jégkorong, birkózás és lósport is.
A 2017-es Európa-bajnoki ezüstérmes Lám Bálint a román Ciurariu, az idei Európa-játékokon ezüstérmes Torba Erik, az orosz Szergej Jemelin ellen esett ki.
Már az első nap játszik az előző kiírás győztese, a Liverpool. Emellett Dortmund-Barcelona párharc is lesz, de pályára lép a Chelsea, a Valencia és az Inter is.
Lőrincz Tamás második mérkőzését is magabiztosan nyerte a nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon, ezzel bejutott a negyeddöntőbe és már csak egy győzelem választja el az olimpiai kvótától a kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában.
Balázs Attila negyedóra alatt legyőzte Ilja Marcsenkót a Magyarország-Ukrajna tenisz Davis Kupa-osztályozó hétfőn befejezett ötödik mérkőzésén, ezzel a magyarok 3-2-re nyertek, és bennmaradtak a világcsoportban.
Lőrincz Tamás olimpiai kvótát szerzett a kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában a nur-szultani kvalifikációs birkózó-világbajnokságon, miután bejutott az elődöntőbe.
Rövid hírben jelentették a nagy hírügynökségek, hogy 93 éves korában meghalt Rudi Gutendorf, a világjáró edző. Isten nyugtassa, különleges, mondhatni egyedi alakja volt a világfutballnak.
A már olimpiai kvótás Lőrincz Tamás negyedik hétfői mérkőzését is megnyerte, így bejutott a kötöttfogásúak 77 kilogrammos keddi fináléjába a nur-szultani kvalifikációs birkózó-világbajnokságon.
Az Újpest fordulatos, már elveszni látszó mérkőzés megnyerésével állt ki a szurkolók által a pokolba kívánt vezetőedző, Nebojsa Vignjevics mellett az NB I 6. fordulójában.
Lőrincz Viktor már az elődöntőbe kerüléssel olimpiai kvótát szerzett a nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon, a döntőben pedig kikapott, így ezüstérmet nyert.