A magyarok lakásvásárlási szokásai elsősorban élethelyzetük megváltozásához igazodnak. Azt gondolhatnánk, hogy a család bővülésével párhuzamosan válhat legégetőbbé a négyzetméterek növelése, azonban még azok számára sem biztos, hogy ez csak családi ház vásárlásával vagy építésével oldható meg, akik ezt megengedhetik maguknak.
A mai közlönyben megjelentek szerint távozik az egyik helyettes államtitkár, Mészáros Árpád József az EMMI-től, Hollik Istvánt pedig 2021 februárjáig kormányszóvivővé nevezték ki. Mint a közlönyben olvasható, az emberi erőforrások...
Az egyik német alapja részére vette meg az Andrássy út 11. és 12. alatti ingatlanokat az AEW alapkezelő - közölte a propertyfundsworld.com. A 2001-ben teljesen felújított két épületben összesen 7800 négyzetméternyi bérterület van...
Lassan vége a síelési szezonnak, persze akik egy szál farmerban, vastag kabát nélkül szeretnek lesiklani a hóágyúzott lejtőkön, azoknak még a március is a szezon része lehet. Vagy messzebbre kell utazni és akkor garantáltan találunk...
Az egészségügyben elindult egy olyan folyamat, amely a minőségi betegállás érdekében nagyobb centrumok létrehozására, megerősítésére törekszik - emelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott...
A közúti szállítmányozásban és a vízi áruszállításban nagyfokú áttörést ígér a cseppfolyós földgáz használata, amely gazdaságosabbá és környezetkímélőbbé tehetné a logisztikai szektort egy Berlinben bemutatott friss tanulmány szerint.
Az Európai Bizottság koordinálásával 26 országban tartottak egyidejű, átfogó vizsgálatot az online kereskedelem területén az Európai Unió, illetve Norvégia és Izland nemzeti hatóságait is összefogó Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat (CPC) tagjai, köztük a Gazdasági Versenyhivatal. Az átvilágítás feltárta, hogy a fogyasztó sokszor kap hiányos i
Az algír Sonatrach céget emlegetik a piaci pletykák, mint ami a Svájcban bejegyzett Gunvor olajkereskedő vállalat megvásárlására készül. A Gunvorról most az a hír is felröppent, hogy a nem-alaptevékenységéhez kapcsolódó oroszországi eszközeinek értékesítését fontolgatja. A vállalat még mindig a 2018-ban elszenvedett veszteségét próbálja menedzselni
Tavaly 98 vállalat választotta beruházása helyszínéül Magyarországot, e cégek – átszámítva – 1380 milliárd forintot fektettek be – emelte ki a miniszter az Év befektetője díjátadón.
Az orosz belügyi szervek hatékonyságának növelését sürgette Vlagyimir Putyin elnök egy csütörtöki moszkvai szaktanácskozáson, mert - mint rámutatott - tavaly "gyakorlatilag minden második bűncselekmény feltáratlan maradt" Oroszországban.
Kiterjesztették a tűzgyújtási tilalmat az illetékes hatóságok Veszprém és Fejér megyére, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Pest megyében pedig fenntartják a korábban elrendelt tilalmat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
A 2016-os bemutató után végre elérthetővé válik a Tesla Model 3 legolcsóbb, 35 ezer dolláros változata is, amely meghatározó szerepet játszhat a vállalat terveinek megvalósításában, egyben nagyon rossz hír a rivális gyártóknak. ...