A nők munkaerő-piaci helyzete forró téma lett az elmúlt pár hétben. Személy szerint mindig is nagy támogatója voltam a részmunkaidős foglalkoztatásnak - írja a Toboroz az ország blog a HR Blogon. A cégek viszont továbbra is enyhe érdeklődést mutatnak, mert több szabadnapjuk van, a percepciók szerint sűrűn kényszerülnek betegszabadságra, és kevésbé
Döntőjéhez érkezett A Dal 2019, szombaton kiderül, hogy a nyolcas mezőnyből melyik mű nyeri el a Magyarország legjobb dala címet. A műsorban vendégfellépőként az AWS is zenél, az együttes tavalyi, győztes dalát adja elő, új formában.
Jelmezes felvonulás, álarckészítés, koncert és táncelőadás is lesz az ötödik alkalommal megrendezendő farsangi karneválon a Fejér megyei Velencén szombaton.
Szennyvizet újrahasznosító gázkazánt fejleszt a Vara-FÉG Kft. több mint 768 millió forint összköltségű kutatás-fejlesztési projektben, a fejlesztéshez a cég 384 millió forint támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) pályázatán.
Míg vidéken akár 100 négyzetméter feletti ingatlan is vásárolható 20 millió forintból, addig ez az összeg a fővárosban már jellemzően csak egy garzonlakásra elegendő – derül ki a Duna House elemzéséből. Egy dolog azonban közös a két területben: országszerte egyre kisebb lakásra elég ez az összeg.
Történetének legmagasabb tagdíjbevételét, összesen 9,348 milliárd forint egyéni befizetést könyvelhetett el az Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár tavaly, ez 10,34 százalékos növekedést jelent a korábbi év eredményéhez képest. Az önkéntes nyugdíjpénztári piac második legnagyobb szereplője leendő pénztártagjai számára a továbbiakban is költségm
Szabályozásmódosítások és intézkedések sorára van szükség a hazai közúti árufuvarozás és személyszállítás versenyképességének javítása érdekében. Az előkészületek már tartanak.
Májusig az összes felhívás megjelenhet a Modern falu programban, a várhatóan hatezer beérkező pályázat eredményeként mintegy négyezer támogatási szerződés készülhet.
Újabb elismerésben részesült az AutoWallis csoport, miután a BMW Group Magyarország a Wallis Motor Pestet választotta a 2018-as év BMW márkakereskedésének. A BMW márka és a Wallis csoport 25 éves kapcsolatra tekint vissza Magyarországon.
A tavaly év végi sokk után ismét éledezni kezd a lakástakarék-piac; már két szolgáltató, a Fundamenta és az OTP is előállt új termékkel. 5-15%-os befizetésarányos hozamot kínálnak, ami egyrészt lényegesen kevesebb, mint az elvett...
Itt a Furmint Február: ez a hónap az egyik legfontosabb Kárpát-medencei fehérszőlő-fajta jegyében telik a Szuperfarmon is. De milyen egy jó furmint? Melyik borvidékekre érdemes figyelni Tokajon és Somlón túl? Hogyan látja mindezt a piac? Szabó Zoltán hosszúhetényi borászt kérdeztük.
A parlamenti képviselők átlagot többszörösen is meghaladó fizetésük mellé többféle nagy összegű juttatásban is részesülhetnek. Ezeket vettük most górcső alá.
Mi történik akkor, ha nagy mennyiségű aprót szeretnénk papírpénzre váltani? Az első gondolatunk a Posta lehet, ott azonban díjhoz kötött a címletváltás. Hasonlóan igaz ez a bankokra is. A különböző pénzintézetek eltérő díjszabásokkal...
Belépődíj nélküli előadásokat hirdetett a Nemzeti Színház olyan felnőttek számára, akiket élethelyzetük megakadályoz abban, hogy színházlátogatók legyenek - közölte az intézmény az MTI-vel kedden.
Javában zajlik az egyeztetés az autókra vonatkozó, jövőbeni adóterhekről. A cél az, hogy az állami szabályozás ne támogassa tovább a környezetszennyezést.
Az egész világon Hollandia a legfelkészültebb az önvezető autók elterjedésére, de várhatóan mégsem lepik majd el a holland városokat a sofőr nélküli autók a KPMG második Autonomous Vehicles Readiness Index tanulmánya szerint.
A 15. Szóvivő Bál alkalmából Borbély Alexandra színésznő kapta a Vodafone Magyarország Egyenlőség Díját. A díj célja, hogy az egyenlőtlenségek leküzdésére és e téma fontosságára irányítsa a figyelmet. Idén második alkalommal adta át az Egyenlőség Díjat a társadalmi egyenlőség iránt elkötelezett Vodafone Magyarország, amelyet a Magyarországi Szóvivő
Még 2014-ben kérelmezte öt kifejezés - a borkülönlegesség, a jégbor, a főbor, a szemelt szőlőből készült bor és a töppedt szőlőből készült bor - uniós oltalmát az Európai Bizottság Mezőgazdasági Főigazgatóságánál a kormány. Hamarosan sor kerülhet ezek hivatalos bejegyzésére.
A nyári betakarítási munkák nagyon tűzveszélyesek, amire időben fel kell készülni. Magyarországon az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2017-es adatai alapján 115 410 tűzeset történt 5 év alatt aratás közben. Ez idő alatt mintegy 4100 hektár tarló és 1145 hektár lábon álló gabona égett le.
Rendkívül erős évet zárt tavaly a budapesti irodapiac, egy év alatt 230 ezer négyzetméternyi új területtel bővült az állomány. Az új építkezések mellett azonban fontos költözések is történtek, amelyek jócskán felforgatták...
Felmentették tisztségéből Csépke Andrást, a MÁV-Start Zrt vezérigazgatóját. Az Index úgy értesült, hogy az új vezérigazgató Kerékgyártó József, a MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. ügyvezetője lesz.
Májusig az összes felhívás megjelenhet a Modern falu programban. Olyan beruházások valósulhatnak meg, amelyekre tíz éve nincs forrásuk az önkormányzatoknak.
Megváltozik az EuroCenter parkolási rendje 2019. március 5-től - tette közzé honlapján az óbudai bevásárlóközpont. A hosszabb távú, vagyis 3 órát meghaladó parkoló használat óránkénti díja 700 Ft lesz. A bevásárlóközpont...
Egy hotel, mely a maga nemében mérföldkőnek számít, az ABB hajtásainak és nagy hatékonyságú motorjainak segítségével teljesíti környezetvédelmi céljait. A felhasznált energia mennyisége egyetlen év alatt 445 000 kWh-val csökkent, ami kétmillió kanna víz felforralásához volna elegendő. Az IHG (InterContinental Hotels Group) a világ közel 100 országá
A tavaly év végi sokk után ismét éledezni kezd a lakástakarék-piac; már két szolgáltató, a Fundamenta és az OTP is előállt új termékkel. 5-15%-os befizetésarányos hozamot kínálnak, ami egyrészt lényegesen kevesebb, mint az elvett...
Mérsékelt erősödéssel zárták a hét második napját a tengerentúli tőzsdék, miután a Walmart kedvező gyorsjelentése mellett a piaci szereplők az USA és Kína folytatódó kereskedelmi egyeztetéseire figyeltek. A kereskedelmi tárgyalásokat...
Várhatóan két héten belül megjelennek a Modern falu program első pályázatai, és májusig az összeset kiírják. 2800 olyan település van, amelynek a népessége nem éri el az ötezer főt: ezek egyenként két-három pályázatot nyújthatnak...
Csődközeli helyzetbe került az egyik legsikeresebb lengyel futballklub, ezért a szurkolók úgy döntöttek, megmentik. A 112 éve alapított, 13 bajnoki címet nyert lengyel futballcsapat, a Wisla Krakow vészesen közel került a csődhöz...
A Mol bruttó 5-5 forinttal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán. Az emeléssel a benzin átlagára 354 forintra, a gázolajé 392 forintra nőtt literenként. Az üzemanyagok ára legutóbb pénteken változott,...