Megugrott a kkv-k beruházási hajlandósága, jelenleg a cégek 78 százaléka tervez valamilyen fejlesztést — derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi adataiból.
Már sajtókapcsolata sincs a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH), információink szerint a sajtófőnök nagyjából két héttel ezelőtt távozott, utód nélkül.
Tavaly több mint 2400 milliárd forint értékben kezdődött építési beruházás. Mindebből csaknem 1400 milliárd forintot tettek ki az elkezdődő magasépítési kivitelezési munkák.
Számos kedvező változást hozhat a lakáshitelezésben a magyar jegybank 330 pontos versenyképességi programjában szereplő több intézkedést. A hitelkiváltások felgyorsítása és ösztönzése a money.hu szerint elősegítheti a biztonságot, fix kamatozású lakáshitelek térnyerését, emellett a fogyasztóbarát lakáshitelek palettája is szélesebbé válhat. A mone
A külgazdasági és külügyminiszter jelezte: a 2020 végéig tartó beruházáshoz a magyar állam egyedi kormánydöntés alapján mintegy 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít.
Nincsenek a magyar felsőoktatási intézmények a világ élvonalában, növelni kellene a diplomával rendelkezők arányát, a visegrádi országokhoz képest is kevesebb pénzt fordítunk felsőoktatásra – ezeket a megállapításokat világosan kimondja a Magyar Nemzeti Bank minap megjelent Versenyképességi programja. A felvetett problémákra több javaslatot is megf
Épületgépészeti, hűtési, fűtési megoldásokat támogató termékekkel, szolgáltatásokkal egészül ki az Elmű által nyújtott megoldások sora a Klima és Hűtéchnológia Tervező, Szerelő és Kereskedelmi Kft. megszerzésével. Az Elmű...
"Program a versenyképesebb Magyarországért" címmel tegnap délután egy friss dokumentum jelent meg a kormány honlapján. A közel 100 oldalas anyag egyik érdekessége, hogy alig néhány órával az MNB "Versenyképességi program 330 pontban"...
A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter úgy döntött, hogy utasok jobb kiszolgálása, és közúti közösségi közlekedés fejlesztése érdekében egy állami cégbe szervezik a Volánbuszt és a hat, regionális közlekedési...
A Mastercard szerint a divatmárkák válhatnak a viselhető eszközök piacának a legfontosabb szereplőivé. Jelenleg a szokott technológiai cégek uralják ezt a szegmenst.
Nem valószínű, hogy az új állami nyugdíjkötvény túlzottan nagy piacot venne el a magyar nyugdíjbiztosítási piac szereplőitől, egy újabb lehetőség az öngondoskodásra inkább bővítheti a piacot - mondja a legnagyobb magyar biztosító...
Kiterítette versenyképességjavító lapjait a kormány is, vagyis a Pénzügyminisztériumban is elkészült a javaslatcsomag. A hat nagy fejezet egyike az egészségügy, melyben öt javításra szoruló területet azonosított a kormány. Mindezek...
Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Fejlesztési Bank (Mfb) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak). A megállapodás értelmében a két intézmény együttműködik többek között az agrárium számára előnyös finanszírozási termékek és szolgáltatások kidolgozásában, különös tekintettel a kereskedelmi banki szektor által nem finanszírozott területek
A gyorsabb vasúti közlekedés feltételeinek megteremtését, fejlett közúti, telekommunikációs és elektromos hálózat kialakítását, a hatékony energiafelhasználást és a zöld gazdaság erősítését kulcsfontosságúnak tartja az MNB ahhoz, hogy Magyarország gazdaságilag hosszú távon is versenyképes legyen.
A Via Credit felmérése szerint a 10-és 100 millió forint közötti kutatás fejlesztési támogatást elnyerő cégek csupán 38 százaléka tudta a nyerés utáni öt évben a támogatás minimum kétszeresével növelni az összesített EBITDA (üzemi eredmény + amortizáció) értékét. Ráadásul a közép-és nagyvállalati szektorból átlagon felül teljesített, míg a mikró- é
Aláírásgyűjtésbe kezd a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) azért, hogy az uniós agrárforrásokból ne lehessen átcsoportosítani a migráció kezelésére.
A rugalmas foglalkoztatás támogatásával, a munkaerő-tartalék képzésével, átképzésekkel és aktivitást ösztönző intézkedésekkel az elkövetkezendő időszakban még tovább nőhet a foglalkoztatás.
Az OTP Bank montenegrói leánybankja, a Crnogorska komercijalna banka a.d. adásvételi szerződést írt alá a Societe Generale csoport montenegrói leánybankja, a Societe Generale banka Montenegro a.d. (SGM) 90,56 százalékos részesedésének megvásárlásáról - közölte az OTP.
A UPC Magyarország csütörtökön tette közzé legfrissebb számait, társaság árbevétele 5,6 százalékkal nőtt 2018-ban, míg a cég tavaly emelkedő előfizetés- és ügyfélszámról számolt be. 2018 legfontosabb üzleti eredményei: ...
Közel egy évvel kinevezése után Orbán Viktor kabinetje elé tárja a humántárcát vezető miniszter a maga egészségügyi programját. 1500 milliárdot forgatna az egészségügybe - írta a Népszava. Több frontot nyitó, tíz elemes "haditervvel"...
A magánélet és a digitális adatok védelmét az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) után az elektronikus hírközlési adatvédelmi rendelettel (e-Privacy) is erősítené az Európai Unió. Az új szabályozás az adatvédelem egy speciális területére, az elektronikus kommunikációra összpontosít és az „over the top” („OTT”) szolgáltatókra is vonatkozik majd.
Amundi Alapkezelő: "Szinkornizált világgazdasági lassulással indult a 2019-es év, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy itt lenne az ideje megkongatni a vészharangokat. A globális növekedés ugyanis az elkövetkezendő negyedévekben is...
Diófa Alapkezelő: "Februárban mind a részvény, mind a kötvénypiaci kereskedést optimista hangulat jellemezte. A nemzetközi kockázatok enyhültek, a globális konjunktúrával kapcsolatos félelmek tompultak. A kínai gazdaságélénkítő intézkedések...
2018-ban sem csökkenhetett érdemben a Nyugat-Európában élő magyarok száma - derül ki az Eurostat friss adataiból. A legtöbb ország esetében még nem ismertek a friss számok, de Ausztriában például több mint háromezer fővel nőtt a magyar...
Erste Alapkezelő: "A piacok többsége továbbra is jól tartja magát, pedig az elmúlt hetekben megjelent makrogazdasági adatok nagyrésze alátámasztja azokat a várakozásokat, hogy a növekedés üteme jelentősen lassul. A globális reál-GDP...
Equilor Alapkezelő: "A pozitív januári lendület kitartott februárban is a piacokon. A tengerentúli indexek közel az első hónap hozamának felével tudtak emelkedni. A legnagyobb aggályt okozó USA-Kína közötti tárgyalások a február...
Magyarország versenyképességének javítása érdekében a Pénzügyminisztérium tegnap közzétett versenyképességi csomagjában számos adórendszert érintő intézkedést javasol. A PM többek között tovább csökkentené a munkát érintő...
Sok fiatal nő hiányzik Magyarországon az informatikából, abból az iparágból, amelyben becslések szerint a következő években egymillió új munkahely jön létre szerte Európában. Ezen változtatna a Morgan Stanley és a NaTE (Nők a Tudományban Egyesület) Smartiz nevű kezdeményezése, melynek során középiskolás lányok kiscsoportos matematika és programozó
Német ügyfele részére megvette az Andrássy út 11. és 12. alatti ingatlanokat az AEW alapkezelő - közölte a propertyfundsworld.com. A 2001-ben teljesen felújított két épületben összesen 7800 négyzetméternyi bérterület van, most üzletek...
A tisztán elektromos és a plug-in hibrid hajtású új személygépjárművekből rekordszámú, összesen 386 ezer darabot adtak el tavaly a kontinensen - írja közleményében a Magyar Elektromobilitás Szövetség az Európai Elektromobilitás Szövetség (AVERE) hivatkozva.
Az Aston Martin részvényei nagyot estek ma, miután a cég felemás számokat tett közzé. Bár a brit luxusautógyártó bevétele rekordot döntött, a cég adózás előtti eredmény soron 68 millió fontos veszteségről számolt be, míg a társaság...
Reformokat hoz a kormányzat vagy beragadunk a mostani fejlettségi szintünkbe, és le kell mondanunk a látványos gazdasági felzárkózásról a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint.
Egy év alatt stabilizálta pénzügyi helyzetét a Mátrai Erőmű Zrt., és a vállalat működésének újraszervezésével, a termelés optimalizálásával, illetve további, egyszeri tételekkel sikerült fenntartható pályára állítani a társaságot...
A WING Zrt. a JLL és a Cushman & Wakefield ingatlantanácsadó ügynökségeket bízta meg a 42 ezer négyzetméteres Liberty Irodaház bérbeadásával. Az épület az új Telekom-székház szomszédságában valósul meg, átadása 2021-ben várható....
A tavalyi utolsó negyedévben évesített negyedéves alapon 2,6%-kal bővült az Egyesült Államok GDP-je - derült ki a ma közzétett adatokból. Ez ugyan lassulást jelent a harmadik negyedévhez képest, az elemzői várakozásokat azonban így...
A közúti szállítmányozásban és a vízi áruszállításban nagyfokú áttörést ígér a cseppfolyós földgáz használata, amely gazdaságosabbá és környezetkímélőbbé tehetné a logisztikai szektort egy Berlinben bemutatott friss tanulmány szerint.