2019. december 10. kedd

dec. 10
15:48
Kiderült, mennyi ELMŰ és ÉMÁSZ részvényre fogadták el az E.ON ajánlatát (NRGreport)
Az E.ON Hungária kötelező nyilvános vételi ajánlatát az Elmű esetében 34 820 darab, az Émász esetében pedig 86 184 darab részvényre fogadták el a részvénytulajdonosok - tették közzé a társaságok hétfőn, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Az Ajánlattevő valamennyi érvényesen felajánlott részvényt átvette.
dec. 10
15:51
Robbanásszerűen nő a közösségi finanszírozás (Portfolio)
Jövőre – Magyarországon is kötelezően alkalmazandó – EU-rendelet születhet a közösségi finanszírozás (crowdfunding) működési kereteiről. Az olyan uniós tagállamokban, ahol már van e piacra vonatkozó szabályozás, választani lehet az EU vagy a nemzeti szabályok között. Itthon a tőkepiaci törvény módosítása, s ez alapján BÉT Xtend platformja nyitotta
dec. 10
15:57
Mínuszban nyitottak a New York-i indexek (ProfitLine)
Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, miután hétfőn is mínuszban fejezték be a napot.
dec. 10
16:03
Több százezren élnek a nyugdíjbiztosítások adókedvezményével (AQUA)
Míg 2015-ben még csak alig 90 ezren éltek ezzel a lehetőséggel, tavaly már több mint 243 ezren választották az adó-visszatérítés lehetőségét – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének közléséből.
dec. 10
16:09
Megszavazták a nagyszülői gyed bevezetését (ProfitLine)
Megszavazta az Országgyűlés azokat a törvénymódosításokat, amelyek lehetővé teszik a nagyszülői gyed januári bevezetését - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden az MTI-vel.
dec. 10
16:09
A korábbi esés egy részét ledolgozták az európai tőzsdék (Portfolio)
Az irányadó európai részvényindexek lejjebb kerültek a keddi kereskedés második felében, a hangulatot kissé javítani tudta a Wall Street Journal beszámolója, amely szerint az USA és Kína tárgyalódelegációi azon dolgoznak, hogy módosítsák az amerikai vámok bevezetésének határidejét. A tengerentúli tőzsdék lejjebb kerültek a keddi piacnyitás után, mí
dec. 10
16:12
Új eszközt kaptak a hazai szervezetek a korrupció visszaszorításához (vg.hu)
Tovább erősödhet a magyar gazdaság fehéredése, az EY szakmai támogatásával már magyar szabványként is megjelent antikorrupciós irányítási rendszer segítségével.
dec. 10
16:14
A mesteremberek fele külföldre menne (vg.hu)
A megrendelők helyzete nem rózsás, mindössze minden tizedik szakember tudna azonnal elkezdeni egy nagyobb munkát itthon.
dec. 10
16:21
Nem lesz amerikai-kínai megállapodás, mégsem bánkódnak a befektetők (Privátbankár)
Kedden előbb arról számoltak be a lapok, hogy az Egyesült Államok és Kína között aligha jön létre megállapodás december 15-éig, ám nem lett komolyabb pánik, mert az is kiszivárgott, hogy az újabb vámokat mégsem fogják bevezetni.
dec. 10
16:30
A törvény helyett a népharagtól félthetik hírnevüket a márkák (Kreatív Online)
Jó hírnevük megóvása és hosszú távú stratégiájuk fenntartása okozhat fejfájást a világmárkáknak, ráadásul a magyar piacon sajátosan reagálnak arra, ha megkérdőjeleződik egy cég megítélése.
dec. 10
16:33
Szép csendben megoldódik Magyarország legpusztítóbb problémája (Portfolio)
Egyre kevesebb az üres álláshely Magyarországon, a csökkenés nagyrészt annak köszönhető, hogy a versenyszférában egyre kisebb problémát jelent a munkaerőhiány. A költségvetési szektor helyzete azonban továbbra is kifejezetten kedvezőtlen. Az adatok összességében azt sugallják, hogy a munkaerőhiány egyre kisebb problémát jelent Magyarországon.
dec. 10
16:45
A Porsche Hungária 38 ezer autót értékesít idén (vg.hu)
Ezzel a konszern árbevétele 2019-ben eléri a 350 milliárd forintot.
dec. 10
16:47
Óriási üzletet jelentett be Szijjártó Péter (vg.hu)
Közel tíz milliárd forintból bővíti oroszlányi üzemét a francia Suez.
dec. 10
16:51
Érkeznek az új Nutex részvények a tőzsdére (Portfolio)
A Budapesti Értéktőzsde ma bejelentette, hogy a Nutex alaptőkeemeléséből származó 7,35 millió darab törzsrészvényt 2019. december 11-én vezetik be a tőzsdei kereskedésbe.
dec. 10
16:54
Várható időjárás az ország területén szerda estig (Biztosító Magazin)
Az ország keleti felében eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, a Tiszántúlon még az esti órákban is eshet az eső.
dec. 10
17:00
Hamarosan megnyílik az első emberi holttestekkel működő komposztáló Amerikában (NRGreport)
2021-ben Seattle-ben nyílik meg az első olyan temetkezési vállalkozás, ami emberi holttesteket komposztál. A Recompose nevű cég nagyjából 30 nap alatt végez egy holttest komposztálásával. A cég szerint ezzel a módszerrel ezer tonnányi szén-dioxid-kibocsájtást lehet spórolni a hagyományos temetkezési szokásokhoz képest, arról nem is beszélve, hogy a
dec. 10
17:00
Mabisz: Egyre többen veszik igénybe a nyugdíjbiztosítások adókedvezményét (Biztosító Magazin)
A nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett díjak után járó adókedvezményt 2015-ben még csak alig 90 ezren vették igénybe. Tavaly viszont már több mint 243 ezren éltek az adóvisszatérítés lehetőségével. Idén csupán néhány hetük maradt azoknak, akik még nem használták ki ennek kereteit, de élni kívánnak vele – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosít
dec. 10
17:03
Nélkülük vérengzés lett volna - Elképesztőt mentek idén a portfóliómenedzserek (Portfolio)
Ha csak a lakosságon múlik, elvéreztek volna idén a hazai befektetési alapok – ezt mutatják az MNB friss statisztikái. A befektetési alapokban kezelt háztartási vagyon idén semmit sem tudott nőni, miközben az állampapírokba ömlik be a pénz. A befektetési alapok idei teljesítménye ugyanakkor még mínusz nullában is óriási teljesítmény, ha ugyanis nin
dec. 10
17:03
A forgalom csökkent, de az árnövekedés még nem lassult 2019-ben - OTP Lakóingatlan Értéktérkép (ProfitLine)
A magyar lakáspiac 2019-ben valószínűleg fordulóponthoz érkezett. Ez egyelőre csak a forgalom csökkenésében mutatkozik, elsősorban Budapesten és a nagyvárosokban. Ugyanakkor az árak idén, az előző évekhez hasonlóan kétszámjegyű mértékben nőttek. Az országos szinten érezhető lassulást, illetve a stagnáló fázis elérését elhalasztották a Kormány külön
dec. 10
17:05
Kiszabadul a börtönből Bróker Marcsi (Portfolio)
Bűnügyi felügyelet alá, házi őrizetbe helyezték a Kun-Mediátor-ügy vádlottját a büntetőügy első fokú ítéletének megszületéséig - tájékoztatta a Szolnoki Törvényszék kedden az MTI-t.
dec. 10
17:12
Újdonság: Az Allianz új kárrendezést egyszerűsítő digitális megoldásokat vezet be a piacon (Biztosító Magazin)
Az Allianz ConnX applikációján keresztül elérhető egy távoli videós kárfelvételi szolgáltatás így az ügyfelek mobiltelefonjukon vagy táblagépükön keresztül, néhány egyszerű lépésben, élő kapcsolat mellett oszthatják meg a káreseményről készült felvételeket lakás- és gépjármű kár esetén.
dec. 10
17:15
Meglepő adat a magyar szakemberekről (Infostart)
A szakemberek 57 százaléka szerint még mindig érdemesebb külföldön munkát vállalni, mint itthon, de már 43 százalékban gondolják azt is, hogy a kétkezi munkából tisztességesen meg lehet élni Magyarországon - derült ki egy felmérésből.
dec. 10
17:15
Lesz miért izgulni ezen a héten is (Privátbankár)
A legfontosabb jegybankok ülése mellett brit parlamenti választás, és újabb Kínával szembeni vám hatályba lépése is jöhet. A várható események piaci hatása mellett a múlt hét egyik fontos gazdasági történésének, az OPEC ülés hatását is elemezte kollégánk a Trend FM Reggeli monitor című adásában.
dec. 10
17:15
Újabb beruházást hajt végre Magyarországon a világ egyik vezető vízipari vállalata (Portfolio)
A francia Suez 9,6 milliárd forintból bővíti oroszlányi telephelyét, 85 új munkahelyet teremtve a víztisztító membránokat előállító gyárban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás keddi sajtótájékoztatóján Budapesten. A kormány az új munkahelyek és a magas hozzáadott értékű termelés miatt 1,7 milliárd forinttal t
dec. 10
17:18
Karácsonyi próbavásárlási hullám az ITM-nél (vg.hu)
A november közepén kezdődött és december végéig tartó karácsonyi ellenőrzések a fogyasztók anyagi és termékbiztonságát egyaránt érinti.
dec. 10
17:20
Bejelentették, mely vádpontokban indítanak eljárást Trump ellen (vg.hu)
Az impeachmentet hatalommal való visszaélés és a kongresszus munkájának akadályozása miatt indítják el.
dec. 10
17:22
Csökkenéssel zárt a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,88 százalékos csökkenéssel, 44 248,52 ponton zárt kedden.
dec. 10
17:27
Szijjártó bejelentette: újabb telephelybővítést hajt végre egy multi (Piac és Profit)
A francia Suez 9,6 milliárd forintból bővíti oroszlányi telephelyét, 85 új munkahelyet teremtve a víztisztító membránokat előállító gyárban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
dec. 10
17:27
Nagyon komoly vádakkal támadják Donald Trumpot (Portfolio)
Hivatali hatalmával való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával vádolják Donald Trump amerikai elnököt - jelentette be kedden Jerry Nadler, a demokrata többségű képviselőház igazságügyi bizottságának elnöke és Adam Schiff, a hírszerzési bizottság vezetője. Nadler kijelentette: Donald Trump veszélybe sodorja a demokráciát és a nem
dec. 10
17:33
Lakáspiaci fordulat – kezdődik a kínálati boom (Privátbankár)
Fontos változásokat hoz az idei év a hazai lakáspiacon. Eddig az erős kereslet következtében az eladók diktáltak, ami jelentős drágulással járt együtt. Az év második felében viszont a nagyvárosokban megcsappant a kereslet, lassult a drágulás üteme, emiatt pedig kínálati boom indult meg.
dec. 10
17:33
Fordulat a magyar lakáspiacon – mi lesz jövőre? (Piac és Profit)
A lakáspiac 2019-ben valószínűleg fordulóponthoz érkezett. Ez egyelőre csak a forgalom csökkenésében mutatkozik, elsősorban Budapesten és a nagyvárosokban. Ugyanakkor az árak idén, az előző évekhez hasonlóan kétszámjegyű mértékben nőttek. Az országos szinten érezhető lassulást, illetve a stagnáló fázis elérését elhalasztották a Kormány különböző, l
dec. 10
17:33
Hihetetlen fordulat a lakáspiacon: csak pislognak az elemzők (Pénzcentrum)
A magyar lakáspiac 2019-ben valószínűleg fordulóponthoz érkezett. Ez egyelőre csak a forgalom csökkenésében mutatkozik, elsősorban Budapesten és a nagyvárosokban. Ugyanakkor az árak idén, az előző évekhez hasonlóan kétszámjegyű mértékben...
dec. 10
17:33
A 4iG nem veszi meg a T-Systemst (Portfolio)
A 4iG kezdeményezésére megszüntették a T-Systems Magyarország felvásárlásával kapcsolatos tárgyalásokat.
dec. 10
17:33
Felgyorsult az áremelkedés (ProfitLine)
Novemberben felgyorsult az infláció. Az idén az éves átlagos infláció 3,4 százalék körül lehet, 2020-ban pedig 3,5 százalékra lehet számítani.
dec. 10
17:33
Gyorsabban találhatunk szakembert (AQUA)
A szakembereknek mintegy a fele már úgy gondolja, hogy a kétkezi munkából tisztességesen meg lehet élni Magyarországon.
dec. 10
17:36
Fbamsz: 16 százalékkal bővült a támogatott agrárbiztosítások idei díjállománya (Biztosító Magazin)
2019-ben várhatóan a 11,4 milliárd forintot is megközelíti a gazdálkodók által befizetett támogatott növénybiztosítási díjak állománya, ami 16 százalékkal haladja meg az előző évi szintet. Mivel a fizetett díjnak maximum 65 százalékát lehet visszaigényelni utólagos díjtámogatásként, az előre megállapított 5 milliárd forintos díjtámogatási keretössz
dec. 10
17:45
Váratlan fordulat a T-Systems gigaüzletben (Infostart)
A 4iG Nyrt. és a Magyar Telekom Nyrt. július elején jelentették be, hogy előzetes megállapodást kötöttek a telekommunikációs cég üzleti infokommunikációs leányvállalatának, a T-Systems Magyarország adásvételére vonatkozó kölcsönös szándékról.
dec. 10
17:45
Mégsem veszi meg a 4iG a T-Systemst (444.hu)
A Magyar Telekom közleménye szerint a felek "elálltak a tranzakciótól".
dec. 10
17:51
A növekedés demokratikus mérése (vg.hu)
A GDP nem tekinthető a fejlődés mérőszámának, pusztán csak a jövedelmek tekintetében. Vélemény.
dec. 10
17:53
A versenyképes szójatermelést kívánja ösztönözni az Agrárminisztérium (vg.hu)
Az országban hatvanezer hektáron 170 ezer tonna szója termett, a termésátlag 2,86 tonna/hektár volt.
dec. 10
17:55
Elálltak a felek a T-Systems tranzakciótól (vg.hu)
A tárgyalási folyamat lezárását követően a 4iG kezdeményezésére a vállalatok úgy döntöttek, hogy visszalépnek az ügylettől.
dec. 10
18:03
Mégsem veszi meg a 4iG a T-Systemst! (Menedzsment Fórum)
A Jászai Gellért befolyása alatt álló informatikai társaság lépett vissza a júliusban kilátásba helyezett ügylettől.
dec. 10
18:03
Hogyan lehet legjobban megtéríteni az automatizációs befektetésünket? (ProfitLine)
A robotikával kapcsolatos összköltség mértéke folyamatos csökkenésben van. A McKinsey szerint az átlagos ár, amit egy robotért kell kifizetni, az elmúlt 30 év alatt minimum a felére esett, és az elkövetkező években még ennél is nagyobb csökkenésre lehet számítani.
dec. 10
18:09
A 4iG visszalépett a T-Systems megvételétől (Privátbankár)
A két társaság tőzsdei közleményéből nem derül ki, mi volt a már a tárgyalások júliusi bejelentése előtt is biztosra vett ügylet meghiúsulásának az oka, erre csak a következő napokban derülhet fény. Azért érdekes, hogy a 4iG volt a kezdeményező, mert a deal finanszírozása végett már 30 milliárd forintos növekedési kötvények kibocsátásáról is döntöt
dec. 10
18:24
Atomreaktorokban látják a jövőt (vg.hu)
Az angol óriásvállalat számításai szerint jelentősen csökkentené a környezeti terhelést és a cég költségeit, ha atomenergia segítségével állítanák elő az áramot.
dec. 10
18:24
Magyarországon a használt gumiabroncsok 85 százalékát hasznosítják újra (NRGreport)
Európában a használt gumiabroncsok 92 százalékát újrahasznosítják, Magyarországon 85 százalék ez az arány - közölte a Magyar Gumiabroncs Szövetség az MTI-vel hétfőn.
dec. 10
18:26
Félmillió dollárt kapnak a magyarok a Fed Kupára (vg.hu)
Az új lebonyolítás szerinti döntőkben az ITF közvetlenül a játékosok számára is meghatározta az őket megillető pénzdíjat.
dec. 10
18:30
Mégsem cserél gazdát a T-Systems Magyarország (Márkamonitor)
A 4iG Nyrt. és a Magyar Telekom Nyrt. július elején jelentették be, hogy előzetes megállapodást kötöttek a telekommunikációs cég üzleti infokommunikációs leányvállalatának, a T-Systems Magyarország adásvételére vonatkozó kölcsönös szándékról – adja hírül a Magyar Telekom sajtóközleménye.  A tárgyalási folyamat lezárását követően a 4iG kezdeményezés
dec. 10
18:33
Esett a vezető részvények többsége (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 391,86 pontos, 0,88 százalékos csökkenéssel, 44 248,52 ponton zárt kedden.
dec. 10
18:33
Itt vannak a Wall Street kedvenc részvényei arra az esetre, ha alábbhagyna a rali (Portfolio)
A kereskedelmi háború és a közelgő amerikai elnökválasztás fényében több Wall Street-i elemző javasolja azt a befektetőknek, hogy a defenzív részvények közül válogassanak. A CNBC most összegyűjtötte, hogy az elemzői várakozások és ajánlások alapján melyek a Wall Street kedvenc defenzív részvényei.

Keresés