Köszönet illeti azokat a vállalkozásokat, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak a fenntarthatóság alapvető értékére, és munkájukat ennek megfelelően szervezik – mondta Hizó Ferenc.
A 2019-es bányászati tenderre benyújtott pályázata alapján a Mol Nyrt. két területen (Kisvárda és Nyírbátor), a Vermilion Exploration B.V. Kadarkúton és a HHE Group Kft. Pusztaszeren nyert jogosultságot szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére - adta hírül az ITM.
A gyomorégés és a gyomorsav túltengés korunk és hazánk egyik leggyakoribb egészségügyi problémája. Mi okozza a gyomorégést, mit tehetünk a túlzott gyomorsav ellen, ha nem feltétlenül akarunk folyamatosan savlekötő tablettákat bekapkodni?
A korábban fertőzötté vált Pest megyei zárt vadaskert közvetlen közelében igazolta az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, a vírust két elhullott vaddisznóból mutatta ki a hatóság.
Folyamatban van a MePar legfrissebb adatainak beépítése az Egységes Kérelem és az Mkr felületeibe, ezért tapasztalhatnak „akadozást”, akik mostanában belépnek a Kincstár ezen felületeire.
Az uniós joggal nem ellentétes az a nemzeti szabályozás, amely úgy rendelkezik, hogy a társasházi ingatlanban található lakás minden tulajdonosa köteles hozzájárulni a közös tulajdonú épületrészek fűtési költségéhez - közölte az Európai Unió Bírósága.
A vevők örülhetnek a legjobban a lakáspiaci fordulatnak, hiszen trendforduló látható a lakáspiacon: a megcsappanó kereslet, az árak tetőzése sok városban eladókat terelt a piacra.
Évente legalább 250 milliárd forintot takaríthatnának meg a budapestiek, és minden bizonnyal jóval kevesebb lenne az asztmás gyermek, ha bevezetnék Budapesten a kilométer- és szennyezésarányos városi útdíjat. Ennek érdekében együttműködésre kéri a Kormányt és a Fővárosi Önkormányzatot a Gulyás Gergely miniszternek és Karácsony Gergely főpolgármeste
Októberben éves összehasonlításban 3,4 százalékra mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom növekedése Csehországban. Szeptemberben ez az adat a már pontosított kimutatások szerint 7,1 százalék volt - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal pénteken Prágában.
2020. januártól már nemcsak az Ofotért, de a Vision Express márka kommunikációjáért is az ACG Reklámügynökség felel. A GrandVision által kiírt, három körös, meghívásos tender során a legnagyobb kihívást az jelentette az ügynökség számára, hogy az Ofotérttel való ötéves együttműködés után is képesek legyenek megújulni. Az ACG Reklámügynökség 2014
Az Audi Hungaria megkezdte a mild-hibrid hajtásláncú Q3 és Q3 Sportback modellek sorozatgyártását. A hibridmodellek gyártására felkészítették a gyártósort, valamint a munkatársak e-kompetenciáit is felépítették. A mostani bejelentés újabb fontos mérföldkő azon az úton, amely a jövő járműgyártásába vezet Győrben: a motorgyártás után a járműgyártásba
A világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártójaként ismert Toyota a környezetbarát öntöltő hibrid elektromos (HEV), plug-in hibrid elektromos (PHEV), akkumulátoros elektromos (BEV) és hidrogén üzemanyagcellás elektromos (FCEV) technológiák vezető fejlesztője. A Toyotához hasonlóan mára szinte valamennyi vezető autógyártó és energetikai vállalat
Indokolatlannak, sőt, egyenesen károsnak tartják a magyarországi termelők azon áruházláncak törekvését, amelyek 2025-től kirázólag alternatív, mélyalmos vagy volieres rendszerben előállított tojást forgalmaznának. Mindezt úgy, hogy a 2012-től hazánkban is 80-85%-ban alkalmazott, Eu szabványnak megfelelő feljavított ketreces technológia gazdaságosab
Az IMF elemzése szerint a tranzakciós illeték 2013-as bevezetése miatt jelentős mértékben nőtt a forgalomban lévő készpénzállomány, évente mintegy 100 ezer forinttal nőtt az egy főre jutó készpénz iránti kereslet az intézkedés hatására. A készpénzállomány növekedését ugyanakkor az utóbbi években a szürkegazdaság felszámolását célzó intézkedések, az
Az elmúlt néhány évben drasztikusan megnövekedett itthon a bizalmatlanság az állami egészségügyi intézményekkel szemben. Ennek az oka számos tőről fakad, azt viszont fontos kiemelni, hogy a legkevésbé sem a szakképzetlen dolgozók hibájáról van szó, hiszen ők mindent megtesznek a betegekért, az orvosok pedig gyakran magánrendeléseken biztosítják, ho
A HEINEKEN uralja a labdarúgó eseményeket 2020-ban! Az ország legújabb és legnagyobb élményarénájának új sörös partnere a HEINEKEN Hungária, a nagykorú látogatók így Soproni Klasszikust és Soproni Óvatos Duhaj IPA-t ihatnak a sportesemények és koncertek során. A Heineken® sörmárka a 2020-as Európa-bajnokság új sörpartnere és az UEFA-bajnokok ligája
Az olaszok 69%-a bizonytalan a jövőt illetően és mindössze 14%-a optimista, így az emberek 48%-a erőskezű vezetőre vágyik, akinek nincs semmiféle elszámolási kötelezettsége se a parlamentben, se választásokon – derül ki a Censis kutatóintézet Reuters által között összefoglalójából.
Most már azért lassan mindenkiben tudatosul, hogy az autók a repülőgép mellett a lehető legrosszabb közlekedési eszköznek számítanak – éppen ezért sokan keresnek alternatívát a kocsira. Persze a hidegebb időszakban nincs párja a saját autónak, azért az év minden szakában lehet olyan megoldást találni, ami sokkal zöldebb, mint a kocsival való közlek
2019 során a Wick fogyasztói felmérést végzett, amely feltárja a vásárlói szokásokat és a gyógyszerek kiválasztását befolyásoló tényezőket. Az öngyógyítás bevált módszerei vagy a gyógyszerész véleménye döntő a megfázás és influenza tüneteinek kezelésében. A Wick egy hét alatt 400, 20-55 év közötti vásárlót kérdezett meg, akik az elmúlt 12 hónapba
Karácsonyig minden hét végén a tavalyit meghaladó forgalommal számolnak, az iparcikkek értékesítéséből csak decemberben legalább félezermilliárd forint körül részesülhetnek a boltok.
A belföldi cégeket az 1960 és 1979 között született nemzedék, az X generáció uralja, a második hely azonban hamarosan már nem az idősebbeké, hanem a fiatalabbaké lesz - derül ki az Opten összesítéséből.
Akár 1,6 millió forintra is megbüntethetik azt, aki megfelelő téli abroncs nélkül indul síelni, de a hóláncra is nagyon figyelnek a hatóságok. Olvasónkat Ausztriában kapcsolták le, és a rendőrök észrevették, hogy nem jó a hólánc...
A szélsebesen változó munkaerőpiaci viszonyok és a fiatal generációk korábbiaktól gyökeresen eltérő igényei miatt a toborzás terén egyre nagyobb szükség van az innovatív, digitális megoldásokra. A vállalatok bizonyos szakmákban szó szerint vadásznak a munkavállalókra, így az új munkaerő felvétele mind pénzben mind időben megnövekedett terhelést jel
A Big Data kifejezést sokan használják, de talán kevesek ismerik vagy értik igazán. Egy biztos: a vállalatok számára lassan kikerülhetetlen fogalom, hiszen az adatok megfelelő elemzése igazi versenyelőnyhöz juttathat szervezeteket. Az üzleti szoftvermegoldások vezető vállalata, a világ 130 országában jelen lévő és több mint 437 ezer ügyfelet kiszol
2018-ban 580 millió darab (17.000 tonna) tejes- és gyümölcsleves italos kartondoboz került forgalomba, 2019 végére ez a szám várhatóan 590 millióra (17.500 tonna) fog növekedni. Ez azt jelenti, hogy idén az ország lakossága átlagosan 65, vagyis heti 1-2 italos kartondobozt vásárol. Ösztönözve a szemléletváltást és a cselekvést, az Italos Karton Kör
Nem kell bírságra számítania azoknak a csak Fejér megyei úthasználati engedéllyel rendelkező gépjárművezetőknek, akik Budapestről a Balaton északi partjára tartva továbbra is a somogyi 89-es kilométerszelvénynél hagyják el az M7-es autópályát, annak ellenére, hogy a leágazás előtt újabb csomópont épült – tudta meg az InfoRádió Mosóczi László közlek
Boris Johnson konzervatív párti brit miniszterelnök szerint minden előfeltétel adott ahhoz, hogy London szabadkereskedelmi megállapodásra jusson az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után. Jeremy Corbyn, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője szerint ugyanakkor hosszú évekig tartanának a tárgyalások az új kereskedelmi e
Jelentős és egyre növekvő szerepe van a világgazdaságban a családi vállalkozásoknak. Sikerességük alapvetően befolyásolja az ország teljesítőképességét.
A közép- és kelet-európai magánvállalkozások tulajdonosainak új generációja ambiciózus tervekkel készül a jövőre: az ügyvezetői tisztségre pályáznak, 2025-ig pedig többségi tulajdonosként is el tudják képzelni magukat.
Idén eddig több mint 1,5 milliárd fontot vontak ki a brit befektetők a nyíltvégű ingatlanalapokból, többet, mint 2016-ban, pedig a Brexit-népszavazás miatt akkor is jelentős tőkekiáramlás volt a piacon – írja a Financial Times.
Hazánkban is egyre kevésbé kell magyarázni, hogy létjogosultsága van a business és life coach szakmának. A világtrendhez hasonlóan itthon is több nő választja ezt a hivatást, a jelenséget sokan az érzelmi intelligenciához kötik, de szocializációs és gazdasági okai is vannak, hiszen a nőknek gyakran fontosabb a rugalmas munkaidővel megkereshető tisz
Jelentős bevételkiesést okozna és a központi költségvetésre is komoly hatást gyakorolna egy áfacsökkentés – jelentette ki Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke egy konferencián. Az ÁSZ elemzése szerint nem minden áfacsökkenést kaptak meg a fogyasztók, ami mögött több tényező állt.
Új rekord a közvetlen értékesítésben: az eddigi legnagyobb, 192,9 milliárd dolláros globális forgalommal és bővülő, 118 millió fős értékesítői létszámmal zárta az elmúlt évet az ágazat – derül ki a Közvetlen Értékesítők Szövetsége Világszervezetének (WFDSA) elemzéséből. A kényelmes és biztonságos vásárlás hazánkban is népszerű: tavaly közel 60 mill
A szénadó piacbarát módon tudná kezelni a világ üvegházhatású gázkibocsátását, mellyel még a Párizsi Egyezményben vállalt 1,5 és 2 fok Celsius közötti globális hőmérsékletnövekedés is tarthatóvá válna 2100-ig. Drágább energiaköltségekhez vezetne a megoldás, de a befolyó adóból kompenzálni lehetne a legnagyobb veszteseket. A svédeknek már sikerült.
Több mint 6 milliárd forintba kerülne a 2021-es budapesti lovas Eb megrendezése, a költségek túlnyomó részét ráadásul a kormánynak kellene állnia közpénzből.
Az afrikai sertéspestis miatt az ágazatot érő veszteség havonta egymilliárd pezó, vagyis 19,5 millió dollár körül van – idézte a Fülöp-szigetek agrárminisztériumának szóvivőjét, Noel Reyest a Reuters hírügynökség. Tegyük hozzá: a manilai kormány csak szeptember elején jelentette be a járvány kitörését.
Több mint 6 milliárd forintba kerülne a 2021-es budapesti lovas Eb megrendezése, a költségek túlnyomó részét ráadásul a kormánynak kellene állnia közpénzből.
A Toyota idén sosem látott modellinváziót indított, egy év alatt hét újdonsággal mutatkozott be Európában, amelyek között ott volt a három világszinten is legfontosabb modellje, a Corolla, a RAV4 és a Camry legújabb generációja is, amelyek mindegyike a világ legfejlettebb, negyedik generációs környezetbarát öntöltő hibrid elektromos hajtását kínálj