Pénteken új csúcson zártak az amerikai tőzsdék, míg a Dow története során először zárt 28 000 pont felett. Az ázsiai részvényindexek többsége emelkedett a hétfői kereskedésben, míg Európában iránykereséssel indulhat a hét első napja.
Az Agrárminisztérium több állattenyésztési támogatási program keretösszegének emeléséről döntött, amellyel a baromfi, illetve húsmarha-ágazat helyzetének érdemi javulásához járul hozzá.
Megszavazta a német szövetségi parlament pénteken azt a kormány klímavédelmi programja alapján készült jogszabálycsomagot, melynek célja elérni, hogy Németország teljesítse az éghajlatváltozás elleni nemzetközi küzdelemben 2030-ra kitűzött célokat – írja az MTI.
Még a fél évet sem élte meg Moldova első reform-párti kormánya. A szálakat Igor Dodon elnök mozgatja, akinek volt pártját havi 1 millió dollárral támogatja titokban a Kreml. Káncz Csaba jegyzete.
Pénzmosási és jogi megfelelési problémák miatt visszavonta a kávézóiról és élelmiszerláncáról is híres, még a Habsburg időkben felfutott Meinl család bankjának működési engedélyét az Európai Központi Bank.
Mélypontra zuhanhat vissza a lakásépítés, hogyha nem lesz, ami ösztönzőleg hat az ágazatra. Jelenleg több tényező együttesen drágítja az új lakások kivitelezését, amihez csak újabb elemet jelent a jövő évtől részlegesen megszűnő...
Vegyesen teljesítenek az irányadó európai részvényindexek a hétfői kereskedés első felében, a magyar tőzsde felfelé kapaszkodik, míg a hazai blue chipek felemásan teljesítenek.
Egyre több a fizetett céges elemzés a vállalatok körében azóta, hogy 2018-ban a MiFID 2 életbe lépése különszedte a kereskedési és elemzési költségeket. A Nasdaqon jelen lévő 1000 vállalatból 450 vállalatról van már valamilyen elemzés, ez 50%-kal emelkedett meg az utóbbi két évben.
Az MNB összesen 35 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az OVB biztosításközvetítői tevékenységének vizsgálata nyomán, egyebek közt a többes ügynök által az egyes ügyfélszerződések megkötését megelőző hiányos tájékoztatás, a közvetítői alvállalkozók oktatási nyilvántartásának pontatlanságai miatt.
A harmadik negyedév végén a GDP 68,1 százaléka volt az államháztartás bruttó, névértéken számított adóssága – derül ki az MNB előzetes adataiból. Ez minimális csökkenést jelentett az előző negyedévhez képest, de a későbbi korrekciók akár még lejjebb húzhatják a mutatót.
A gyepápolás az egyik legfontosabb őszi feladat a kertben, ha jövő tavasszal egészséges, fagykároktól mentes pázsitot szeretnénk. Nem mindegy milyen tápanyagokkal látjuk el a gyepet, mint ahogy az sem, hogy mikor és hogyan végezzük az idei utolsó fűnyírást.
A korábban a Continental Powertrain divíziójaként működő Vitesco Technologies megállapodásokat írt alá a Groupe PSA-val és a Hyundai-jal az első teljesen integrált elektromos tengelyhajtás-rendszer beszállításáról különböző sorozatgyártott modellek számára. A két vezető OEM-mel kötött megállapodása tükrözi a Vitesco Technologies az intelligens és s
Milyen személygépkocsiból fut a legtöbb a utakon? Az újonnan vagy a használtan vásárolt autók között több a dízel meghajtású? Hogyan változott a toplistás gyártmányok átlagos életkora, miként alakult a használtautók importja?
A kereskedelmi háborús feszültségek enyhülésének és a laza monetáris politikának köszönhetően 2020 elején élénkülhet a világgazdaság növekedése – idézi a Morgan Stanley friss elemzését a Bloomberg. A szakértők szerint a feltörekvő országok húzhatják a növekedést.
A klímaváltozás befolyásolhatja a reálkamatok természetes szintjét és ha a klímával kapcsolatos kockázatokat alulértékeljük, akkor egy hirtelen piaci korrekció a pénzügyi intézeteket nagy veszteségekbe lökheti – figyelmeztet Lael Brainard a Fed kormányzója. Az amerikai jegybank közgazdásza arról beszélt, hogy a klímaváltozásnak milyen következménye
Nem túl optimista az amerikai részvénypiacok jövőre várható teljesítményére a Morgan Stanley, mérsékelt csökkenéssel zárhatja a 2020-as évet az S&P 500 index – áll a bank frissen kiadott 2020-a stratégiájában. A vállalati profitok elérhették a csúcsot, az értékeltségi szintek magasan vannak és nem valószínű, hogy a jegybankok egy újabb agresszív mo
A kormánynak fontos szerepe volt és van például a tőke és a munka világa, valamint a külföldi és a hazai tulajdon aránya egyensúlyának megteremtésében.
Június elejétől kapható az ötéves futamidejű „szuper állampapír”, melynek kamata sávosan emelkedik, egészen 6 százalékig. Megnéztük, mikor és milyen időtávra ajánlható inkább ez, mint a már piacon lévők.
Várhatóan a jövő év elején körvonalazódhatnak a szóba jöhető újabb gazdaságélénkítő lépések, azaz a második gazdaságvédelmi akcióterv elemei – jelezte a Magyar Nemzetnek Varga Mihály a minap közzétett 5%-os harmadik negyedéves GDP-adatot követően. Az egykulcsos szja csak 2021 körül kerülhet napirendre, a kata adónem körüli radikális javaslatokról p
Emelkedéssel kezdték a hetet az ázsiai részvényindexek. A Nikkei 0,5%-ot, a Shanghai index 0,6%-ot, a Hang Seng index pedig a feszült hongkongi helyzet ellenére 1,1%-ot emelkedett.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 35 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az OVB biztosításközvetítőnek egyebek közt az egyes ügyfélszerződések megkötését megelőző hiányos tájékoztatás, a közvetítői alvállalkozók oktatási nyilvántartásának pontatlanságai miatt - közölte az MNB hétfőn az MTI-vel.
Összességében a magyar gazdaság nem túlfűtött, bár néhány szektorban látszanak ennek jelei – mondta hétfőn Matolcsy György a parlament gazdasági bizottsága előtt. Az MNB elnöke a forintárfolyam kapcsán kiemelte: a jegybanknak nincs árfolyamcélja, épp az lenne a nagy baj, ha lenne.
A PannErgy bejelentette, hogy a társaság részvényvisszavásárlási programja keretén belül november 8. és november 14. között 5 000 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén.
A feldolgozóipar (azon belül is leginkább a gépipar) és az ingatlanszektor biztosította a hazai bankok vállalati hitelezésében bekövetkezett dinamikus éves növekedés jóval több mint a felét – mutatják az MNB pénteken közzétett statisztikái.
Az arany 1.463 dollár volt ma reggel. A befektetők a kereskedelmi tárgyalások alakulásáról várnak friss híreket, de fontos kiemelni azt is, hogy az ETF-ekben jelentős eladási nyomás volt a múlt héten.
A Gloster Infokommunikációs Kft. és a Tőzsér és Máriás Szoftver Iroda (TMSI) KFT. tulajdonosai, a TMSI 100%-os tulajdonrészének adásvételéről írtak alá szerződést.
Már kétnyelvű táblákon is figyelmeztetik a horrortrélerek sofőrjeit, hogy tilos rommá pakolt szerelvényekkel róni a magyar utakat - szúrta ki a Pénzcentrum. A hatóságok a tranzitútvonalakon több figyelmeztetést is kihelyeztek, mivel...
Azzal, hogy a 79 éves David Koch augusztusban eltávozott, 41 milliárd dolláros vagyonát felesége, Julia Flesher Koch örökölte. Ezzel a hölgy a világ kilencedik leggazdagabb embere és egyben a világ második leggazdagabb nőjévé vált - írja a Celebrity Net Worth.
2012-ben tört be Magyarországra az amerikai „vásárlási ünnep”, a fekete péntek, ami itthon már nem csak egyetlen akciós nap, hanem gyakorlatilag az egész novembert érinti. Főként a műszaki cikkek és a lakberendezési termékek fogynak ilyenkor és nem csak a karácsonyra vásárolnak ebben az időszakban az emberek, hanem a kedvezményes időszakra halaszto