Az Opus Global Nyrt. és a Status Energy Magántőkealap szándéknyilatkozatot írt alá kedden az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-vel a Mátrai Erőmű Zrt. 72,66 százalékos közvetett tulajdoni hányadának eladásáról - tette közzé az Opus Global szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Az elmúlt években nagyon elszálltak a gigantikus állami nukleáris beruházások költségei. Ha nem áll meg ez a költséginfláció, senki nem fog atomba fektetni, ugyanakkor ha ma kivezetnénk minden atomenergiát, az döbbenetes pótlólagos emisszióval járna – véli Varró László, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) vezető közgazdásza.
Sikeres a magyar fejlesztéspolitika, már 42 százalékos az uniós pályázati források lehívása - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár szerdán az M1 aktuális csatornán.
Az alkalmazott transzferárak kapcsán az azonos érdekeltségi körbe tartozó közép-és nagyvállalatok egymás közötti gazdasági eseményeinél évente dokumentációs kötelezettség áll fenn. Az előírás szerint fődokumentumot is kell készíteni, külföldi anyavállalat esetén ennek határideje az érintettek többségénél 2019. december 31. Ez több ezer céget érinth
Bátonyterenye és Mátraverebély területén épített 20 megawatt teljesítményű napelemparkot a Greentechnic Hungary Kft.; a társaság 21 darab 500 kilowattos kiserőművet csatlakoztatott az Émász közcélú hálózatához - közölte a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség az MTI-vel szerdán.
A magyarok átlagosan 7 hónapra elegendő megtakarítással rendelkeznek, ám a 35 százalékuknak mindössze annyi spórolt pénze van, amelyből egy hónapig tudna megélni fizetés nélkül. A K&H biztos jövő felmérése szerint a férfiak 30 százaléka, a nők 41 százaléka tudná magát egy hónapig fenntartani a tartalékaiból. A K&H szerint a hosszú távra való takaré
A romló környezeti feltételek érzékenyen érintik a természeti folyamatok indikátorainak tekintett beporzó rovarokat, főként a házi méheket (Apis mellifera) és az egyéb vadon élő, hártyásszárnyú fajokat. A méhészeti ágazat sok gonddal küzd, a hullámzó terméssel, a szűkülő értékesítési csatornákkal és a méhegészségügyi problémákkal évről évre szembe
Tartós tartozás miatt egyetlen lakossági ügyfélnél sem kapcsolja ki az áramot az E.ON Energiakereskedelmi Kft. a karácsonyi ünnepek idején - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
Gyengült a jüan, miután az amerikai szenátus Hongkongot védő törvénye új feszültséget okozott Washington és Peking között. A kínai állampapírpiac, amelyen eladási hullámok söpörtek végig az ősszel, kedvezően reagált.
Az idén a vártnak megfelelően a korábbi évekhez képest erősebb a kereslet a lízingkonstrukciók iránt, ez a jövőre nézve biztató – mondta a Világgazdaságnak Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke, aki szerint ugyanakkor több kockázattal kell számolniuk a piaci szereplőknek.
Az öt éve alapított OXO Labs Kft.-t év végéig holdinggá szervezik. A társaság meghatározó szereplője lenne a régiónak. Oszkó Péter alapító-ügyvezető szerint a hazai startuppiac még mindig finanszírozásmotivált, az agrárinnovációról viszont beszélni kell.
A kormány három részletben emeli a bírák és az ügyészek illetményét: január 1-jétől a bírák átlagosan 32 százalékos, az ügyészek 21 százalékos illetményemelésben részesülnek, majd 2021-ben és 2022-ben 12, illetve 13 százalékos emelésben - jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Amíg a munkavállalói oldal a két számjegyű emelésben látja a jövőt, addig a munkáltatók a kormány aktívabb szerepvállalását és a szociális hozzájárulási adó év eleji csökkentését sürgetik.
Meglehetősen érdekes helyzetet teremtett a kormány járulékok összevonására irányuló módosító javaslata. Emiatt ugyanis át kell majd tervezni a jövő évi költségvetést. Az új rendszerben kevesebb jut a nyugdíjalapba, és több az egészségbiztosítási alapba.
A közelmúltban ért véget a legnagyobb műanyag- és gumiipari seregszemle, a düsseldorfi K-show, melyen a gyártók egymásra licitáltak a természetkárosítás visszafogásában. Ugyanakkor hazánkban várhatóan lassabban gyűrűzik be a trend, hiszen mint az autópiacon, ide előbb jutnak el a lehasznált német gépek, mint a hasonló árú, de korszerűbb távol-kelet
Az utóbbi hetekben megint inkább a forint ellen fogadtak a külföldi piaci szereplők, részben ennek köszönhetően gyengült újra történelmi mélypontja közelébe a magyar deviza. Innen kedden egy kis korrekciót láttunk, de egyre több elemző gondolja úgy, hogy a forint hosszabb távú gyengülő trendje folytatódhat, 2020-ban akár 350 közelébe is emelkedhet
Körülbelül 4,2 millió mázsa szőlő termett idén, amiből 2,9-3,1 millió hektoliter bor készülhet - mondta Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Idénre már elfelejthetjük a 20 fok körüli hőmérsékletet: végérvényesen megvetette a lábát a moslék idő Magyarországon. Rengetegen számtalanszor megírták már, hogy miért is érdemes téligumira váltani, de a többi teendőről igen...
Az emberek kétharmada egyáltalán nem zárkózik el attól, hogy kölcsönadjon a szomszédjának. A többség leginkább néhány ezer forintos tárgyakat bíz rá a közelben lakókra, de szép számmal akadnak olyanok, akik milliós értékű eszközöket is odaadnak – derül ki a lokális közösségépítő platform, a Miutcánk által készített kutatásból. A motorosfűrés
Ahogy változik a világ, egyre többet tudunk meg a globális felmelegedésről és a küszöbön álló potenciális klímakatasztrófáról, amiért nagyban az urbanizáció is felelős. Négy nagyváros, négy különböző szituáció – hogy lehet leszámolni az óriási autóforgalom okozta légszennyezéssel?
Squadok, tribe-ok, PO-k, iterációk – mindezekről szó volt már, és szükség is van rájuk egy agilis cég felépítéséhez, de mitől tud ez a váz sikeresen működni? Ahhoz, hogy a csapatok mindig a legnagyobb értéket teremtő feladaton dolgozva sikerrel teljesíthessék a sprinteket, meg kell adnunk nekik a szükséges erőforrásokat és autonómiát. Az agilisban
Az idei év első 9 hónapjában 207 milliárd forint összegben indultak el raktár- és ipariingatlan kivitelezési munkák hazánkban, ami alacsonyabb Aktivitás-Kezdést jelentett, mint a 2015-2018 közötti időszakban az első három negyedévekben mért értékek - derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.
Egy napos reggelen a gazda a házból kilépve a közel 3000 lakójú baromfitelep felé vette az irányt. Nagy meglepődésére, az állatok egy része elpusztult, egy másik részük levegő után kapkodva feküdt a földön. Kétségbeesve összegyűjtötte az elhullott állatok tetemeit, miközben azon gondolkodott, mit kellene tennie.
Magyarország 2050-re klímasemlegessé válhat, amelyben fontos szerepet játszik a paksi atomerőmű új blokkjának felépítése, a közlekedés zöldítése, az ipari termelés átalakítása és a folyamatos erdőtelepítés - mondta Áder János köztársasági elnök kedden Budapesten, az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetemen tartott előadásában.
Egy finom étel és ital elfogyasztása sokkal többet jelent, mint egy étkezés – adhat nyugalmat és optimizmust, lendületet és kitartást az előttünk álló megmérettetésekhez, és nem utolsó sorban örömet szerezhetünk vele. Sokaknak azonban nincs rá módjuk, hogy szeretteik körében egy kiadós ételhez jussanak, még ünnepekkor sem. A Coca-Cola most induló j
Bár kis mértékben drágul a búza és a szójabab, de a két agrártermék árjegyzése így is több hetes mélyponton áll. A kukorica ára csaknem fél százalékkal csökkent.
Tisztségviselői változás történt a Hold Alapkezelő Zrt-nél. Szabó László 2019. november 19-től a Felügyelőbizottság elnöke lesz és ezzel egy időben lemond az Alapkezelő Igazgatóságában betöltött tagságáról – derül ki a társaság közleményéből.
Valamivel több mint 15 százalékos részesedést vásárolt a Rail Cargo Terminal-BILK Zrt.-ben a kínai Cosco csoport görögországi leányvállalata, az Ocean Rail Logistics S. A.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium ismét elkezdte engedélyek kiadását egyes amerikai termékek exportjához a kínai telekommunikációs óriásvállalatnak.
Még Putyin október végi látogatásán írták alá a megállapodást, ami szerint "orosz szakemberek tapasztalataira támaszkodva megvizsgálják egy önvezető járművek tesztelésére is alkalmas, kísérleti vasúti tesztpálya építésének lehetőségét" is.
Már a borból sem mindegy, milyet iszik az ember: legalábbis, ha vegán étrenden él. A Gedeon Birtok tuladonosa a HelloVidéknek beszélt az új trendekről. Ketogén, paleo, Atkins, Dukan és még sorolhatnánk. A diéták és a sajátos...
További kedvezményt biztosított a földgázra Oroszország Moldova számára - jelentette be Dmitrij Kozak orosz miniszterelnök-helyettes, a Moldovával folytatott kereskedelem elnöki megbízottja szerdán Moszkvában az MTI szerint.