2017. január 1-jével üzletfejlesztési igazgató váltás történt fejvadászattal foglalkozó HumanField Tanácsadó Kft-nél. Az új igazgató, Krasznai Tibor évek óta a cégnél dolgozott mint a felsővezető keresés üzletfejlesztési csoportvezetője.
Átadták a forgalomnak csütörtökön Németországban a Mosel folyó felett 160 méteres magasságban átvezető hidat, ezzel befejeződött Európa legnagyobb szabású hídépítő vállalkozása.
„Azt hiszem, egyre inkább változtatunk a viselkedésünkön, a világ kezd ráeszmélni arra, mit tettünk a bolygónkkal” – nyilatkozta a BBC-nek a világhírű természettudós és dokumentumfilmes, Sir David Attenborough, miután kedden átvette a Chatham House-díjat, amivel a brit külügyi intézet a Kék bolygó 2 című televíziós sorozatát ismerte el.
Az emberi jogok megvédésében való passzivitás címén nyújtott be keresetet Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen egy moszkvai kerületi bíróságon csütörtökön Alekszej Navalnij ellenzéki politikus Korrupció Elleni Küzdelem Alapítványa (FBK).
Soproni Tamás polgármester javaslatára összesen 33 parkolóhelyet adott vissza a terézvárosi képviselő-testület a VI. kerületieknek. A parkolóhelyek közül 24-et a kerület előző, fideszes vezetése adott az orosz kereskedelmi képviselet kizárólagos használatába. Soproni javaslatára a terézvárosi önkormányzat képviselő-testülete ma úgy döntött, hogy e
2019. november 19-én a világon először repült valós környezetben úgynevezett aeroelasztikusan szabott szárnyakkal rendelkező repülőgép, melyben a szénszálas kompozit széliránya változik a szárny mentén. A Sztaki által vezetett nemzetközi, Flexop nevű projektben kifejlesztett repülőgép repülésének célja a szárnyakra nehezedő terhelés passzív csillap
Az EST Media Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1013 Budapest, Várkert rakpart 17. fszt. 1., Cg. 01-10-043483) a Tpt. 55. § (2) bekezdése értelmében ezúton közzéteszi az alábbiakat.
A Belgrádi Egyetem etikai tanácsa plágiumnak minősítette Sinisa Mali szerb pénzügyminiszter doktori disszertációját, és a doktori fokozat visszavonását kezdeményezte - közölte a belgrádi sajtó csütörtökön.
A szerbiai hírszerzés jelentős és széles körű orosz kémtevékenységet leplezett le - közölte Aleksandar Vucic szerb elnök csütörtök esti rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Hány kwh áramot fogyaszt el egy háztartás 2020-ban és az hány forintba kerül? Hogyan változik az áramszámla ha a háztartás 1 fős, 2 fős, 3 fős vagy több főből áll? Hány kWh nappali áramot fogyaszt el egy család és az mennyibe kerül?
A magyar jogállamiság helyzetéről az Európai Parlament (EP) jogi szakbizottságában csütörtökön folytatott vita jelentéstevője szerint nem javult a jogállamiság helyzete Magyarországon. Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő felszólalásában kijelentette: a vita megmutatta, hogy a jogállamiság fogalmát részrehajlóan és politikai érdekek mentén félreér
A Szerencsejáték Zrt. egy fontos ügy mellé állva indítja el év végi kampányát, amelynek középpontjában a november 4. óta limitált darabszámban kapható Kiskarácsony és Nagykarácsony sorsjegycsalád áll. A 360 fokos kampány célja a termék népszerűsítése, amelyet a vállalat egy mindannyiunk számára fontos közös cél kitűzésével, a fogyatékossággal élő g
Az Unesco általános konferenciájának 40. ülésszakán lezajlott szavazás eredményeként Magyarországot beválasztották a szervezet végrehajtó tanácsába, az ország ezzel tízéves távollét után tér vissza a nagy presztízzsel bíró testületbe - közölte Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel.
Sokan gondolhatják, hogy a fogyasztói árak igazodnak a régióban elérhető fizetésekhez. Hogy ennek utána járjunk, vásároltunk néhány alapélelmiszert ott, ahol a legmagasabb az átlagos nettó fizetés és ott is, ahol a legalacsonyabb.
Szorosabbá vált az összefüggés a kötvényhozamok és a részvényárfolyamok mozgása közt. Sokan aggódnak, hogy a kétszázalékos kötvényhozamszint átlépése esetén pánik jöhet.
Évről évre egy vagyont hagynak ott az emberek az üzletekben az ünnepek közeledtével. Ha áthidaló anyagi segítségre van szükséged, kétszer is fontold meg, hogy mit választasz! Adunk néhány tippet a helyes döntéshez. Napokon...
Egy fűtött szoba rendelkezésre állhasson minden olyan házban, ahol kisgyermeket, gyerekeket nevelnek – ezt a célt határozta meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az E.ON Hungária Zrt. Tiszabőn induló mintaprogramja, melynek keretében naperőművet létesítenek a településen, és számos háztartást előre fizetős mérőórával látnak el. Fenntartható ene
Legutóbb 2010-ben volt olyan alacsony a pulyka ára az Egyesült Államokban, mint idén. A hagyományos pulykahús mellett egyre jobban terjed az alternatív hálaadási menü.
Az utóbbi hónapokban megszaporodtak azok a hírek, amelyek Magyarországon működő gyárak leépítéseiről szóltak, így könnyen az az érzés alakulhat ki, hogy vége a hazai foglalkoztatási csodának. Megnéztük, hogy valójában miként alakulnak a leépítések és a foglalkoztatás. Annyit elárulunk, hogy nem kell nagyon aggódni.
Nem áll rendelkezésre annyi pénz, amennyit felemésztene az átállás a teljesen megújuló alapú áramtermelésre akár Magyarországon, akár Európában. Mégis ilyesmit ígérget egyre több hozzá nem értő.
A belső fogyasztás lehet az első számú motorja a magyar gazdaságnak a következő években – áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet jelentésében.
Öntözési és vízgazdálkodási intézetként működik tovább a Szent István Egyetem (Szie) szarvasi telephelyű agrár- és gazdaságtudományi kara, feladata a kutatás és a továbbképzések szervezése lesz, graduális képzést a 2020-2021-es tanévben már nem indítanak - tájékoztatta csütörtökön az egyetem az MTI-t.
A Tesla 2017-ben Ausztráliában telepítette a világ legnagyobb lítiumion-akkumulátorát. Most azt tervezik, hogy 50 százalékkal megnöveik az akkumulátor-rendszer kapacitását.
Nem lehet megtiltani, hogy valaki az autójában dohányozzon - így reagált Gulyás Gergely miniszter kérdésünkre a csütörtöki Kormányinfón az erre vonatkozó javaslatra, amelyet Lázár János volt miniszter tett le a kormány asztalára.
A több piacvezető internetes áruház által már a mára meghirdetett black friday vásárlócsalogató marketingakcióval hivatalosan is megkezdődött az év legforgalmasabb időszaka a kiskereskedelemben.
Az Lvmh, a világ egyik legnagyobb luxusipari társasága megemelte vételi ajánlatát az amerikai Tiffany ékszerházra, amely ennek alapján beleegyezett a tárgyalások megkezdésébe - írja a Bloomberg amerikai hírügynökség.
Júniusi magyarországi indulása óta folyamatosan erősödik a Google Shopping. Jelenleg a Google keresési hirdetéseiből érkező kattintások közel 50 százaléka érkezik Shopping-hirdetésekből – már ahol használják, mert ma még kevesen használják a Growww Digital adatai szerint. A világ számos országa után júniustól Magyarországon is elérhető a Shopping-h
Ma hajnalban a Tesla korábbi ígéretével összhangban bemutatta legújabb modelljét, a Cybertruckot, amely a pickup szegmensben versenyez majd. Az esemény abban az értelemben nem tartogatott nagy meglepetéseket, hogy Elon Musk gyakorlatilag leszállította azt a járművet, amelyet a korábbi híradásokban, elejtett félmondatokban ígért: egy meghökkentő kül
Az MKB az elmúlt hónapokban teljesen átalakította a bankkártya-portfólióját: az elsődleges cél az volt, hogy a kártyákhoz kapcsolódó szolgáltatásokat fejlesszék. A fejlesztések egyik legfontosabb eleme, hogy Magyarországon elsőként az MKB Banknál igényelhető Mastercard World Elite bankkártya. Eölyüs Endrével, a Mastercard Magyarországért és Szlovén
A cégek számára létfontosságú, hogy hozzáférjenek a mindennapi üzleti tevékenységük és hosszú távú beruházásaik finanszírozásához szükséges forrásokhoz. Egyebek mellett ezzel indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idén tavasszal közzétett, 330 napos versenyképességi programjában, hogy életet kell lehelni a hosszú évek óta t
Megkezdődött az év legforgalmasabb időszaka a kiskereskedelemben, az ünnepi szezonban több mint 1200 milliárd forintos forgalommal számol a piac - írta a Magyar Nemzet pénteken.
A felhasználók védelmét szolgáló új funkciót vezet be a Twitter - jelentette be Suzanne Xie, a cég termékigazgatója a blogján csütörtökön, igaz, a bevezetés időpontját nem közölte.
Az előző évit meghaladó ütemben, 11 százalékkal nőtt tavaly a mező- és erdőgazdasági területek ára, a földbérleti díjak 6,5 százalékkal emelkedtek, az értékesített termőföldek területe 72 ezer hektár volt, közel ugyanakkora, mint az előző évben, és harmada a két évvel korábbi, rendkívüli termőföldforgalomnak - derül ki a Központi Statisztikai Hivat
„Nem teljesen érti” Washington követeléseit a kínai miniszterelnök, megrekedtek a kereskedelmi háborút lezárni célzó tárgyalások. Jövőre várható az első lépés.
Száraz, jellemzően napsütéses idő lesz a hétvégén, a hajnali órákban viszont már többfelé lehet fagypont körül a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.