Zente, aki SMA-ban, vagyis gerincvelői izomsorvadásban szenved, néhány héttel ezelőtt átesett az életmentő beavatkozáson, megkapta a 700 milliós gyógyszert, most azonban szigorú karanténban van.
A határidő lejártáig, hétfő délig válaszolja meg a magyar kormány biztosjelöltje, Várhelyi Olivér (47) az írásbeli pótkérdéseket, amelyeket azért kapott, mert első körben nem bólintott rá a kinevezésére az Európai Parlament (EP) illetékes bizottsága.
Évente minden tizedik, vagyis 8000 gyermek születik a 37. hét előtt hazánkban, közülük majdnem 1500 kritikusan alacsony tömeggel – tájékoztatott a Melletted a helyem Egyesület közleménye a koraszülöttek világnapja alkalmából. Jáger Mónikának (44) az ötéves kisfia, Alexander érkezett idő előtt.
Magyarország - Nem indult botránymentesen az új ellenzéki hatalomgyakorlás a megnyert fővárosi kerületekben. A választások óta eltelt bő egy hónap alatt több ügy is borzolta a kedélyeket, melyet ellenzéki vezetésű önkormányzatoknál.
Mintha csak bölcs türelemmel viselné ez az uráli bagoly az orvosi beavatkozást. Bár még így is belecsípett egyszer-egyszer a neki segíteni szándékozó emberekbe.
Rosszabbodott az állapota, ezért kórházba került az a miskolci nő, akit volt párja nemrégiben a felismerhetetlenségig összevert. Orosz Bernadettet már meg is operálták, jelenleg is komoly fájdalmakkal küzd.
Lakhatási válság fenyeget, állítják civil szervezetek, miközben az elmúlt években több mint százmilliárd forint állami támogatás jutott ingatlanvásárlásra. Az ellentmondás látszólagos: a támogatás a tehetősebbeknek kedvez, az alsóbb társadalmi rétegek számára a vásárlás szinte lehetetlen, sok esetben a bérlés is rendkívül megterhelő. A Hetek cikke.
Jótékonysági sütivásárt rendeztek egy leukémiás kisfiúnak Egerben. Máté egy új géntárpiát kap. A módszer Magyarországhoz legközelebb Izraelben elérhető, ahol akár hónapokat is el kell töltenie a gyógyulás érdekében.
A legnagyobb hiány természettudományos, például kémiaszakos tanárokból van a közoktatásban – mondta az InfoRádiónak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Szűcs Tamás szerint több százan hiányoznak a rendszerből, az alacsony fizetések miatt pedig utánpótlás sincs.
Korábbi közleményében a hegyvidéki önkormányzat azt írta, továbbra is nyitottak minden olyan józan, tárgyszerű vélemény meghallgatására, amely a Normafa rendbetételéről szól, bárkitől is érkezik.
Többek között a tapolcai, a kazincbarcikai és a komlói intézmény is elveszítheti összes aktív ellátását – derül ki a lapunk birtokába került kormányzati munkaanyagból.
Az illető egy nagyobb lakás teljes berendezéséhez szükséges cikkeket, egyebek mellett konyhai gépeket, tévéket, számítógépet és házimozi-rendszert rendelt az akció keretében.
A Ripost megszerezte azt a tanulmánykötetet, amit holnap mutatnak be, és amiben összefoglalják 200 szakértő hároméves munkájának az eredményét. A szakemberek javaslatokat tesznek, hogyan érhető el, hogy több magyar gyerek szülessen. A javaslatok között szerepel a hivatásos szülők életpálya modellje, szülőkötvény, társadalombiztosítási kötvény, nemz
„Az én közönségem a Mindenki” – vallja Juhász Anna irodalmár. Juhász Ferenc lányaként beleszületett az irodalom világába. Gyerekként nem kisebb nevek fordultak meg nappalijukba, mint Illyés Gyula, Weöres Sándor vagy Petrovics Emil. Rónai Egon Húzós című műsorában mesélt arról, hogy milyen volt a legendás verskirály árnyékában felnőni, egyáltalán ár
A jelek szerint máris lepattant a kormányról Karácsony Gergely ötlete, amivel „kiléptetné” a budapesti szemétszállítást a kukadíjbevételeket osztó állami holdingból. Pedig az új városvezetés ezzel is az éghajlatváltozás ellen küzdene.
Az egészségügyi ellátórendszer átalakításához készült munkaanyagban szó van több intézmény összevonásáról is, néhol pedig teljes osztályok szűnnek meg.
A független képviselő azt állítja, a fideszes parlamenti képviselő ellen megfogalmazott vádiratban az ügyészség maga szolgáltat bizonyítékot arra, hogy a kormánypárti politikust le kellett volna tartóztatni.
Még november elején mutatott be a HelloVidék 5 olyan tévhitet, amit a legtöbben elhisznek a biogazdálkodásról és az onnan származó élelmiszerekről. A cikk nagy port kavart, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet például részletes...
Büntetésnek tartják az ellenzéki pártok, hogy olyan törvénymódosításokra készül a kormány, amelyek hátrányosan érintik az ellenzéki vezetésü településeket. Szerintük a kormánypárti önkormányzatokat kompenzálja majd a kormány. A Fidesz szerint nincs szó semmilyen büntetésről.
Egyre többen ismerik világszerte Zorát, a kedves robotot, ami megetet, megitat, megmosdat öreget és gyereket egyaránt, játszik velük, ha unatkoznak. Úgy reklámozzák, hogy ez a robot, aminek szíve van. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma a humánszolgáltatások jövőjéről rendezett egy konferenciát pénteken, ahol a közismert közgazdász, Pogátsa Zol
A pénzügyminiszter elmondta, a kormány már hozzálátott a második gazdaságvédelmi akcióterv kidolgozásához, az új intézkedésekről a jövő év első felében születhet döntés.
Nincs itt semmi látnivaló. A sajtó és az ellenzéki képviselők félrevezetik a közvéleményt, amikor azt állítják, hogy gigabüntetést szab ki ránk Brüsszel az uniós források szabálytalan felhasználása miatt. Holott a magyar kormány csak jót akar, amikor kiegyezik egy 10 százalékos átalánybüntetésben, ezzel is siettetve a nekünk jogosan járó pénzek leh
Tóth Bertalan, az MSZP elnöke megkérdezte az igazságügyi minisztert, hogy jogállamnak tartja-e Finnországot. Ezt korábban a kormány több tagja is kétségbe vonta. Varga Judit helyett Völner Pál államtitkár válaszolt: „nincs objektív kritériumrendszer, ami szerint ezt meg lehetne ítélni”.
Anyám úgy döntött, hogy a nyári szünetben dolgozzak. Tizenhét éves vagyok, elég volt a lógásból, a mulatozásból és a semmittevésből. A nyári munka régen is része volt a szünidőnek, legalább megtanulod, mi az élet, mondta anyám, aki szeretett olyan jelszavakat alkalmazni, amiket a televízióban hallott. Hiába szerettem volna sokáig aludni vagy nem k
Hadházy képviselő hivatali visszaélés és bűnpártolás miatt feljelenti az ügyészséget, mert az szerinte magával a vádirattal árulta el, hogy törvénytelenül hagyta szabadlábon a fideszes képviselőt.
Az oktatás ügye mindig is fájó pontja volt az Orbán-kormánynak. Rengetegszer kellett már meghátrálniuk, mint a kötelező középfokú nyelvvizsga vagy a Waldorf iskolák korlátozása esetében. Azonban sosem féltek megtenni olyan lépéseket, amelyeket máshol remegő lábbal tett volna meg a kormányzat. Erre példa az iskolák állami kiszervezése a KLIK keretei
Ágh Attila „Ébresztő, MSZP” című írása tipikus példája annak, amikor egy múltba révedő egykori reformkörös megmarad régi szokásánál: mindig, mindenkinél, mindent jobban tud, fő ellenfelének pártja