Idén hatodik alakalommal lehet indulni A Legfittebb Munkahely Díjért. A privát kezdeményezésre megvalósult elismerést az a vállalat vagy intézmény veheti át, melynek legelégedettebbek az alkalmazottjai a munkahelyi sportolási lehetőségekkel. A jelöléseket szeptember 30-ig lehet leadni.
Augusztusban több mint 200 ezer magyar turista járt Horvátországban, 9,2 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben a hónapban, a bővülés több mint háromszorosa az átlagos horvátországi vendégszám-emelkedésnek - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője csütörtökön az MTI-vel.
Először a történelemben meghaladta a 4 milliárdot az éves globális légiutas-forgalom a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint, miután a 2016-os szinthez képest 7,3 százalékkal többen repültek 2017-ben.
Szeptember 1-től változtak a munkavállalási szabályok Ausztriában, egyes esetekben az eddigi 10 óra helyett 12 órát is lehet majd dolgozni. Egyesek szerint eddig is ez ment, csak nem volt teljesen legális. A turizmusban pedig, ami a magyarokat különösen érinti, csökkentették a minimális pihenőidőt.
Új kereskedelmi vezetőt igazolt a Coca-Cola Magyarország Kft. Kresz Magdolna az elmúlt tíz évben a Procter&Gamble vállalatnál értékesítési területen töltött be hazai és nemzetközi pozíciókat.
A zsebpénz kérdése minden családban előkerül előbb vagy utóbb, sok helyen rengeteg bizonytalanság, és főleg vita van körülötte. A szülők nem tudják eldönteni, adják-e vagy ne, beleszóljanak-e, mire költi a gyermek, vagy hagyják...
Az év elején összedőlt a világ egyik legnagyobb piramisjátéka, a OneCoin, most pedig többen is azon dolgoznak, hogy újjáélesszék a több milliárd dollárt elégető kamu-kriptopénzt. Az egyik ilyen próbálkozás, az AuLives egy állítólagos...
Minden olyan adófizetőnek értesítést küld október végéig az adóhivatal, akinek legalább ötezer forintos túlfizetése vagy ugyanekkora adó- és vámtartozása van.
Kitűnő nyári szezont zárt a Tisza-tó térsége, a vendégek és vendégéjszakák száma 8-9 százalékkal nőtt, utóbbi elérte a 300 ezret - közölte Kovács Sándor a térség fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön sajtótájékoztatón Tiszafüreden.
Budapesten a legalacsonyabb a lakossági gázár az Európai Unió, illetve a régió fővárosai közül, míg az áramárak az ötödik legalacsonyabbak a magyar fővárosban. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által közölt...
A világ egyik legdrágább iskolájában átszámítva több mint 36 millió forintot kell fizetniük egy tanévért a szülőknek, ennyi pénzért már lovarda, luxusjacht és golfpálya használata is jár az itt tanulóknak. Egy brit lap összeállítása szerint a tíz legdrágább bentlakásos iskola közül nyolc Svájcban, kettő pedig az Egyesült Királyságban található.
A FlixBus idén június és augusztus között megduplázta utasainak számát Magyarországon az előző év azonos időszakához viszonyítva. A mobilitási cég utasforgalmi adatai alapján Európa-szerte 50 százalékkal többen utaztak zöld busszal. A Magyarországról közvetlenül elérhető 17 célországból a legnépszerűbb Ausztria, Horvátország, Lengyelország, Csehors
Tucatnyi utas influenza jelegű megbetegedése miatt karantén alá vontak újabb két repülőgépet csütörtökön az Egyesült Államokban. Ezek az utasszállítók Európából - Párizsból és Münchenből - érkeztek és Philadelphiába, míg...
Az ICO, vagyis Initial Coin Offering a közösségi finanszírozás egy különleges fajtája, amely amellett, hogy gyors és nagy tőkebevonási lehetőségeket biztosít, a legtöbb országban csak nagyon minimálisan szabályozott, így egy-egy sikertelen projekt esetén a felelősség hiánya, valamint a csalások lehetősége problémát is okozhat.
Kevesebb terméket kellett kivonniuk a forgalomból a nyári szezonális ellenőrzés során a Nébih szakembereinek, a higiénés szabályok betartásában azonban még mindig nem járnak az élen a vállalkozók.
A NAV forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint fél év alatt átlagosan 15 százalékkal lettek drágábbak a lakások, mint 2017 év végén. Magyarországon egy ingatlan átlagos négyzetméterára idén nyáron már 336 ezer forintba került.
Készpénzben egyenlíti ki a csődegyezséget elutasító hitelezőket az Est Media, s ezzel le is zárul a végrehajtás. A társaság már tárgyal a potenciális befektetőkkel – mondta Balázs Csaba, a cég egyetlen munkatársa.
A Netlife Robotics ma bejelentette, hogy a Pepper nevű humanoid robot, és a hozzá kapcsolt saját, hazai fejlesztésű know-how segítségével szeretné megteremteni a jelenleginél sokkal kellemesebb ügyfél-élmény alapjait nemzetközi és hazai ügyfélszolgálatokon is.
Milliókat spórolhatnának a számlák és a teljesítés igazolások digitalizálásával a magyar vállalkozások: a számlázó programban készülő számlák és a hozzájuk kapcsolódó teljesítés igazolások elektronikus aláírásával nem lenne szükség a papír alapú verzióra.
Az Apollo Tyres 17 százalékkal növelte értékesítési árbevételét 2018 első felében, így – három helyet feljebb lépve – már a 11. legnagyobb abroncsgyártó a világon. A csúcsmodern technológiával dolgozó, költséghatékonyan működő magyar gyár komoly szerepet játszik a sikerben. Az Apollo Tyres egyben India legnagyobb árbevételű abroncsgyártójává lépett
Az újabb big-box épület 2019 első negyedévében kerül átadásra , a CPI Property Group vecsési logisztikai komplexumában, amely a reptéri régió egyik legnépszerűbb ipari ingatlan fejlesztése
Kínában tervez új üzemet építeni a 77 Elektronika, a termékeit 83%-ban exportáló vállalat következő nagy felvevőpiaca Afrika lehet, miközben 100 fejlesztő dolgozik az orvosi műszereket gyártó cégnél, hogy az ötletből prototípus...
Az amerikai és az ázsiai tőzsdéken negatív hangulatban telt a kereskedés, az európai tőzsdéken azonban a határidős indexek alapján csendesen kezdődhet a nap. A kereskedelmi háború aggasztja még mindig a befektetőket és a technológiai...
Az első fél évben átlagosan 15 százalékkal lettek drágábbak a lakások a Nemzeti Adó- és Vámhivatal forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint Magyarországon, ahol egy ingatlan átlagos négyzetméterára idén nyáron 336 ezer forintba került
A Mol bruttó 3 forinttal emelte a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a 95-ös benzin ára változatlan maradt. Az emeléssel a gázolaj literje átlagosan 417 forintra drágult, a benzin literje 405 forint maradt. A gázolaj...
A Balkánon és Brüsszelben egy washingtoni jóváhagyás komoly hullámokat keltett. A területcserével Pandóra szelencéje akkor nyílna meg a szomszédságunkban, amikor világszerte erősödnek a nemzeti, szeparatista mozgalmak, miközben egyre gyengülnek a nemzetközi konfiktus-megoldási képességek. London újabb 40 katonát küld Boszniába a választásokra időzí
Új pénzmosás-megelőzési törvényeket tervez az EU, miután sorozatos pénzmosási botrányok söpörtek végig az egységes piac bankjain - írja a Reuters. "Lehet, hogy vannak hézagok az EU felügyeleti keretrendszerében," indokolja a törvény...
Egész Európában csökken a népszerűségük, méghozzá rohamosan. Magyarországon még nincs meredek zuhanás a dízelkocsik piacán, de a hanyatlásuk már érezhetően elkezdődött.
Csütörtökön csillapodtak a kedélyek a feltörekvő piaci devizáknál, a forint is erősödni tudott és ezt az erejét tartja pénteken is. Délután lesz miért izgulni.Próbálkozik a forint 2018.09.07 09:03Kapott Magyarország egy felminősítést...
A japán R&I hitelminősítő egy fokozattal BBB kategóriába emelte Magyarország adósságának besorolását, a minősítéshez tartozó kilátás stabil. Az indoklás Az indoklás szerint Magyarország gazdasága jól muzsikál, a költségvetés...