Két kézzel szórja a bírságokat a kínai bankfelügyelet, mióta a szervezetnek új elnöke van. Guo Shuqing hivatali ideje alatt a CBIRC és elődszervezete, a CBRC összesen eddig 4 milliárd jüannyi bírságot szabott ki, míg a vezérváltás...
Az amerikai és az ázsiai tőzsdéken negatív hangulatban telt a kereskedés, az európai részvénypiacokon azonban kis emelkedésekkel kezdődött a nap. De a kereskedelmi háború aggasztja még mindig a befektetőket és a technológiai papírok...
Magyarország készen áll a magyar–türk együttműködés új fejezetének megnyitására. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök mondta a Türk Nyelvű Államok Együttműködési Tanácsának negyedik ülésén.
Szeptember 13-14-én (csütörtök-péntek) kerül megrendezésre az IVSZ Menta rendezvény, ahol a legfontosabb technológiai témák kerülnek terítékre, és ahol Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is előadást tart majd...
Idén júliusban az export és az import euróban számított értéke egyaránt 11 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az elemző szerint a kereskedelmi háború egyelőre nem jelent veszélyt a hazai gazdaságra.
Csütörtökön üzembe helyezték a világ eddigi legnagyobb tengeri szélerőművét 12 mérföldre Anglia északnyugati partvidékétől az Ír-tengerben. A Walney Extension nevű szélerőmű 695 megawatt zöld energiát képes kitermelni, akár hatszázezer otthont is el tud látni - írta a Sky News.
Már 5,6 milliárd dollárt ér a Robinhood, egy ingyenes részvénykereskedéssel és kriptopénzekkel foglalkozó startup, most pedig megkezdik a tőzsdére lépés folyamatát - írja a TechCrunch. A Robinhoodon keresztül jutalék nélkül lehet...
Találkoztál már olyan könyvvel, amire azt mondtad, hogy “ahh, kár volt megvenni”? Remélem azért végigolvastad és utána mondtad ezt véleményként. Volt már olyan könyv, hogy megvetted és azt mondtad, “hééé, én ezt már olvastam valahol (mármint az információt)…” Már láthattál többször tippet arra, hogy milyen könyvet vegyél (linkek a cikk végén) és rá
Az előző napok jelentős veszteségei után enyhe emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken, de a befektetők óvatosak maradnak az új kereskedelmi fenyegetések közepette.
Új fázissal bővül az idén 10 éves Airport City Logisztikai Park. Az újabb big-box épület 2019 első negyedévében kerül átadásra a CPI Property Group vecsési logisztikai komplexumában. November 22-én újra Property Investment Forum, Magyarország...
A sikeres short-befektető, Andrew Left beperelte a Teslát és vezérigazgatóját, mert szerinte Elon Musk azért találta ki a már azóta elvetett részvénykivezetési tervet, hogy "megégesse" azokat a befektetőket, akik a Tesla árfolyamának...
Magyarország az ukrán áramexport legnagyobb felvevője; az év első nyolc hónapjában a teljes ukrán áramexport közel 60 százaléka Magyarországra irányult. Az ukrán kormányzati adatok szerint a 2018. január-augusztusi időszakban az ország...
Ingyen wifivel, olcsó kávéval, festményekkel és integető robotokkal próbálják meggyőzni az amerikai bankok ügyfeleiket arról, hogy még mindig megéri bemenni egy bankfiókba annak ellenére, hogy egy csomó mindent el lehet intézni okostelefonon...
A bécsi Leopold Múzeumban szeptember hónap 3-ig volt látható, a német Horten AG áruházláncot alapító Helmut Horten özvegye, Heidi Horten lenyűgőző képzőművészeti gyűjteménye, mely a 19. századi klasszikus modernitáson át, a kortárs...
Hallottál már a Youtyúkról? Vagyis a bérelj tyúkot szolgáltatásról? Egyszerűen zseniális. A lényege az, hogy te mint vásárló, havonta fizetsz egy meghatározott díjat, mintha bérelnéd a tyúkot, de igazából a “gazdának” fizetsz, és ő elhozza neked “te tyúkod által” tojt tojást hetente a megadott helyre. Pesten nagy divat lett, főleg az irodaházak kör
"Teljesen nonszensz, hogy ki akarnánk lépni az európai államok közösségéből, se nem érdekünk, se ideológiailag vezérelt lépés nem lehetne ez" - jelentette ki a Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség...
A dízelbotrányt követően egyre több európai nagyvárosban tervezik, hogy kitiltják a gázolajos autókat, ez pedig alaposan megijesztette a potenciális autóvásárlókat, egyre többen váltanak benzinesre, helyzetüket megkönnyíti, hogy...
Amiről azt képzelnénk, hogy fantazmagória, az holnap valóság, és már csak az a kérdés, hogy milyen gyorsan alakítja át saját mikrokörnyezetünket. Mert az nem vitás, hogy átalakítja. A negyedik ipari forradalom gyökeresen felforgatja a munka világát, a vállalatok szervezeti felépítését, a kommunikációt, a HR-t, az együttműködéseket.
A pénzügyi világ összeomlása után rengetegen jósoltak olyan gyökeres változásokat, melyek akkor elkerülhetetlennek tűntek. Eltelt tíz év, és kiderült, hogy nem voltak azok, sőt.
A Debrecenben megtartott közgazdász-vándorgyűlés gazdaságpolitikai szekciójában a magyar gazdaság növekedési lehetőségeiről, a felzárkózásról esett szó. A munkaerő-bővülésre alapuló növekedés lehetőségei lassan kifogynak, át kell állni a termelékenység növekedésére, melyben döntő szerep hárul a kkv-szektorra.
Csütörtökön csillapodtak a kedélyek a feltörekvő piaci devizáknál, a forint is erősödni tudott és ezt az erejét tartja pénteken is. Délután lesz miért izgulni.325 alatt 2018.09.07 10:31A péntek délelőtti erősödési hullám következtében...
A bankok előtt álló kihívásokról, a fix és a változó kamatokról, a magas készpénzállományról és a bankrendszer konszolidációjáról beszélgettek egymással magyar bankok vezetői az MKT Közgazdász-vándorgyűlésének mai napján....
Peking nyomására kiszáll külföldi befektetéseinek jelentős részéből a kínai HNA Group, így eladja többek közt a Deutsche Bankban való 10 milliárd dolláros részesedését is - írja a Wall Street Journal bennfentes forrásokra hivatkozva....
Magyarország komoly eredményt ért el a foglalkoztatásban az elmúlt években, de a termelékenység nem nőtt - mondta el Dedák István. Az egyetemi kutató az MKT 56. Közgazdász-vándorgyűlésén hangsúlyozta: ez azt mutatja, hogy a felszín...
Összesen 12 ezer budapesti új lakás átadásáról van szó 2019-ben, valamint több, mint 4 ezer lakóingatlan már idén év végéig is elkészülhet, legalábbis a fejlesztők által kommunikált befejezési dátum alapján. Sok projektnél már...
Peking nyomására kiszáll külföldi befektetéseinek jelentős részéből a kínai HNA Group, így eladja többek közt a Deutsche Bankban való 10 milliárd dolláros részesedését is - írja a Wall Street Journal bennfentes forrásokra hivatkozva....
Hamarosan megkezdődhet a kereskedés a Megakrán részvényeivel a BÉT-en, mondták el a cég vezetői a Világgazdaságnak adott interjúban. A BÉT új piacán, az XTenden hamarosan megjelenhetnek az emeléstechnikával és géptelepítéssel foglalkozó...
Húsz éve, 1998 szeptemberében nyitotta meg kapuit a Graphisoft Park. Az egykori Óbudai Gázgyár helyén található park épületeinek alapterülete most 20 ezer négyzetméterrel bővült, így összesen 75 ezer négyzetméteres területen több...
A Ford közzétette az első beharangozó fotót az új Mustang által inspirált terepjárójáról. Ez az első új modell, amin a kifejezetten elektromos autók fejlesztésére felállított Ford Team Edison csoport dolgozott. A Ford Team Edison globális termékfejlesztési igazgatója Darren Palmer, és a lelkes, sokoldalú csapat most költözött be új irodaházába Detr