Segítségét szeretném kérni abban, hogy megfelelően alkalmazom-e munkáltatóként a nők korkedvezményes nyugdíjában részesülő óvodapedagógus kollégámat megbízási szerződésen alapuló jogviszony keretében? Természetesen figyelembe vesszük, hogy a nyugdíjjárulék alapját képező éves jövedelme ne haladja meg az adott év során az éves keretösszeget, ami a m
Tizennégy uniós tagállam, köztük Magyarország esetében fennáll annak veszélye, hogy nem fogja elérni a 2020-ra kitűzött 50 százalékos újrahasznosítási arányt a háztartási hulladékok terén - közölte az Európai Bizottság hétfőn.
Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon közölte Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel, hogy a szíriai légvédelem megerősítéséről hozott orosz döntés elsősorban azt a célt szolgálja, hogy elhárítson a nemzetközi terrorizmus ellen harcoló orosz katonák életét veszélyeztető bármilyen fenyegetést - írta hétfőn kiadott tájékoztatójában a Kreml sajtóiro
Folyamatosan bővül a hazai elektromosautó-töltők hálózata, Magyarországon jelenleg 580 töltőállomás üzemel. Nemrégiben a MOL megnyitotta ötödik budapesti MOL Plugee állomását, az év végéig pedig további 25 töltőt fognak átadni az országban. Az e-autózás virágzásával megkezdődött a fizetős töltés Magyarországon is.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy, három, hat és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó, finomhangoló devizaswap-tendereket (kamatcsere-tendereket) tartott hétfőn, amelyeken 150 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A hétfői tenderek eredményét figyelembe véve az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 1988 milliá
A szerdán kezdődő szakmák Európa bajnokságán, a EuroSkills rendezvényen 28 országból 37 szakmában versenyeznek a fiatal szakmunkások Budapesten - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
A nagy szintkülönbséget kihasználva egy alpesi olajvezetékben kezdték meg villamos áram előállítását Ausztriában, a világon elsőként - számol be az MTI nyomán a Portfolio.
Nagyrészt sértetlenül maradtak Észak-Karolina állam naperőművei a Florence hurrikánnal az előző héten érkező extrém szél és csapadékmennyiség ellenére. A szeptember 14-én lecsapó hurrikán az első nagy extrém időjárási teszt volt a jelentős napenergia-termelő kapacitás számára - Nagyrészt sértetlenül maradtak Észak-Karolina állam naperőművei a Flore
Ötmillió-ötszázezer forintra bírságolta a Centrál Takarék Szövetkezetet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hétfőn publikált határozatában, a hitelintézetnek az MNB döntése alapján ez év december végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket.
Az Európai Bizottság szerint uniós versenyszabályokat sérthetett a román gázszállítási rendszerüzemeltető, a Transgaz, mivel korlátozhatta a Romániából származó földgázexportot. A Bizottság aggályaira válaszul a román gázszállítási rendszerüzemeltető olyan kötelezettségvállalásokat ajánlott fel, amelyek lehetővé tennék a Romániából származó földgáz
Kína egy tegnap közzétett dokumentumban ismét arra hívta fel a figyelmet, hogy az Egyesült Államok protekcionista intézkedései a globális gazdasági növekedésre nézve is károsak. Peking csak kölcsönös tiszteletadás mellett hajlandó tárgyalni az USA-val.
Már attól is fejüket fogják a magyar családok, hogy egy egyszerű beüzemelésre is heteket kell várni idén a fűtésszerelőkre, de az igazi hidegzuhany akkor jön, ha a szaki szerint menthetetlen a régi típusú gázkazán. A Magyar Gázipari...
A szakszövetség nyolc pontban foglalta össze javaslatait, amelyek élén a forgalmi adó visszatérítési lehetőségének kiszélesítése áll a vállalkozó által felépített lakás, lakóingatlan megvásárlására.
A tiszta megújuló energiaforrások és az energiahatékonyság növelése helyett inkább a hatalmas hagyományos, szenes és nukleáris energiaprojekteket támogatják a visegrádi országok döntéshozói. Olykor szándékosan blokkolják a megújuló energiaforrások terjedését - írja Ámon Ada, a berlini E3G környezetvédelmi szervezet főmunkatársa szavait, a Portfolio
Alsó-Szászország tartomány közlekedési hatósága (LNVG) 2017 novemberében14 Coradia iLint hidrogén-üzemanyagcellás motorvonatot rendelt az Alstomtól. Az első ilyen vonatot tegnap helyezték üzembe.
Módosította 2018. évre vonatkozó piaci előrejelzését a piaci folyamatok alapján a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), a januárban közölt 125 ezerhez képest 142 ezer új személyautót helyeznek majd forgalomba Magyarországon ebben az évben - közölte az MGE hétfőn az MTI-vel.
Világszerte egyre nagyobb üzlet az autókölcsönzés - az egyes régiók között azonban jelentős különbségek vannak. Míg Amerikában teljesen természetes, hogy magánszemélyek bérautóval közlekednek - például a repülőtér és a belváros...
Leállítja két belgiumi atomerőművét az ősszel a francia Engie cég a reaktorok kiszolgáló épületeinek betonfalán észlelt repedések miatt, a létesítményeket várhatóan jövő tavaszig nem indítják újra - írja az MTI nyomán a Napi.hu.
Az Aegon Lakástakarékpénzár 2018. október 1-jével felfüggeszti értékesítési tevékenységét, az Erste Lakástakarékpénztár pedig számlanyitási akciókkal várja az ügyfeleit.
A foglalkoztatók kétharmadánál tártak fel munkaügyi jogsértéseket a hatóságok, továbbra is meghatározó a feketefoglalkoztatás, az ellenőrzött munkavállalók csaknem 12 százaléka így dolgozik - írta keddi számában a Világgazdaság....
Késések, önkényesen törölt járatok, elvesztett bőröndök, magukra hagyott családok – az idei nyáron sok utazni, nyaralni vágyó szája íze keseredett meg a légikikötőkben.
Emelkedik az olaj ára hétfőn, mivel hetekkel az iráni szankciók hatályba lépése előtt az amerikai tartalékok több éves mélyponton állnak, az olajkartell pedig elutasította a kitermelés növelését sürgető amerikai kérést. A piacon várható kínálati szűkület év végéig 90 dollárig, jövő év elejére pedig 100 dollárig hajthatja fel az árfolyamot előrejelz
Az Apollo Vredestein megkezdte az Apollo tehergépjármű-gumiabroncsok gyártását és szállítását új, magyarországi üzeméből. Az első tehergépjármű-abroncsokat egy belga, építkezési anyagok szállítására szakosodott fuvarozóvállalat...
500 millió eurós megtakarítást kíván elérni a Siemens, ennek keretében 2900 németországi alkalmazottól válnak meg. Még novemberben jelentette be a Siemens, hogy a hatékonyság javítása és különböző racionalizálások miatt jelentős...
A szegedi lézerközpontba, az ELI-ALPS-ba is ellátogathatnak pénteken, a Kutatók éjszakáján az érdeklődők, a tudományos intézet kapui most először nyílnak meg a nagyközönség előtt - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
A foglalkoztatók kétharmadánál tártak fel munkaügyi jogsértéseket a hatóságok, továbbra is meghatározó a feketefoglalkoztatás, az ellenőrzött munkavállalók csaknem 12 százaléka így dolgozik - írja a Világgazdaság. A...
Drágul az olaj kedden reggel, miután előző este négyéves csúcsot ért el a Brent árfolyama. A drágulást technikai okok mellett az iráni szankciók kilátása hajtja, illetve azon hírek, melyek szerint az olajtermelő országokat tömörítő...