Az ősz után a tél is a kormányzó párt támogatottságának erősödésével telik. A Portfolio által figyelt három közvéleménykutató felméréseinek átlaga szerint a Fidesz népszerűsége közelít a 40%-hoz a teljes népesség körében....
A világ legnagyobb fintech cégének számító kínai Ant Financial 5 milliárd dollárnyi friss tőkét tervez bevonni tőzsdén kívüli forrásgyűjtés keretében - tudta meg a Reuters. A korábban Alipayként ismert, és a jelenlegi Alipayt is...
Januárban tovább lassult a fogyasztói és a termelői árak emelkedésének üteme Kínában, ami arra utalhat, hogy a világ második legnagyobb gazdasága lassan elkezd veszíteni lendületéből a vártnál nagyobb tavalyi, 6,9 százalékos növekedés után.
Kétpárti költségvetési megállapodást és a kormányhivatalok működését finanszírozó törvénytervezetet fogadott el péntek hajnalban az amerikai szenátus, hogy ne álljanak le a szóban forgó hivatalok.
Már az európai részvényindexek is eséssel fejezték be a csütörtöki kereskedést, ezt követően pedig a tengerentúlon a hétfői zuhanáshoz hasonló dráma következett. Az eladói hullám az ázsiai börzéken is végigsöpört, 3-4 százalékos...
Mozgalmas volt az elmúlt hét a részvénypiacokon, hétfőn az amerikai tőzsdék soha nem látott zuhanást produkáltak (pontban mérve), csütörtökön pedig egy újabb 1000 pontos esést szenvedett el a Dow. Jim Rogers, a veterán befektetési...
Megállapodást kötött az Appeninn Holding Nyrt. az Andrássy út 59. szám alatt található egykori Andrássy-palota, mai nevén Dávid ház megszerzésére – tette közzé a társaság a BÉT honlapján. Az ’A’ kategóriás irodaház, a Plaza House Kft. 100 százalékos üzletrészének megvásárlásával kerül a tőzsdei társaság tulajdonába. A vételár közel 2,2 milliárd for
Mozgalmas volt az elmúlt hét a részvénypiacokon, hétfőn az amerikai tőzsdék soha nem látott zuhanást produkáltak (pontban mérve), csütörtökön pedig egy újabb 1000 pontos esést szenvedett el a Dow. Jim Rogers, a veterán befektetési...
Megállapodást kötött az Appeninn Holding Nyrt. az Andrássy út 59. szám alatt található egykori Andrássy-palota, mai nevén Dávid ház megszerzésére - áll a cég, Portfolio számára eljuttatott közleményében. Az 'A' kategóriás irodaház...
Kétpárti költségvetési megállapodást és a kormányhivatalok működését finanszírozó törvénytervezetet fogadott el péntek hajnalban az amerikai szenátus, hogy ne álljanak le a szóban forgó hivatalok. Most a képviselőház elé kerül...
Nem sokkal azután, hogy a Credit Suisse bejelentette, bezárja egyik alapját a nagy tőzsdei esések következményeként, most az LJM hedge fund jelentette be, hogy jelentős veszteségeket szenvedett az alap - számol be a hírről a CNBC. A hazai...
Az indiai biometrikus azonosítási rendszer hibáit kihasználva eddig mintegy 200 ezer dollárt nyúltak le bűnözők az ország bankjaiból, a pénzintézetek ennek ellenére tovább erőltetik az Aadhaar névre keresztelt platform használatát -...
A munkaadók által évente fizetendő rehabilitációs hozzájárulás 2017-hez képest idén 8 százalékkal, 1 242 000 forintra emelkedett – közölte a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft.
Az elmúlt napokban nemzetközi szinten jelentkező piaci turbulenciák eredményeképpen esésre számítanak a piaci szakértők pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
Lanyha külkereskedelmi forgalommal ért véget a múlt év: decemberben az export és az import is csupán 2,5%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Az előzetes adatok szerint 2017-ben 8,2 milliárd euró volt az áruforgalmi aktívum, kisebb...
Tavaly decemberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 6, a belföldi vendégek által eltöltötteké 8,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, míg a kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 14 százalékkal emelkedett – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Megállapodást kötött az Appeninn Holding Nyrt. az Andrássy út 59. szám alatt található egykori Andrássy-palota, mai nevén Dávid-ház megszerzésére – tette közzé a társaság a BÉT honlapján. Az „A” kategóriás irodaház, a Plaza House Kft. 100 százalékos üzletrészének megvásárlásával kerül a tőzsdei társaság tulajdonába. A vételár közel 2,2 milliárd for
Záporoznak a befektetésekről szóló hírek Mészáros Lőrincék ingatlanbefektetési társaságától. Csütörtökön 18 Spar-áruházat vásároltak 4,5 milliárdért, ma pedig egy palotát nagyjából fele ennyiért.
Megkezdte a szelektív leépítést nagy-britanniai befektetési bankjánál a Deutsche Bank - írja több különböző forrásra hivatkozva a Reuters. A hírügynökség forrásai szerint a leépítések erőteljesebbek, mint ami a befektetési bankoknál...
Egy kaotikus hét utolsó napján folytatódik az esés a tőkepiacokon. Az olaj 60 dollárhoz közelít, az ázsiai és csendes-óceáni térség főbb tőzsdéi komoly mínuszokat mutatnak, s borús előrejelzésekkel indul a nap az európai piacokon is.
A részvénypiacok esése minimálisan mozgatta meg a forint árfolyamát délelőtt, 11 óra előtt azonban már nagyobb gyengülés bontakozott ki, miután a piaci hangulat tovább romlott.Idei mélypontján szédeleg a forint, de nincs pánik 2018.02.09...
A belföldi turisták 8,8, a külföldiek 6 százalékkal több vendégéjszakát hoztak össze, mint 2016 év végén. Az idegenforgalom összességében 6,7 százalékkal nőtt tavaly.
Több mint egymillió dolgozó kapja meg legkésőbb a mai nap folyamán a megemelt fizetéseket mind a versenyszférában, mind a költségvetési intézményeknél. A cégeknél januártól volt kötelező felemelni a minimálbéreket, a magasabb keresetért dolgozók fizetéséről pedig folyamatban vannak az egyeztetések.
Az MNB összesen 53 millió forint bírságot szabott ki a Signal Iduna Biztosító Zrt.-re, egyebek közt ügymenet kiszervezési, vállalatirányítási, nyilvántartási, adatszolgáltatási, informatikai, számviteli, ügyféltájékoztatási, illetve...
Az elmúlt évet 8,234 milliárd euró többlettel zárta a magyar külkereskedelem, ami 1,487 milliárd euróval kevesebb az előző évinél – jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Banki jogosítványt igényelt Németországban a Ford, mivel autófinanszírozási üzletágát azután is működtetni szeretné a kontinensen, miután a britek elhagyják az Európai Uniót - írja a Reuters. A Frankfurt Allgemeine Zeitung értesülése...
Csökkenéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken pénteken, a New York-i, valamint az ázsiai és csendes-óceáni tőzsdék nyomdokain haladva.
A vállalatok folyamatosan küzdenek azzal, hogy hatékonyan informálják dolgozóikat. Zuhanó minőség a termelésben, félreértés miatt csúszó határidők, pletykák és bizalmatlanság a vezetőség felé. Ezek a leggyakoribb tünetei a belső kommunikációs problémának. A kommunikáció tág és sok cég számára nehezen megfogható, viszont ha le akarjuk győzni a flukt
Egy minapi lapinformációból már kiderült, hogy a kormány által a magyar építőipari vállalkozások hatékonyságnövelésére szánt 20 milliárdos pályázatból, idén csak 8 milliárdos lenne a keret, de az csak a legfrissebb Magyar Közlönyből...
A budapesti gyógyfürdőkbe látogató vendégek száma 1 millióval emelkedett 2010-hez képest, ehhez hozzájárult Budapest turizmusának folyamatos növekedése, valamint a fürdőkben végrehajtott fejlesztések is – mondta Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. értékesítési és marketing igazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán.
A Diófa Alapkezelő portfóliója 30 000 négyzetméterrel bővült az elmúlt hónapokban, és az Alapkezelő nemrégiben bejelentette a Shopmark bevásárlóközpont felújítását is. A bővülő portfólió vagyonkezelési csapatához három új...
Tavaly a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,9, a belföldi vendégeké 5,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a szálláshelyek vendégforgalma így 6,7 százalékkal emelkedett - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Eladói hullám söpört végig az ázsiai börzéken. Kivárnak az európai befektetők, enyhe mínuszban járnak a tőzsdék.Újra elromlott a hangulat Európában 2018.02.09 12:50A pénteki kereskedés első felében látott mérsékelt mínuszok után...
"Az a legfontosabb küldetésünk, hogy évi 100-200 új startup megalapítását segítsük" és Európa-szerte elmondjuk a magyar fiataloknak, hogy nemcsak a multik léteznek az egyetem után, hanem a saját cégalapítás is elérhető lehetőség...
Újabb 30-40 milliárd forint marad a vendéglátóipari vállalkozásoknál az idei áfacsökkentésből – fejtette ki Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány kuratóriumának elnöke a Világgazdaságnak.
Csökkenéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken pénteken, a New York-i, valamint az ázsiai és csendes-óceáni tőzsdék nyomdokain haladva. A BUX is mínuszban kezdett.