Bevonjuk a dolgozókat vagy nélkülük döntünk? A munkavállalók által kért elemeket választjuk vagy az is szempont, hogy a cég profitáljon belőle? Az is lehet, hogy bele sem gondoltunk még az utóbbi lehetőségbe, pedig nagyon sok múlhat rajta, akár a toborzás, akár a megtartás szemszögéből vizsgáljuk a kérdést.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megbeszélést folytatott David Davis brit Brexit-miniszterrel, és megerősítették, hogy mind az Európai Uniónak, mind pedig Nagy-Britanniának az érdeke, hogy a kilépési tárgyalások megállapodással záruljanak.
Az INA horvát olajipari vállalat 2017-ben minden területen növelte bevételét húsz százalékkal a 2016-os évhez képest: a nettó nyereség elérte 1220 millió kunát.
Elektromos autóval bővült az MTA Titkárságának járműparkja. További két elektromos autót két akadémiai kutatóintézet kapott, az egyikkel méréseket is végeznek.
Öt borvidék csúcsborai kísérik a 13. Magyar Borok Báljának menüsorát, amelyet sétáló kóstoló és Tóth Vera fellépése követ szombaton a Corinthia Hotel Budapest báltermében.
Sikerült megelőzni a mogyoróallergiás reakciókat egy nagy létszámú kutatás során, amelyben a beteg gyerekek napi egy mogyoróliszt-kapszulát szedtek fél éven át, hogy kialakuljon bennük a tolerancia.
Tíz éve most mutatkozik a legnagyobb esély a görög-macedón névvita rendezésére - mondta Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben Macedónia miniszterelnökével folytatott tárgyalása után.
Soha nem volt ilyen nagy és összehangolt egészségügyi fejlesztés Budapesten és térségében, ennek részeként újul meg a dunakeszi szakrendelő kétmilliárd forintból - mondta el az intézményben tartott szerdai sajtótájékoztatón az emberi erőforrások minisztere.
A DUNA HOUSE HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca 17.; Cg. 01-10-048384; továbbiakban: „Társaság”) a nyil- vánosan forgalomba hozott értékpapírokkal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség részletes szabályairól szóló 24/2008. (VIII. 15.) PM rendeletre hivatkozással rendkívüli tájékoztatás keretéb
A Budapest Bank új lakossági hitelkihelyezése a piaci átlag fölött, 50 százalékkal, a teljes lakossági hitelállomány pedig 4,6 százalékkal, 335 milliárd forintra nőtt tavaly. A legnagyobb növekedést a jelzáloghitel-kihelyezésben és a személyi kölcsön kihelyezés terén érte el a pénzintézet. A bank várakozásai szerint 2018-ban tovább folytatódik a hi
Az eddigi hírek alapján úgy tűnik, a Samsungé lehet majd a legnagyobb dobás az idei Mobile World Congressen, de minden eddiginél hangsúlyosabb szerepet kaphat az 5G is, és újabb mobilokba költözhet be a mesterséges intelligencia.
Bár a lett hatóságok felelnek azért, hogy az országban ne történjen pénzmosás, az ezzel vádolt ABLV bank ügye az Európai Központi Bankot is kínosan érinti. Ráadásul a lett jegybank élén álló Ilmars Rimsevicset is kenőpénzek követelésével vádolják.
Óriási regionális versenyben nyerte el Debrecen a Continental új, 100 millió eurós beruházásának lehetőségét, az építkezés a harmadik negyedévben indul, a termelés pedig egy év múlva kezdődik.
A Continental technológiai vállalat ma bejelentette, hogy egy újabb gyárat létesít Magyarországon, az autóipari elektronikák területén meglévő tevékenységének bővítésére. A Continental csoport jelenleg hat gyárral, egy gumiabroncs kereskedelmi képviselettel és logisztikai központtal van jelen Magyarországon. A közelmúltban pedig döntés született a
Márciusban lesz tíz éve, hogy csődbe ment a Bear Stearns befektetési bank a tengerentúlon, amit sokan a válság kitörésével azonosítanak. Juscsák György akkoriban alelnökként dolgozott a cégnél, most a Portfolio-nak mesélt emlékeiről...
Az elmúlt időszakban egyre jobb formában volt a nyomtatott lappiac. Bár az eladott példányszámok továbbra is csökkentek, a változás sok esetben inkább stagnálással ért fel. Tavaly év végén azonban újabb nagy zuhanás következett be.
Míg a kiskereskedelmi láncok döntő többsége már a hazai termelésből származó tejet részesíti előnyben, sajtból még mindig a külföldiből van több az áruházakban.
A 2015-ös párizsi klímacsúcson elfogadott megállapodás teljesítése ellenére is várhatóan 0,7-1,2 méterrel fog emelkedni a globális tengerszint 2300-ra - állítják a kutatók.
Sajtóhírek szerint Németország kevesebb uniós támogatást adna azoknak az országoknak, amelyek megtagadják a migránsok befogadását. A szakértő szerint egy ilyen indítványt nagyon nehéz lenne megszavaztatni az összes tagországgal. A magyar külügyminiszter zsarolásnak nevezte a javaslatot és visszautasította azt.
Többen gondolják úgy, hogy a két hete lezajlott, rég nem látott részvénypiaci árfolyamzuhanás, amely egyúttal a kriptodevizáknál is lezajlott, nem csak elszigetelt jelenség volt, hanem egy komolyabb trend előszele. Nézzük, miért gondolják ezt, és mikor vélhetjük úgy, hogy bejönnek jóslataik?
Februárban két és fél éves csúcsra pörgött fel a gazdasági aktivitás az Egyesült Államokban a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet feldolgozóipari és szolgáltatóipari gazdasági szereplők körében végzett és szerdán közzétett felmérése szerint.
A Magyar Telekom Nyrt. konszolidált nettó nyeresége 2017. negyedik negyedévében 5,2 milliárd forintra romlott a 2016-os negyedik negyedévi 20,2 milliárd forinthoz képest.
A Fed monetáris politikai döntéshozó testületének (FOMC) tagjai mindinkább bíznak abban, hogy az infláció tovább élénkül, és szükség van a további kamatemelésre - tűnik ki a FOMC decemberi ülésének jegyzőkönyvéből.
– A házi kedvencek eledelére fordított összeg értékben meghaladta a hatvanmilliárd forintot 2017. február és 2018. január között: kutyaeledelre 7 százalékkal, míg macskaeledelre 10 százalékkal többet hagytak ott a boltokban a magyarok, derül ki a Nielsen kiskereskedelmi indexéből. Ez mintegy 160 ezer tonna állateleséget jelent. A magyarok ugyananny
Az Európai Bizottság javasolni fogja a csatlakozási tárgyalások felvételét Albániával és Macedóniával - mondta Johannes Hahn bővítési biztos a Die Welt csütörtöki számának adott interjújában, amelyből előzetesen részleteket közöltek...
A 2017 őszén megszületett adótörvény-változások nyomán bővült azon alanyok köre, akik választhatják a kisadózó vállalkozások tételes adója szerinti adózást. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy 2018-tól minden ügyvédi irodának érdemes volt katára váltani. Lássuk, mi mindent érdemes átgondolni, mielőtt kisadózóvá tesszük ügyvédi irodánkat!
Felminősítette Görögországot a Moody's Investors Service, arra a véleményére hivatkozva, hogy a görög kormány jelenlegi kiigazítási programja érdemben javította a költségvetési helyzetet és az intézményi hátteret. A nemzetközi...
A bankokkal kötött forintosítási devizaswap-ügyletek 2017 decemberi kifutásával technikai értelemben is véget ért a lakossági devizahitelek kivezetése Magyarországon. Az MNB célzott programja keretében 2014 és 2017 között összesen 9,7 milliárd eurót bocsátott a bankok rendelkezésére, ami lehetővé tette, hogy a devizahitelek forinthitelre váltása gy
Először készült országos reprezentatív felmérés az iskolai közösségi szolgálatról (IKSZ). Az IKSZ 2012-es bevezetése óta csak akkor érettségizhet egy diák, ha 50 óra önkéntes munkát teljesít a középiskolai évek alatt.
Felminősítette Görögországot a Moody's Investors Service, arra a véleményére hivatkozva, hogy a görög kormány jelenlegi kiigazítási programja érdemben javította a költségvetési helyzetet és az intézményi hátteret.
A Fed monetáris politikai döntéshozó testületének (FOMC) tagjai mindinkább bíznak abban, hogy az infláció tovább élénkül, és szükség van a további kamatemelésre - tűnik ki a FOMC decemberi ülésének jegyzőkönyvéből.
Az inflációt jóval meghaladó mértékben fejlesztették a béreket tavaly, és idén is jelentősebb emelést terveznek az építőipari vállalkozások- derült ki az ÉVOSZ felméréséből.
Az ázsiai tőzsdék jórészt esnek, míg az európaiak a tegnapi napon vegyesen zártak, a Budapesti Értéktőzsde a kereskedés végére erősödött. A forint árfolyama stabil.
A tej terméktanács szerint míg a kiskereskedelmi láncok döntő többsége már a hazai termelésből származó tejet részesíti előnyben, ugyanakkor sajtból még mindig a külföldiből van több az áruházakban – olvasható a Magyar Idők csütörtöki számában.
Ausztrália elkötelezett a gazdasági, kereskedelmi együttműködés szorosabbra fűzése mellett Magyarországgal, illetve a visegrádi négyekkel (V4) - mondta Julie Bishop ausztrál külügyminiszter szerdán az MTI-nek.
A mikro-, kis- és középvállalkozások egyre inkább nyitnak a digitális számlázási megoldások felé: e vállalkozások közel tizede jelenleg is online számlázóprogramot használ.
Annak a másfélmillió gépjármű-tulajdonosnak - köztük 970 ezer személyautó üzembentartójának -, aki év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkezik, legkésőbb március elsejéig kell rendeznie...
Sztrájkbizottságot alakítanak és követeléseiket pár napon belül eljuttatják Orbán Viktor miniszterelnöknek a Független Egészségügyi Szakszervezet és a Magyarországi Mentődolgozók Szakszervezetének képviselői. Az elmúlt hetekben...