2018. február 13. kedd

febr. 13
17:03
8 milliárdos fejlesztés a Szent Imre-kórházban (ProfitLine)
A következő években több mint 8 milliárd forint értékű fejlesztésre nyílik lehetőség a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban - közölte Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője (KDNP) az intézményben megtartott keddi sajtótájékoztatón.
febr. 13
17:15
Veszteséges negyedévet zárt az Under Armour (vg.hu)
Bár az elemzői várakozásokat felülmúlva tudta növelni bevételeit, mégis veszteségesen zárta a december 31-el záruló negyedévét az Under Armour.
febr. 13
17:17
Kárpátalján is eredményes a kereskedőház (vg.hu)
A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) sikeres kárpátaljai működését jól mutatja, hogy helyi képviseletei révén mintegy 500 kárpátaljai vállalkozással alakított ki napi szintű együttműködést, amelynek köszönhetően eddig több mint 1,1 milliárd forint értékű konkrét exportlehetőséghez jutottak partnerei – közölte Oláh Zsanett, az MNKH vezérigazgatója.
febr. 13
17:18
Menekülés Budapestről: mindenki az agglomerációban vesz lakást? (Privátbankár)
Egy friss elemzés szerint az agglomeráció vette át a vezetést a főváros kerületei felett. A fordulat mögött egyértelműen az egyre több család számára elviselhetetlen fővárosi lakásdrágulás áll. Ezeket a változásokat természetesen az ingatlanárak is követik. Lakások esetén például az agglomerációban szűk egy év alatt még 30 százalékkal menetek fel a
febr. 13
17:19
Környezetbarát buszok álltak forgalomba (vg.hu)
Forgalomba álltak az első autóbuszok abból a negyven hibrid üzemű járműből, amelyeket a BKV tavaly vásárolt – tudatta a közlekedési cég.
febr. 13
17:21
Mélyülő szakadékban az olaj (Portfolio)
Folytatódik az olajárak csökkenése kedden, miután a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentése szerint a nem OPEC-tagok kitermelésének idei bővülése várhatóan meghaladja a majd a globális keresletnövekedést. A negatív korrekció...
febr. 13
17:21
Zuhant a profit, megroppant az árfolyam (vg.hu)
Egyre kevésbé favorizálják a befektetők a gyógyszergyártó részvényeit. A pénteki 6,6 százalékos zuhanást a hétfői negyedéves gyorsjelentés hatására újabb hatalmas esés követte.
febr. 13
17:33
Mennyi a munkanélküli nő hazánkban? - ábrán mutatjuk! (ProfitLine)
Foglalkoztatott nők száma; munkanélküli nők száma; A munkanélküliségi ráta alakulása
febr. 13
17:33
Majdnem egymilliárdos közbeszerzést nyertek Mészárosék (Portfolio)
Közel egymilliárd forintos közbeszerzést nyert meg az Opus Global Nyrt. 50%-os tulajdonában lévő építőipari cég - közölte a társaság kedden a BÉT honlapján. Az Opus 50%-os tulajdonában álló EURO GENERÁL Építő és Szolgáltató...
febr. 13
17:48
Macron önti az eurómilliárdokat a szakképzésbe (vg.hu)
A francia elnök intézkedése egy későbbi nagyobb reformcsomag része lehet, amelyet a tervek szerint áprilisban mutatnak be.
febr. 13
17:50
Erősödött nap végére a BUX (vg.hu)
Emelkedett a keddi kereskedés végére a Budapesti Értéktőzsde legfontosabb részvényindexe.
febr. 13
17:51
Megint kezdhetünk aggódni a svájci frankért? A jegybank még nyugodt (Portfolio)
Az utóbbi másfél év legnagyobb erősödését mutatta be az utóbbi hetekben a svájci frank, mely egy hónap alatt több mint 2 százalékos szárnyalást mutatott az euróval szemben. A svájci jegybank (SNB) azonban a jelek szerint nem aggódik...
febr. 13
17:52
Riválisaihoz képest olcsó a Zwack (vg.hu)
A vártnál jobb gyorsjelentés ellenére csökkent a Zwack ár-nyereség alapú eredményességi mutatója, mert az elmúlt csaknem két hónapban négy százalékkal drágult a részvény. Az égetett szeszes italok piacán jelen lévő multik viszonylag drágának számítanak.
febr. 13
17:57
Rubin Kata alapító kiszállt a Red Lemonból (Kreatív Online)
Korábbi tulajdonostársával, Farkas Franciskával két éve döntöttek úgy, hogy eladják a céget, és más területen is kipróbálják magukat.
febr. 13
17:57
Most épp megint lefelé tart a Wall Street - 100 pont feletti esésben a Dow (Portfolio)
Az utóbbi napok megnövekedett volatilitása folytatódik kedden is az amerikai részvénypiacokon, ezúttal lefelé vették az irányt a mutatók, de komoly zuhanásról azért egyelőre nem beszélhetünk. Az amerikai kereskedés félidejéhez közeledve...
febr. 13
18:09
Közös számlán vagy a pasiddal, csajoddal? Te megőrültél? (Pénzcentrum)
Ameddig valaki egyedülálló, nincsenek a kiadásokkal kapcsolatos problémái: ő dönti el, mikor, mire, mennyit költ. Amint összekötjük viszont valakivel az életünket, minden megváltozik. A pénz pedig komoly konfliktusforrás: erős érzelmeket...
febr. 13
18:09
Épületenergetikai fejlesztések támogatására jelent meg pályázati felhívás (NRGreport)
Megjelent a megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatására kiírt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében, a mikro-, kis- és középvállalkozások 52,5 milliárd forintos keretösszegre nyújthatják be igényeiket.
febr. 13
18:21
Jól haladnak a fejlesztések Veszprémben (vg.hu)
A megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter megítélése szerint jó ütemben haladnak a Modern városok program keretében megvalósuló fejlesztések Veszprémben.
febr. 13
18:23
Közbeszerzést nyert az Euro Generál (vg.hu)
Az Opus Global Nyrt. ötven százalékos tulajdonában álló cég egy Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal által kiírt pályázatot nyert meg.
febr. 13
18:25
Letette esküjét a Fed új elnöke (vg.hu)
Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke beszédében elődje, Janet Yellen politikájának folytatását ígérte. Az új elnök február 5-én lépett hivatalba.
febr. 13
18:27
Ma jól teljesített az OTP (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 100,07 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 38 387,29 ponton zárt kedden.
febr. 13
18:27
Ez már tényleg pánik: fejvesztve menekülnek a kötvénypiacról (Portfolio)
Húsz éve nem látott szintre építették le kötvénykitettségüket a profi portfóliómenedzserek, háromból több mint ketten alulsúlyozzák az eszközosztályt - derül ki a Bank of America-Merrill Lynch szokásos felméréséből, melyet a CNBC...
febr. 13
18:45
Most épp megint lefelé tart a Wall Street - 100 pont feletti esésben a Dow (Portfolio)
Az utóbbi napok megnövekedett volatilitása folytatódik kedden is az amerikai részvénypiacokon, ezúttal lefelé vették az irányt a mutatók, de komoly zuhanásról azért egyelőre nem beszélhetünk.Folytatódik a lejtmenet 2018.02.13 18:39Továbbra...
febr. 13
18:47
Megint rájár a rúd a dollárra, a forintot nem ereszti a 312 (Portfolio)
Kedden ismét érezhető mértékben gyengült a dollár az euróval szemben, miközben a forint kisebb visszaesést mutatott, így továbbra is 312 körül jár az árfolyama. Kedd estére a forint 312,03-ig esett vissza az euróval szemben, ez 0,1...
febr. 13
18:48
Letette hivatali esküjét a Fed új elnöke (Menedzsment Fórum)
Letette a hivatali esküt kedden Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke, aki beszédében elődje, Janet Yellen politikájának folytatását ígérte. Az új elnök február 5-én lépett hivatalba.
febr. 13
18:54
Átláthatóbbá válnak a közbeszerzések (vg.hu)
Az Európai Bizottság új iránymutatást tett közzé annak érdekében, hogy az uniós forrásokkal foglalkozó tagállami, regionális és helyi hatóságoknál dolgozó szakemberek könnyebben tudják az uniós finanszírozású projektek közbeszerzési eljárásainak a hatékonyságát és átláthatóságát biztosítani.
febr. 13
18:56
Jövő héten már több pénzt kapnak a szakdolgozók (vg.hu)
Február 20-án érkezik az egészségügyi szakdolgozók előrehozott 8 százalékos illetményemelése – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága.
febr. 13
18:57
Ingyenes tömegközlekedést terveznek Merkelék (Portfolio)
A közösségi közlekedés ingyenessé tételét mérlegeli a német szövetségi kormány egy kedden kiszivárgott levél szerint, amelyben a levegőminőség javítása érdekében tervezett intézkedésekről tájékoztatják az Európai Bizottságot....
febr. 13
18:58
Sínen a FuturAqua tőkeemelése (vg.hu)
Sikeres volt a FuturAqua zárt körű tőke­emelése, így elhárult az akadály a társaság régóta ígért új projektjei elől. A meglévő opciós jogok azonban újabb tulajdonosi átrendeződést hozhatnak.
febr. 13
19:00
Elkalapálták a Richtert, de megtépték az OTP-t (Privátbankár)
Nagyon ellenkező irányba ment a két papír, közben a Mol is esett, de nem olyan sokat. Estek a németek, a franciák és különösen az olaszok, Amerika kis mínuszban van. Újra gyenge a forint, a cseh korona és gyengül, igaz, közel egy év alatt nagyon sokat erősödött. Esik az olajár.
febr. 13
19:00
Mindenki számára járható lesz a 3-as metró (vg.hu)
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elfogadhatónak tartja, hogy ferdepályás liftekkel biztosítsák a mozgáskorlátozott emberek közlekedését az M3-as metró azon megállóiban, amelyekben a feltételek nem adottak hagyományos liftek kiépítésére.
febr. 13
19:03
OPUS GLOBAL Nyrt. - Rendkívüli tájékoztatás (ProfitLine)
Tájékoztatás konszolidációs körbe tartozó leányvállalattal kapcsolatban
febr. 13
19:06
1151 forinttal több pénzt adna Lázár a volt hadiárváknak (Menedzsment Fórum)
Kedden több törvényjavaslat is a parlament elé került, Lázár János a volt hadiárvák, hadigyámoltak és hadigondozott családtagoknak adna több ellátást.
febr. 13
19:21
Segítő kezet nyújt Brüsszel, hogy hogyan használjuk fel az EU-s forrásokat (Portfolio)
Új iránymutatást tett ma közzé az Európai Bizottság, amely azt hivatott elősegíteni, hogy az uniós forrásokkal foglalkozó, tagállami, regionális és helyi hatóságoknál dolgozó szakemberek könnyebben tudják az uniós finanszírozású...
febr. 13
19:24
Ingyenes tömegközlekedésen gondolkoznak Merkelék (Menedzsment Fórum)
A közösségi közlekedés ingyenessé tételét mérlegeli a német szövetségi kormány egy kedden kiszivárgott levél szerint, amelyben a levegőminőség javítása érdekében tervezett intézkedésekről tájékoztatják az Európai Bizottságot.
febr. 13
19:27
Gyengültek az európai piacok (vg.hu)
Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei kedden, az óvatosság felülkerekedett az amerikai inflációs adatok közzététele előtt.
febr. 13
19:33
Csökkenéssel zártak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei kedden, az óvatosság felülkerekedett az amerikai inflációs adatok közzététele előtt.
febr. 13
19:33
Most épp megint lefelé tart a Wall Street - 100 pont feletti esésben a Dow (Portfolio)
A kereskedés első felében mérsékelt gyengülést láttunk az amerikai részvénypiacokon, majd onnan hirtelen javult sokat a hangulat, így már pluszban vannak a fontosabb indexek. A bankok mentik meg a napot? 2018.02.13 20:07A Dow-komponensek teljesítményén...
febr. 13
19:35
Elindultak a hibrid buszok Budapesten (ProfitLine)
Használt hibrid buszokat állított forgalomba a BKV Budapesten, a Volvók Dél-Pesten teljesítették első napjukat.
febr. 13
19:39
Hőszigetelés, LED világítás, napelem - a környezetbarát épület ennél többet jelent (NRGreport)
A jövő energetikai fejlesztései a háztartásokat célozzák. Összefoglaló a Magyar Energiahatékonysági Intézet legutóbbi konferenciájáról.
febr. 13
19:42
Megvannak a főbűnösök - miattuk szakadt be a piac (Menedzsment Fórum)
A szakértők egy része régóta jelezte, hogy a valós helyzet nem olyan szép, mint amit a tőzsdék féktelen emelkedése jelez. A piacok múlt heti szakadása után megindult a helyzet elemzése, és a véleményvezérek több ok együttes hatásaként írták le az esést.
febr. 13
20:03
Így alakult a forint (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon kedden: az euróhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest gyengült, míg a dollárral szemben erősödött.
febr. 13
20:33
Németország ingyenessé tenné a tömegközlekedést (ProfitLine)
A közösségi közlekedés ingyenessé tételét mérlegeli a német szövetségi kormány egy kedden kiszivárgott levél szerint, amelyben a levegőminőség javítása érdekében tervezett intézkedésekről tájékoztatják az Európai Bizottságot.
febr. 13
20:33
Impresszív teljesítmény a jövő autójától (vg.hu)
Nagy jövőt jósol a Honda ­a h­i­drogénnel működő autóknak. Az érdeklődők lízingkonstrukcióban próbálhatják ki a legújabb fejlesztést.
febr. 13
21:03
A szíve viszi el a legtöbb magyart: számok és rizikófaktorok (ProfitLine)
Az unióban Magyarország harmadik helyen áll a keringési betegségekben elhunytak számát tekintve, ráadásul itthon a szívizom elégtelen vérellátásával járó ischaemiás szívbetegségekben halnak meg a legtöbben.*
febr. 13
21:06
Ezer lóerős hibrid hajtás került be a rendszámos karosszériába (vg.hu)
A Gazoo Racing almárka standján állították ki a hófehér szuperautót, amely megtartotta a 2,4 literes ­V6-os biturbó erőforrást, és emellett még a két villanymotorral működő Toyota Hybrid System-Racing megoldás is hajtja a hátsó kerekeket.
febr. 13
21:33
Fehér port tartalmazó csomagot találtak a londoni parlamentben (ProfitLine)
Fehér port tartalmazó csomagot kézbesítettek kedden a londoni parlament egyik irodájába. A szakértői vizsgálat kiderítette, hogy a csomag tartalma ártalmatlan.
febr. 13
22:03
Gyorsítania kell a NAV-nak, ha büntetni akarja a jogszerűtlenül adózókat (Adózóna)
Szigorúbbá váltak az adóeljárási határidőkre vonatkozó szabályok az adóhatóság és az adózók számára is – hívta fel a figyelmet a Mazars könyvvizsgáló és adótanácsadó cég.
febr. 13
22:03
Foglalkoztatási program indul Békés megyében (ProfitLine)
Több mint negyedmilliárd forintos, európai uniós támogatásból megvalósuló foglalkoztatási program indul Békés megyében - tájékoztatta a projekt menedzsmentje kedden közleményben az MTI-t.
febr. 13
22:09
Most épp megint lefelé tart a Wall Street - 100 pont feletti esésben a Dow (Portfolio)
A kereskedés első felében mérsékelt gyengülést láttunk az amerikai részvénypiacokon, majd onnan hirtelen javult sokat a hangulat, így zsinórban a harmadik napot zárták pluszban a vezető indexek. A techszektor és a bankok húzták a mutatókat...

Keresés