A vállalat árbevétele 2016-hoz viszonyítva 2,9 százalékkal nőtt 2017-ben. Az eredmény a prémium gyári felszerelésű szegmens bővülésének, valamint a nagyobb méretű abroncsok növekvő értékeítésének volt köszönhető, különösen Európában és az Egyesült Államokban – áll a cég közleményében.
A fogyasztói árak lassú növekedésére számítanak a következő hónapokban az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik a Központi Statisztikai Hivatal kedden kiadott jelentése alapján úgy vélik, éves átlagban idén is a jegybanki célérték alatt maradhat az infláció, és továbbra is laza maradhat a monetáris politika.
A Közbeszerzési Hatóság, illetve a hatóság keretében működő független Közbeszerzési Döntőbizottság nemzetközi együttműködést kezdeményezett a visegrádi négyes tagországok (Cseh Köztársaság, Lengyelország és Szlovákia), valamint Horvátország és Szerbia társzervezeteivel – tájékoztatott a magyar hatóság.
A vidék megtartó erejének növelése érdekében stratégiai együttműködést kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripai és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetével (MÉDOSZ) kedden.
Talajmintákban fedeztek fel amerikai tudósok új antibiotikumcsaládot, melynek a nehezen kezelhető fertőzések elleni küzdelemben lehet haszna - írta a BBC hírportálja.
Digitális világban fogunk élni, ahol sokkal inkább a hálózatalapú munkavégzés fog elterjedni – mondta előadásában Uwe Tigges, a németországi Innogy SE elnök-vezérigazgatója. Előadásában hangsúlyozta, hogy a cégvezetőknek és az alkalmazottaknak is rugalmasabbnak kell majd lenniük.
A „Most” generációt népszerűsíti a Magyar Telekom új kampánya, aminek célja, hogy kortól függetlenül mindenki használja ki a digitális világ lehetőségeit.
2017-ben több mint 12 ezer magánszemélyt tiltottak el a cégvezetéstől, ezzel 42 ezer felé közeledik az eltiltott személyek száma. Láthatóan továbbra is magas fokozatban zajlik a hatósági nagytakarítás a cégvezetők körében...
Megjelent a megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatására kiírt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében, a mikro-, kis- és középvállalkozások 52,5 milliárd forintos keretösszegre nyújthatják be igényeiket.
A jelenlegi korrekció inkább csak visszatérés a normális állapothoz, miután tavaly rendkívül alacsony volt a piacok volatilitása – mondják a Fidelity szakértői. Lehetnek még utóhatások, de nagyon valószínű, hogy a részvénypiaci emelkedésben még van tartalék. De akinek nincs részvénye eséskor, az az emelkedés java részéből is kimaradhat.
Pár nap alatt 1000 Ft-ot zuhant a Richter árfolyama. Mint hasonló szituációkban mindig, a kérdés most is az, hogy gyors lefolyású nátháról, vagy komolyabb betegségről van-e szó a gyógyszeripari társaság esetében. A következőkben...
Az utóbbi években az amerikai részvényeket vásároló befektetők túlságosan is a nagy cégek alacsony áringadozású részvényeit, a biztonságosabb papírokat keresték. Ennek ellenére az USA-ban és Európában a részvények még vonzóak maradhatnak az idén is, de Kínától nem várnak pozitív meglepetéseket.
Az OTP Csoporthoz tartozó PortfoLion Zrt., valamint a Fiedler Capital Zrt. összesen ötszázezer eurót fektetnek be az online csalások megelőzésével foglalkozó, SEON Technologies Kft. nevű cégbe. A bevont tőke segítségével a magyar startup újabb piacok és iparágak felé nyithat – derül ki az OTP Bank közleményéből.
Az európai tőzsdék negatív tartományban járnak. Csökkenéssel kezdődik a tengerentúli kereskedés.Elromlott a hangulat Amerikában 2018.02.13 15:50A tengerentúli részvényindexek eséssel indítják a keddi kereskedést. A Dow Jones 0,6,...
Jogellenes volt felmondásuk, ezért együttesen több mint 20 millió forint perköltséget és távolléti díjat kell megfizetnie annak a 117 dolgozónak, aki 2016 júniusában rendkívüli felmondással távozott a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-től – így döntött a Zalaegerszegi Törvényszék.
SZIT-státuszt kapott a Graphisoft Park és projekttársaságai - tette közzé a vállalat. A NAV 2018. január 1-i hatállyal vette nyilvántartásba szabályozott ingatlanbefektetési társaságként a céget és projekttársaságait, ezzel a szabályozott...
Beszerezhető a rotavírus-fertőzés megelőzésére szolgáló mindkét védőoltás – közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) kedden.
Bár a múlt heti vérengzés után javult a hangulat a részvénypiacokon, a zuhanás mögött meghúzódó okokat nem felejtették el a befektetők. Szakértők szerint a heves mozgások egyik katalizátora egy amerikai bérstatisztika volt, amelyet...
Jogellenes volt felmondásuk, ezért együttesen több mint 20 millió forint perköltséget és távolléti díjat kell megfizetnie annak a 117 dolgozónak, aki 2016 júniusában rendkívüli felmondással távozott a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-től – döntött ma jogerősen a Zalaegerszegi Törvényszék.
Az olajár emelkedett, az európai nyitáskor a Brent nyersolaj 0,61 százalékkal állt magasabban a globális kereskedelemben hordónként 62,97 dolláron, a WTI pedig 0,49 százalékkal 59,58 dollárra emelkedett.
Átlagosan 62 százalékkal nőtt a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban dolgozók bére 2013 óta - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az európai részvényindexek negatív tartományban járnak. Az eladók ragadták magukhoz az irányítást a tengerentúlon is.Elromlott a hangulat Amerikában 2018.02.13 15:50A tengerentúli részvényindexek eséssel indítják a keddi kereskedést....
Az európai részvényindexek esnek. Az eladók ragadták magukhoz az irányítást a tengerentúlon is.Továbbra is mínuszban jár a német tőzsde 2018.02.13 16:10A brit tőzsdeindex kivételével negatív tartományban járnak az európai börzék....
Megújítja külpiaci tevékenységét a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 dokumentum által meghatározott 12 legfontosabb küldőpiacra fókuszálnak, januártól két küldőpiacra, az észak-amerikai és a német területekre neveztek ki országspecialistákat – közölte az ügynökség.
A grafikák közül a legtöbbször a figuratív alkotások kerülnek a figyelem középpontjába, pedig a magyar művészek között számos kiváló absztrakt munkákat készítő alkotót is találhatunk. A műtárgy.com ezért most a 20. század elsőrangú...
Megújítja külpiaci tevékenységét a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ): a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 dokumentum által meghatározott 12 legfontosabb küldőpiacra fókuszálnak, januártól két küldőpiacra, az észak-amerikai és a német területekre neveztek ki országspecialistákat - közölte az MTÜ az MTI érdeklődésére kedden.
A Magyar Energetikai és Közmű-szolgáltatási Hivatal (MEKH) által nemrég közrebocsátott adatok alapján úgy tűnhet, hogy lecsengőben van a napelem parkok létesítéséért az elmúlt években folytatott aranyláz: 2016-ban kötelező átvételi...
A Trump-kormányzat Föld körüli kereskedelmi vállalkozást csinálna a Nemzetközi Űrállomásból (ISS), amelyet nem a kormány, hanem magáncégek üzemeltetnének - írta a Washington Post című amerikai napilap vasárnap a NASA egyik belső dokumentumára hivatkozva. A Fehér Ház azt tervezi, hogy 2024 után felhagy az űrállomás közvetlen szövetségi finanszírozás
Több mint negyedmilliárd forintos, európai uniós támogatásból megvalósuló foglalkoztatási program indul Békés megyében – jelentette be a projekt menedzsmentje keddi közleményében.
Árplafon sürgős bevezetésére van szükség a brit energiafogyasztók számláit illetően azért, hogy megszüntethető legyen az ügyfelek túlfizetése - állapította meg egy parlamenti bizottsági vizsgálat az Egyesült Királyságban, összhangban...
Elsőként az XIII. kerületben kezdődik meg az idei lakossági lomtalanítás Budapesten – közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. kedden.
Az amerikai jegybank továbbra is óvatos lesz majd minden pénzügyi stabilitási kockázattal kapcsolatban - olvasható Jerome Powell beszédében, melyet kedden mond majd el az eskütétele alkalmából. Az előzetesen kiadott beszédben az új jegybankelnök...
Együttműködési megállapodást kötött a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete (FOME) és a Magyar Termék Nonprofit Kft. mindez tovább erősíti a Magyar Termék védjegyeinek megbízhatóságát. A felmérések szerint azok a fogyasztók, akik megvizsgálják az áru eredetét, a Magyar Termék védjegyeit tartják a leginkább megbízhatónak.
A Magyar Energetikai és Közmű-szolgáltatási Hivatal (MEKH) által nemrég közrebocsátott adatok alapján úgy tűnhet, hogy lecsengőben van a napelem parkok létesítéséért az elmúlt években folytatott aranyláz: 2016-ban kötelező átvételi...
Karbantartás miatt nem, vagy csak korlátozottan lesznek elérhetők a CIB Bank szolgáltatásai három napon át februárban. A CIB Bank ma sms-ben értesítette ügyfeleit, hogy február közepén, három éjszaka nem, vagy csak korlátozottan...
Akadémiai, felsőoktatási és vállalati kutatóhelyek összefogásával valósul meg a Nemzeti Kvantumtechnológiai Program, amelyet 4 éves működése alatt az állam 3,5 milliárd forinttal támogat.