Rengeteg olyan sztárpárt láttunk már szétmenni, akikről azt hittük, örökre együtt maradnak, azonban vannak olyanok is, akik az idő előrehaladtával csak egyre boldogabbnak tűnnek egymás mellett. Ők azok, akik miatt elhisszük: a happy end nem csak a tündérmesékben létezik. Mutatjuk, kik ők!
A zenész a Facebookon ítélte el Lázár János balatonalmádi fórumán elhangzott, rasszistának tartott mondatait. A bírálat különösen súlyos, mivel a cigányság ügye a Miniszterelnökséghez tartozik.
Telt, puha és természetesen ragyogó ajkakra vágysz szájfeltöltés nélkül? A legújabb formulák segítenek abban, hogy ajkaid optikailag dúsabbnak, simábbnak tűnjenek: ebben a 20 ajakápoló termékben te sem fogsz csalódni!
A műsorvezető a Mandiner stúdiójában, a kaposvári gyűlés előtt bírálta élesen Magyar Pétert. Szerinte a politika által gerjesztett indulatok miatt kapott halálos fenyegetéseket a közösségi médiában.
A rajzfilmkirály sosem tudta feldolgozni a tragédiákat, amelyek végigkísérték az életét. Fájdalmát a meséibe rejtette, ezért lett annyi Disney-hős árva vagy félárva.
Sokan úgy gondolják, hogy ha Brooklyn felesége, Nicola Peltz nagy port kavart jelenlétével a Beckham-családban, akkor bizony Cruz párja, Jackie is megkaphatja majd a magáét Victoriától és Davidtől...
Imádod az orchideákat, de néhány hét alatt tönkremennek az otthonodban? Hiába helyezed el őket a lakás különböző pontjain, folyton elszáradnak a virágai? Akkor most mutatunk néhány hasznos tippet, ami a kertészmérnök szerint akár a haldokló növényt is megmentheti!
Gróf Batthyány Lajos volt az első független felelős magyar kormány miniszterelnöke. Végül azért végezték ki, mert a magyar szabadságot tartotta a legfontosabbnak.
A transzcendens bolygók, mint az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó hosszú hónapokig tartó retrográd mozgása egészen más minőséget hordoz, mint a személyes bolygóké. Ezek az energiák nem a mindennapi élet apró történéseit érintik, hanem a kollektív tudatot, a társadalmi struktúrákat, a globális rendszereket, és mindenképp változást hoznak a csillagjeg
Nem lehet nem észrevenni, milyen látványos átalakuláson ment át a jelenlegi First Lady, Melania Trump, aki ma már jóformán alig hasonlít egykori önmagára.
Vannak olyan párkapcsolatok, amelyek nem látványosan romlanak el. Nem egy nagy veszekedés, nem egy harmadik fél, nem egy drámai fordulat miatt, hanem lassan, szinte észrevétlenül fáradnak el. Sokan úgy érezzük ilyenkor, hogy nem szakítani szeretnénk, hanem azt, hogy elfogyott bennünk valami: a lelkesedés, a vágy, az odafordulás ereje, a türelem, a
A Beckham család drámája évek óta zajlik a háttérben, a napokban viszont egy egész világ előtt eszkalálódott, amikor Brooklyn Beckham hosszú bejegyzésben részletezte, hogyan manipulálták őt és házasságát szülei, David és Victoria Beckham hosszú éveken keresztül. Lépése és családjától való eltávolodása azonban állítólag nem véletlen, hanem egy meste
Miközben a viktoriánus kor "finom hölgyeit" a tisztaság és erkölcs mintaképeinek szánta társadalom, a testükkel és nemiségükkel kapcsolatos megéléseiket és kérdéseiket még a saját édesanyjuknak sem tehették fel retorzió nélkül. Vajon mit rejtegettek a századforduló lányai és asszonyai a fűzők és krinolinok mögött? Hogy élték meg a jótékony homályba
Wossala Rozina a Bulvárbölcsészek című műsorban elhangzottakra reagálva bírálta Rácz Jenő Michelin-csillagos éttermét. A gasztroszakember szerint egy séfnek a minőségi táplálkozást kellene képviselnie.
A téli időszakban a légúti fertőzések, különösen az influenza, komoly kihívást jelentenek mind az egészségügyi rendszer, mind a lakosság számára. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) legfrissebb adatai szerint január elején már több mint 42 500 ember fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A cukorbetegek különösen veszél
Története eddigi legnagyobb fellépésére készült a híres magyar rockzenekar: az Ismerős Arcok január 24-én először állt színpadra a Papp László Budapest Sportarénában.
A család és a rajongók szombaton szentmisével emlékeztek a 25 éve meghalt Zámbó Jimmyre. A csepeli temetőben az énekes sírjánál gyűlt össze a tömeg, a szertartás után Zámbó Árpy és Zámbó Marietta szólt néhány szót. Jelen volt a harmadik testvér, Zámbó Tihamér is, ő azonban nem akart nyilvánosan beszélni.
Jákli Mónika halála előtt a bíróság távoltartási végzést rendelt Boráros Gábor ellen, miután az MMA-harcos fenyegető üzenetekkel zaklatta az influenszert.
Marsi Anikó először beszélt nyíltan és őszintén arról, hogyan élte meg nővére halálát, és milyen lelki megpróbáltatásokkal kellett szembenéznie az elmúlt időszakban.
Február 6-án érkezik a Netflixre A sakk királynője (Queen of Chess) című dokumentumfilm, mely a magyar sakklegenda, Polgár Judit történetét mutatja be. De nem kell nagymesternek lennünk ahhoz, hogy ez a játék többet nyújtson nekünk mint egyszerű szórakozás: megnéztük, hogy a kikapcsolódáson túl az életünk milyen sok területén hasznosíthatjuk a sakk
Károly királyról az elmúlt évek során több olyan fénykép is készült, amin más nők kezét csókolja meg, vagy amin puszit fogad el valakitől egy-egy hivatalos esemény alkalmával. Ezek a gesztusok gyakran a protokoll, az udvariasság és a hagyomány részei, különösen diplomáciai vagy társasági rendezvényeken. Ugyanakkor a nyilvánosság számára ezek a pill
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Ahogy telnek az évek, az agyunk is változik, de szerencsére a demencia nem törvényszerű része az öregedésnek. Sőt, egyre több kutatás sugallja azt, hogy apró, tudatos lépésekkel sokat tehetünk azért, hogy hosszú távon megőrizzük a szellemi frissességünket és az életminőségünket.