Szívszorító, egyben felemelő történet járja be a közösségi oldalakat: a Duna partján uszadékfákból és apró természeti kincsekből felépített Manófalvát ősszel vandálok tették tönkre. A kis csodavilágot egy helyi művész, Kánya Tamás a "Land Art" műhely alapítója álmodta meg, aki nemcsak a járókelőknek, hanem a környék madarainak és mókusainak is mene
Kovács Tamás neve egyre ismerősebben cseng a filmes és színházi közegben, a legújabb produkciójában pedig ismét főszereplőként találkozhat vele a közönség. A Magyar menyegző nem csupán egy újabb film a pályáján, hanem egy olyan alkotás, ami szakmailag és emberileg is mély nyomot hagyott benne. A 31 éves, zentai születésű színész a Blikknek elárulta
Az Artisjus vezetősége ismét Németh Alajost, közismert becenevén "Lojzit" választotta az egyesület elnökének. A döntéssel a tagok kifejezték bizalmukat az ismert zenész-dalszerző iránt, aki már a harmadik ciklusát kezdi meg a szervezet élén. Németh Alajos több évtizedes pályafutása során nemcsak a Bikini együttes ikonikus dalait írta, hanem aktívan
Megőrzi a hetedik Európa-liga-mérkőzésen is veretlenségét a Ferencváros labdarúgócsapata? Többek között ez is az egyik kérdés volt, ami témát adott a szurkolók szákára a csütörtök esti meccsen, amelyen a zöld-fehérek a görög Panathinaikoszt fogadták. A hazaiak tudták, már biztosan ott lesznek a sorozatban a folytatásban, de arra is jó esélyük van,
Nagyjából két éve ült utoljára egymással szemben egy beszélgetés erejéig Palik László és Tóth Nikolett. Akkor mindketten bizakodóak voltak a házomlásban megsérült balerina felépülését illetően, hittek benne, hogy mára lábra állhat. Három és fél év telt el azóta, hogy a baleset alapjaiban változtatta meg Tóth Nikolett életét, az állapota pedig a kor
A nagykanizsai modell életéről mindent tudunk, hiszen nagyon aktív a közösségi médiában, most mégis olyan dolog derült róla, amit csak a közeli ismerősei és családja tudhatott róla.
Victoria Beckham kapcsolata olyannyira megromlott a legidősebb fiával, Brooklynnal és annak feleségével, hogy a fiú csak az ügyvédjén keresztül hajlandó az édesanyjával kommunikálni. Nyilvánosságra kerültek olyan videók, amelyek a fiatalok szerint egyértelműen bizonyítják, hogy Victoria kínos helyzetbe hozta őket a viselkedésével. Most azonban újab
"Tudtam, hogy jönni fog ez, de persze, nem gondoltam, hogy így és ekkor" – ezzel a mondattal jelentette be a főszereplő, Göttinger Pál, hogy 250 előadás és 25 ezer néző után lekerül a Thália Színház műsoráról az elmúlt évek egyik legsikeresebb magyarországi színházi előadása, a Telefondoktor. A Blikk megtudta: a meglepő döntés hátterében személyes
Az életünk során mindannyian elérkezünk ahhoz a ponthoz, amikor a korábbi megküzdési módok már nem működnek, a döntéseink mögé bizonytalanság kúszik, vagy egyszerűen csak úgy érezzük, nem látunk tisztán a következő lépéseinkben. Ilyenkor sokan keresnek szakmai támogatást, de a coaching, a pszichológiai tanácsadás és a terápia fogalma gyakran összem
Mi jut eszedbe elsőként Nicola Peltz Beckhamről? Gyönyörű, gazdag, befolyásos, és nem mellesleg Brooklyn Beckham felesége? Mindez igaz, ám kevesen tudják, hogy több területen is tehetséges, és messze nem csupán a Beckham-klán kitaszított tagja. Egy biztos: az ő személyisége is igen komplex, és mivel a botrány végett nagyobb reflektorfényben van, mi
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Már csak néhány nap, és indul A Nagy Ő legújabb évada. A január 26-án kezdődő párkereső reality ezúttal különösen nagy figyelmet kap, hiszen a nemrég elvált Stohl András kegyeiért verseng majd a 20 kiválasztott hölgy.
Egy neves orvos szerint létezik egy szénhidrát, ami még a cukornál is károsabb lehet az egészségünkre. Dr. Eric Berg, az egészségtudatos életmód egyik legismertebb szószólója, figyelmeztetett a gluténmentes termékekben és bébiételekben is megtalálható szénhidrát rejtett veszélyeire.
Komoly fennakadásokra kell készülni a következő napokban: a NAV és az OTP rendszereiben egymást követik a leállások, amelyek szinte mindenkit érintenek.
Brooklyn Beckham egy nyilvános posztban jelentette ki, hogy nem kíván békülni a szüleivel, David és Victoria Beckhammel. A nyílt szakítás a gondosan őrzött családi imázs végét jelentheti.
A hosszú, egészséges élet ma már nem csak egy misztikus ígéret, sokkal inkább az apró, hétköznapi döntések következménye! Dr. Szentgyörgyi Barbara háziorvos, életmódorvos szerint elég néhány okos lépés, és máris éveket tehetünk hozzá a jövőnkhöz – anélkül, hogy smoothie-t szürcsölő remetékké válnánk! És a legjobb? Az egész jóval könnyebben kivitele
Miközben a magyar fürdőkultúra látványosan átalakul, és a nagy fürdők belépői már 6-8 ezer forint körül járnak, a KSH friss adatai egészen más képet mutatnak a vidéki valóságról: az elmúlt években közel 90 fürdő tűnt el a rendszerből, a gyógyfürdők száma stagnál, az élményfürdők és strandok viszont soha nem látott ütemben szaporodnak. A dráguló nag
Nagyot néztek a rajongók, amikor meglátták Kamilla királyné szettjét legutóbbi hivatalos programján. Az összeállítás nagyon hasonlított ugyanis arra, amit menye, Katalin hercegné viselt alig néhány nappal korábban.
Környei Attila menedzser szerint orvosi utasításra szünetelnek a fellépések a tüdőgyulladás után. A Miskolci Kocsonyafesztiválon már biztosan Horváth Charlie helyettesíti a legendát.
Újabb beszédtémát szolgáltató videó került fel a közösségi oldalra: ez a felvétel 2022 őszén készült és jól látható rajta, hogy Victoria Beckham és menye, Nicola Peltz már akkor sem jöttek ki jól egymással.
Megszokhattuk, hogy Jennifer Lopez rendre sokat mutató, mélyen dekoltált ruhákban lép a vörös szőnyegre. Azt azonban nem gondoltuk volna, hogy még vásárolni is ennyire merész szettekben jár.
Az étteremtulajdonos nem tudta magában tartani a véleményét, miután egy podcastben "parasztvakításnak" nevezték Rácz Jenő éttermét. A McDonald's-cal kötött együttműködése miatt is bírálta a Michelin-csillagos séfet.
Hónapok óta attól hangos a világsajtó, hogy a magyar válogatott játékos a Real Madridban folytathatja pályafutását. Most kiderült, hogy miért van ekkora szüksége rá a királyi gárdának.