Sok nő él együtt egyfajta láthatatlan kimerültséggel: kívül minden rendben, belül mégis mintha az energiaforrások elapadtak volna. A nap végére nem marad erő sem magunkra, sem azokra a dolgokra, amik régen örömet adtak. Ez a fáradtság nem pusztán a kevés alvásról vagy a túlzsúfolt napirendről szól, hanem arról a finom, mégis mély biológiai és idegr
Nem akármilyen részletek derültek ki Sarolta hercegnőről: a gyermekpszichológus szerint Katalin hercegné és Vilmos herceg egy szem lányának minden apró mozdulata fontos jelentést hordoz.
Sokan sietünk szinte minden reggel, napközben rohanásban vagyunk, este pedig gyakran azon kapjuk magunkat, hogy egész nap alig volt időnk megállni egy percre. A mozgás – a séták, a lépcsőzés, a napi jövés-menés – sokunk számára annyira természetes része az életnek, hogy talán bele sem gondolunk, mennyi minden történik közben a testünkben.
Gáspár Zsolti makacssága a fedélzeten kellemetlen helyzetbe hozta Demcsák Zsuzsát is, aki csak kapkodta a fejét. A vita odáig fajult, hogy a végső döntést már a pilóta hozta meg.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
A világ legtáplálóbb élelmiszereként tartják számon: több tápanyag található benne, mint a barna rizsben és a quinoában. Az amaránt tulajdonképpen egy álgabona, a disznóparéjfélék családjába tartozik. Nézzük, miért érdemes fogyasztani!
A miniszter az InterCity-vécék takarításával hozta összefüggésbe a romák foglalkoztatását egy lakossági fórumon. A roma standupos erre reagált sajátos stílusában.
Michel Franco 2025-ös filmje, az Ábrándok (Dreams) a korunk Észak-Amerikáját jellemző társadalmi és politikai feszültségek egyik legprovokatívabb és legvitatottabb filmes feldolgozása. Középpontjában egy, a társadalmi osztályok, az etnikai hovatartozás, a bevándorlás és a hatalmi viszonyok által befolyásolt szenvedélyes, de végzetesen egyenlőtlen s
A Keresztanyu sztárját egy budapesti okmányirodából vitték el, miközben a kislánya felügyelet nélkül maradt volna. Zoé azóta retteg, és nem érti, ki védi meg őket, ha az apjával ez megtörténhet.
Az ismert autószakértő a roma barátai védelmére kelt Lázár János kijelentései után. Szerinte a miniszternek a "kastély ablakából kellene körülnéznie a világban.
Az egyik forrás szerint egy előre megtervezett romantikus pillanatot rombolt le az anyós, egy másik viszont ártatlan gesztusról beszélt. A viszály pedig azóta is tart.
Várkonyi Andrea a közösségi oldalán mutatta meg a hatalmas rózsacsokrot, amit a férjétől kapott. A gesztus mögött egy évek óta tartó, romantikus szokás áll.
Hétfő óta azt találgatja a világ, melyik oldalnak adjon igazat a Beckham-család drámájában: hogy vajon Brooklyn Beckham vagy Nicola Peltz Beckham oldalára álljon, és ezzel elfogadja a narratívát, miszerint David és Victoria Beckham túlzott kontrollt gyakoroltak felnőtt gyermekük élete és annak párkapcsolata felett, vagy fordítva, a szülőknek adjon
25 év együtt töltött idő és házasság után jelentette be a holland hercegi pár, Bernhard holland herceg és Annette hercegné, hogy elválnak útjaik. Közleményükben fontos és szomorú részletekre is kitértek.
A peronok végére szerelt lámpák az ég és a tenger nyugalmát idézik. Ezzel próbálták megnyugtatni a krízisben lévő embereket, mielőtt tragédia történne.
Új, 90 perces dokumentumfilm készült Károly király főszereplésével, melyet február 6-án mutatnak be. Az alkotás már csak azért is fontos, mert összefoglalja mindazt, ami az uralkodó számára a legfontosabb örökség.
A Srí Lanka-i hoteltulajdonos becsületes embernek nevezte Orbán Viktort a fitneszguru videójában. A felvétel ismét vitát indított a kormányzati narratívák és az influenszerek kapcsolatáról.
Te is tudod? Mert a tudomány már igen: a barátság és a megerősítő családi kapcsolatok a hosszú élet igazi titka, és bármilyen testi-lelki baj esetén a leghatásosabb gyógyszer. A kapcsolataink minősége még az IQ-nál, a jövedelemnél vagy a genetikai örökségnél is erősebben jelzi előre, hogyan öregszünk, hiányuk pedig akkora kockázati tényező a korai
A félhosszú haj nem unalmas, ha tudjuk, hogyan formázzuk megfelelően. Most Hajas László, az ország egyik legismertebb mesterfodrásza mutatja meg, melyik az az egy frizura, amit mindenképpen ismernünk kell, ráadásul egyszerűbb elkészíteni, mint gondolnánk.