Jákli Mónika annyira féltette az életét, hogy bírósághoz fordult. Most kiderült, milyen fenyegetések miatt kellett távoltartást kérnie Boráros Gábor ellen.
Tavaly indult útjára el az első KarakterVagy verseny, ahol öt fordulón, tíz különböző témájú fotózáson kellett bizonyítani a résztvevőknek. A modellverseny célja, hogy a váratlan tehetségeknek is lehetőséget adjon. Az ötletgazdával Nagy Zoltánnal, Magnet-Mplay művészeti vezetőjével és fotográfusával, a verseny megálmodójával, és a tavalyi győztesse
Egy élet lezárása mindig fájdalmas, de lehet szép is, ha a búcsú méltó és őszinte. Gyergyai-Szabó Mariann gyászbúcsúztatóként abban segít, hogy a családok ne csak elengedjék szeretteiket, hanem meg is őrizzék őket szavakban és emlékekben. A búcsúztatót személyes tragédia indította el azon az úton, amelyen ma mások gyászát kíséri végig szavakkal, je
A Dunaszerdahelyi Járásbíróság szerint a sportoló kommunikációja komoly veszélyt jelentett. A dokumentum szerint Boráros azt is sajnálta, hogy Mónika nem halt meg egy korábbi balesetben.
Meghan Markle megjelenései általában retinába égnek: választásai kifinomultak, elegánsak és egy kicsit sem engednek hercegné imázsából. 2026 első nyilvános felbukkanását viszont meglepően lezser módon kezelte, mégsem hibázott.
A színész hangja teljesen tönkrement a két tenor melletti folyamatos erőltetéstől. Aztán egy fizikai és lelki összeomlás hozta el számára a megváltást.
Már egy hete, hogy Brooklyn Beckham ledobta a bombát, és ha hihetünk a forrásoknak, a 26 éves fiú egyáltalán nem bánja, hogy a nyilvánosság előtt fordított hátat híres szüleinek és teregette ki a családi szennyest. Azóta egymás után látnak napvilágot az újabb részletek, melyek tovább árnyalják a családi drámát, ami, mint kiderült, a szülők szintjén
Meghan Markle a minap ismét bebizonyította, hogy különleges érzéke van ahhoz, miként lehet a legegyszerűbb darabokat is trendteremtő módon viselni: legutóbbi megjelenésével egyetlen pillanat alatt új divatirányt jelölt ki a tavaszi szezonra.
A Dunaszerdahelyi Járásbíróság tavaly szeptemberben tiltotta el Boráros Gábort Jákli Mónikától a fenyegető üzenetei miatt. A szlovák sajtó által nyilvánosságra hozott végzésre a harcos hevesen reagált.
Amal Clooney esküvői megjelenése nem csupán divattörténeti pillanat volt, hanem egy korszak ikonikus képe is, amely örökre beégett a kollektív emlékezetbe. A világ egy emberként figyelte, ahogy a jogásznőből hercegnővé váló menyasszony minden idők egyik legszebb ruhájában mondja ki a boldogító igent 2014-ben, Olaszországban.
Van, akit a biztonság vonz, másokat a szenvedély, megint mások szellemi szinten vágynak kiteljesedni a partnerükkel. A Bridgerton-univerzum férfijai nagyon különbözőek, mégis mindegyikük hordoz valamit abból, amit egy nő keres egy kapcsolatban. A kérdés csak az: ki passzolna hozzád a leginkább?
Miközben a színpadon egy egész nemzet álmait testesítette meg, a magánéletében gyakran maradt magára saját érzéseivel a száz éve elhunyt Blaha Lujza. A díva életét három házasság, egy beteljesületlen, nagy szerelem, egy törvényes és egy bal kézről született gyermek rajzolják igazán kalandosra, érzelmi élete viszont nem csak saját, belső, lelki vilá
Egy újabb hét, ami tele van új kihívásokkal! Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
A Stranger Things fiatal szereplőinek sorozatbeli családját jól ismerjük, de izgalmas bepillantani abba is, hogy a való életben kik a szüleik. Mutatjuk, kik azok, akik teljes vállszélességgel támogatták a gyerekeik karrierjét, amikor szerepet kaptak a Netflix sikerprodukciójában!
A csillagjegyek viselkedése sokat elárul arról, ki alkalmazkodik könnyen, ki viseli nehezen a válságot, és kire lehet igazán számítani nehéz időszakban.
Kocsis Korinna egykori szépségkirálynő élete távolról nézve csillogónak, irigylésre méltónak tűnhet, ám a valóságban egy olyan egyedülálló édesanya, aki igyekszik mindent a saját erejéből megadni a kisfiának, ami egyedül nem könnyű.
Az RTL műsorvezetője a napi 20 órás böjtöt az ünnepek alatt sem függesztette fel, és állítja, ettől makkegészséges. De mi az a módszer, ami a teljes családi betegséghullámtól is megvédte?
A TV2 műsorvezetőjének nagy álma vált valóra Amerikában, amikor egy csattanás mindent tönkretett. Az autóra ugyanis nem volt biztosítás, így a kérdés most az, ki fizeti a több tízmilliós kárt.
Rengeteg a megválaszolatlan kérdés Jákli Mónika brutális balesete és halála kapcsán. Nemrég előkerült a telefonjával készült utolsó fotó is. Most a volt férje azt állítja, hogy a gyermeke anyja terrorban élt.
Egy hatalmas, 400 ezer fős kutatás rázta meg a wellness-világot. Az eddig szent tehénnek számító halolaj-kapszula az egészségeseknél komoly bajt okozhat.
Cinta Laura Kiehl neve ma már nem csak Indonéziában, hanem a világ számos pontján is ismerősen cseng – a 32 éves színésznő, énekesnő és modell szépsége, tehetsége és karizmája miatt sokan tartják őt a világ egyik legszebb nőjének.
A legtöbben ismerjük azokat az estéket, amikor az ágyban forgolódunk, és hiába szeretnénk elaludni, egyszerűen nem sikerül. A megoldás azonban lehet, hogy egyszerűbb, mint gondolnád. Mit szólnál ahhoz, ha akár egy pohár meggylé is elegendő lenne ahhoz, hogy ezentúl könnyebben álomba merülj és pihentetőbben teljenek az éjszakáid?
Az X-Faktor győztese Lázár János miniszter nagy vihart kavart kijelentései után írt bejegyzést. A posztban a roma identitás értékét hangsúlyozza, és a felelősségvállalásra buzdít a kesergés helyett.