Hollywoodban a párkapcsolatok nem csak a kameráknak szólnak. Erre nincs is jobb példa, mint az az 5 sztárpár, akik közt a szerelem egy sors által elrendelt örök köteléknek tűnik.
Károly király és kisebbik fia, Harry kapcsolata a Megxit óta feszültségekkel teli, azonban már jóval korábban is történt olyasmi, ami árnyékot vetett a viszonyukra.
Közel két hónappal férje tragikus halála után először szólalt meg nyilvánosan Malcolm-Jamal Warner özvegye. Tenisha Warner egy eddig nem látott esküvői képet osztott meg közösségi oldalán, és bejelentette két új alapítvány elindítását, amelyek célja, hogy őrizzék a színész szellemiségét és örökségét.
Szombaton 11. alkalommal rendezték meg A Motorosok is lehetnek Angyalok jótékonysági motoros felvonulást és az azt követő motoros rendezvényt Dorogon. A motorosok adományt adnak és gyűjtenek, hogy támogassák az esztergomi Vaszary Kolos Kórházat.
Ha esténként forgolódsz, nehezen alszol el, vagy gyakran felébredsz az éjszaka közepén, lehet, hogy egy csésze gyógynövényes teára van szükséged. Egy apró, hófehér virágból készült italra, amit már az ókori egyiptomiak a Napisten virágának tartottak, segíthet abban, hogy végre pihentető éjszakáid legyenek.
Mai kifejezéssel élve Eger 1552-ben került fel a világtérképre, amikor is egy "maréknyi" várvédő a hatalmas török hadsereget ötheti ostrom után visszavonulásra késztette. Az egri vár a mai napig keresett helyszín, ahol folyamatosan programokkal várják az érdeklődőket, de Egerbe nem csupán a dicső történelmi emlékek miatt érdemes ellátogatni. A tele
Bár hivatalosan csak vasárnap este tűnik fel a Sztárban Sztár All Stars színpadán, Natalia Oreiro már pénteken megérkezett a magyar fővárosba. Az uruguayi világsztár hosszú, közel 24 órás utazás után landolt Ferihegyen, de fáradtságnak nyoma sem volt rajta. A reptéren lelkes rajongók várták, akik fotót és aláírást is kértek tőle.
Kevés díszletelem vált olyan legendássá a televíziózásban, mint az X-Faktor mentorpultja. Vastag Csaba ült fel rá először, majd Puskás-Dallos Peti és Majka is felejthetetlen pillanatokat varázsolt rá. A 15 éves történet igazi kulisszatitkai most a Fókuszban kerültek elő.
Hogy pontosan hol siklott félre Harry herceg kapcsolata az angol királyi családdal, nehéz megmondani, valószínűleg ez egy hosszú folyamat volt. Mindenesetre a konfliktus Meghan Markle és sógornője, Katalin hercegné között jó ideje érződött már, mielőtt Harry hercegék Amerikába költöztek volna.
A megcsalás jelei sokszor az apró részletekben bújnak meg – és ki is tudná ezeket jobban felismerni, mint egy nő, aki nap mint nap a férfiak titkaira vigyáz?
Miller Dávid és Richter József mögött is fél év kemény felkészülés áll. Bár Dávid tavaly már bizonyította egyszer, hogy mire képes a ringben, ellenfele egész életében sportolt, így mérkőzésük emlékezetes csatának ígérkezik a Sztárboxban.
55 éves korában, március közepén elhunyt Bényi Ildikó. Az Önök kérték legendás műsorvezetője február 26-án ünnepelte a születésnapját. Az utolsó heteiben már súlyos betegsége miatt nem volt látható a képernyőkön. Lánya, Tótfalusi Fanni viszi tovább az örökségét, most pedig elmesélte, milyen érzés az édesanyja után vezetni az Önök kérték! című műsor
Egy szakítás mindig fordulópont. Nemcsak egy kapcsolat ér véget, hanem az a közös jövő is, amit együtt megálmodtunk. A fájdalom olykor szinte elviselhetetlennek tűnik, hiszen nemcsak valakit engedünk el, hanem egy darabot önmagunkból is. Mégis minden vég egy új kezdet lehet. De hogyan dolgozzuk fel a veszteséget, és miként találhatunk vissza önmagu
Az RTL X-Faktor című tehetségkutatójának válogatóján hatalmas meglepetést keltett a mindössze 17 éves Lázi Dávid, akinek tehetsége több mentor figyelmét is felkeltette. A fiatal rapper nemcsak hangjával, hanem őszinte személyiségével is lenyűgözte a zsűrit és a közönséget. Dávid nem titkolja, számára a művészet sokkal több egyszerű hobbinál: egyfaj
Belső énünkre, személes fejlődésünkre irányítja figyelmünket a Kozmosz, a Holddal karöltve. A napi horoszkóp segít, hogy a nap pihentető, mégis tartalmas legyen.
A Vad angyal gyönyörű sztárja csak vasárnap estére hivatalos a Sztárban Sztárba, ennek ellenére már péntek délután megérkezett Budapestre. Most kiderítettük, mivel tölti a hétvégét Natalia Oreiro Magyarországon.
Tóth Gabi eddig nem ismert oldaláról rántotta le a leplet. A Megasztár válogatóján mondta el, ő és szerelme, Papp Máté Bence látássérült embereket tanítanak.
A magyar nézők számára örökre "Samantha" marad, noha a világ Sue Ellenként ismerte meg. Linda Gray, a Dallas legendás sztárja szeptember 12-én ünnepelte 85. születésnapját. Ikonikus stílusa, karizmatikus játéka és hosszú, hullámzó pályafutása miatt ma is a televíziózás egyik meghatározó alakja. A jeles alkalomból összegyűjtöttünk 10 érdekességet a
Cade még csak kisgyerek volt, amikor elkezdte mesélni, hogy emlékszik a halálára, és fél a magas épületektől és a repülőgépektől a Világkereskedelmi Központ elleni terrortámadás miatt.
Aszfaltozatlan utcák, gyerekkori álmok és egy makacs hit abban, hogy az élet lehet más is, mint amit maga körül lát az ember. Horváth József Karcagon, egy cigánytelepen nőtt fel, ahol kevés volt a jó példa, de annál erősebb a vágy a kitörésre. Már kisfiúként eldöntötte, hogy olyan utat jár be, amit előtte még senki a közösségéből – és ez az út végü