A közönség meglehetősen ritkán láthatja Jakupcsek Gabriella gyermekeit, egy friss interjú során azonban ők is megszólaltak. Máris mutatjuk, mit mondtak a jeles televíziósról.
Ha úgy érzed, valami nem stimmel a világgal, nem tévedsz – csak még nem néztél szembe vele. Ez a sorozat pontosan-e célból készült: hogy feltörd a mátrixot, amiben élsz.
"Nagyon vártam szakmailag. Nívós dolog" - fogalmazott a Megasztár leendő zsűritagja, aki korábban a konkurens kereskedelmi csatornán tűnt fel egy hasonló műsorban.
A TV2 Házasság első látásra című műsorának első évadából megismert Gál Boginak az utóbbi időben nagy fordulatot vett az élete. Noha a műsorban az akkori férjével, Gerivel a válás mellett döntöttek, az exfeleségre azóta mégis rátalált a szerelem, méghozzá olyan férfi mellett, aki a tévénézők számára is ismerős lehet. Bogi elmondta, még sosem volt en
Műtét köben 45 percen át volt halott egy férfi. A halálból visszatérve elmesélte, hogy a halálközeli élmény után miért kérdőjeleződött meg benne minden, amit eddig biztos tudásnak hitt.
A mozgásszervrendszeri fájdalom gyökere nem mindig ugyanott van, ahol a fájdalom, sőt - lehet, az idegrendszer beállítás miatt csípődik be folyton valami. Egy izgalmas, magyar módszertan erre fókuszálva hozhat nemcsak gyors, hanem tartós enyhülést ilyen esetekben.
A mozgásszervrendszeri fájdalom gyökere nem mindig ugyanott van, ahol a fájdalom, sőt - lehet, az idegrendszer beállítás miatt csípődik be folyton valami. Egy izgalmas, magyar módszertan erre fókuszálva hozhat nemcsak gyors, hanem tartós enyhülést ilyen esetekben.
A páros 150 millió forintig keresett új otthont az RTL műsorában. Az egyik lakás már az utcáról kiverte náluk a biztosítékot, egy másikat pedig látatlanban elutasítottak.
Vilmos herceg egy katonai látogatás során látszólag könnyed megjegyzést tett a családi kapcsolatokról – sokak szerint azonban szavai burkolt üzenetet hordoztak, és öccsének, Harry hercegnek szóltak.
Sokan úgy gondolják, a fehér kenyér ártalmatlan alapélelmiszer – pedig valójában többet árt, mint használ. Dietetikusok és kenyérszakértők szerint ez az évtizedek óta fogyasztott pékáru lassan, de biztosan rombolja a szervezetünket. Olyan betegségekkel hozható összefüggésbe, mint a cukorbetegség, az inzulinrezisztencia vagy a szív- és érrendszeri p
Taylor Swift 2023-ban szerezte meg ez a címet, de most egy nála fiatalabb nő van az első helyen. A 30 éves Lucy Guo techvállalkozásaiból gazdagodott meg és hónapról hónapra növekszik a vagyona.
A mobilklíma egyszerűen forradalmasította a légkondicionálás világát. Ha te is a kényelmet, a mobilitást és a praktikusságot keresed egy klímaberendezésben, akkor ez a készülék lehet a neked való megoldás. De mit is jelent valójában a mobilklíma? A mobilklíma egy olyan hordozható légkondicionáló berendezés, amelyet könnyedén mozgathatsz a lakás kül
Meghan Markle és Harry herceg egy olyan pillanatot osztottak meg a világgal, amire senki sem számított: egy frissen előkerült videón a kórházi szobában táncolnak együtt, miközben a kismama a szülésre készül. A felvételt a kislány negyedik születésnapja alkalmából osztották meg, és a kommentelők reakciója ezúttal sem maradt el.
Az egyik legjobb dolog a nyárban, hogy végre nem a forró levesek és komfort kaják vannak napirenden, hanem a frissítő, zamatos gyümölcsök, amiknek már a látványa is azonnal szebbé varázsolja a napunkat. Ha pedig szeretnél egy kis extrát belevinni a délutáni epertúladagolásba, akkor izzítsd be a sütőt, mert ez a ricottás sült eper új szintre emeli m
Az A-ha saját honlapján közölte rajongóival, hogy Morten Harket Parkinson-kórban szenved. A legendás norvég zenekar frontembere maga is nyilatkozott gyógyíthatatlan betegségével kapcsolatosan.
Gyönyörű szép családja van a műsorvezetőnek. Ördög Nóra és Nánási Pál harmóniában nevelik két gyereküket, Micit és Vencelt, akik édasanyjuk munkája miatt már most igazi világlátott kamaszok.
Lola éveken át azt hitte, sosem élheti át az anyaság csodáját, most mégis első kisbabáját hordja a szíve alatt. A 36 éves énekesnő orvosi jóslatok és mély lelki sebek ellenére lett várandós, méghozzá természetes úton. Kislánya kora ősszel érkezik, a leendő anyuka pedig megható őszinteséggel mesélt most a múltbéli nehézségekről és az anyaság felé ve
Bár kívülről elválaszthatatlannak tűntek, Dakota Johnson és Chris Martin nyolc év után külön utakon folytatják tovább. A rajongók már az esküvőt várták, de a friss hírek szerint ezúttal a szakítás végleges. Bár korábban is voltak rövidebb szüneteik, most úgy tűnik, tényleg nincs visszaút.
Ahogy beköszöntött a 2025-ös nyár, úgy új időszak kezdődött a szépségiparban is. A divat, a szépség minden a nyári forróságra hangolódik. Vegyél részt te is és töltsd ki a beautykvízt!
A 35 éves színésznő és a Coldplay 48 éves frontemberének szakításáról szóló pletykák tavaly augusztusban láttak napvilágot. Most megerősítették a Dakota Johnsonról és Chris Martinról terjedő híreket.