Rácz Jenő élsportolókhoz hasonló fegyelmet követel meg magától és éttermei dolgozóitól. Nagyon hálás A Konyhafőnök című műsornak, hiszen a műsorban megismerhette feleségét, Dórit, aki mindig ott áll stabilan és szeretettel férje mögött.
Húsz nappal ezelőtt még álmunkban sem gondoltuk volna, mi mindent tartogat számunkra az RTL vadonatúj párkereső reality-je, a Határtalan szerelem. A párkeresők mindent megtettek a szerelemért, és bátran kimutatták legbensőbb érzéseiket is. Az utolsó napon többen is révbe értek, de akadt olyan is, aki végül továbbra is szingliként folytatja. Mutatju
Lajkó Norbi és Hanna érzelmes estét töltöttek együtt Balin, ahol mindketten meghatódva adták át magukat az egzotikus táj szépségének. A Határtalan szerelem párosa végül egy idilli helyen vette végig, hányadán is állnak egymással. Vajon az angyali természetű lány és a magát ördögnek tartó szörfoktató különbségeik ellenére mégis folytatja az ismerked
Oravec Ticiána és Péter szerelmi története a Határtalan szerelem című népszerű párkereső műsor egyik legizgalmasabb és legérzelmesebb szála volt. A műsorban Ticiána két férfi, Péter és Csaba között vívódott, míg végül a szívére hallgatva Pétert választotta. A történetük nem csupán egy egyszerű párválasztás volt, hanem egy mély érzelmi utazás, amely
Egy 20 ezer éves barlangban különös vésetekre bukkantak, amelyekről kiderült: nem díszítésnek készültek. A kutatók szerint ez lehet az első ismert szenzációs felfedezés.
Oravec Ticiána csodálatos randevúkon vehetett részt Spanyolországban Péternek és Csabának köszönhetően. Mindkét férfi rengeteget adott a Határtalan szerelem párkeresőjének, aki emiatt nagyon nehezen döntötte el, mit is szeretne. Végül kiválasztotta, kivel szeretné megpróbálni a közös életet. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész.
Tegnap kezdetét vette a Friss Hús Budapest Rövidfilm Fesztivál, mely idén 12. alkalommal kerül megrendezésre. A legjobb hazai rövidfilmek mellett a nemzetközi versenyprogramban 22 külföldi filmet láthat majd a közönség, melyek olyan fesztiválok versenyprogramjából érkeznek Magyarországra, mint a Berlinale, Cannes, Velence, Clermont-Ferrand, Annecy,
Somos Renáta karaktere nemcsak szabályt szegett, hanem szívet is rabolt – Gáspár Kata alakítása A renitens 2. évadában újra és újra emlékeztet rá, mit jelent bátornak lenni. Az RTL.hu cikksorozata most azt a jelenetet idézi fel, amikor Reni faképnél hagyta az oktatóját, hogy megmentsen egy idős hölgyet – mert néha a szabályszegés a legemberségesebb
Rebecca Schaeffer tragédiája nemcsak Hollywoodot, hanem egész Amerikát megrázta: a mindössze 21 éves, feltörekvő színésznőt egy megszállott rajongó gyilkolta meg saját otthonában, rendkívül brutális módon.
Egy pohár bor vacsora mellé, egy koktél a barátokkal - sokak számára az alkohol a kikapcsolódás része, és rengetegen vannak, akik általában nem is állnak meg egy pohárnál. De vajon tisztában vagy azzal, milyen árat fizethetsz hosszú távon, ha alkoholt fogyasztasz?
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Égette a gumikat, füstölt minden: Gáspár Laci tudta, mire és miért hívja mentortársát új dalához. Miért hezitált Valkusz Milán a közös zenélés előtt, és kinek az ösztönzésére változott Elvissé Pápai Joci? Most minden kiderül!
Az egészséges életmód elengedhetetlen feltétele annak, hogy hosszabb és betegségektől mentes életet élhessünk. Az internet tele van rengeteg tanáccsal, hogyan is adjuk le pluszkilónkat, milyen diétát kövessünk, sokszor azonban már eligazodni sem lehet a rengeteg praktikus tipp között. Sokan ráadásul a rabjai lesznek ezeknek a módszereknek és már ké
Mobiltelefonok, kábítószerek és veszélyes fegyverek tömegét repítik drónokkal a börtönökbe. Egy börtönőrt szigorúan őrzött fegyházban, drónnal bejuttatott késsel szúrt le egy elítélt bűnöző.
Újabb fordulatot vett Delhusa Gjon szabálytalan parkolása körül kirobbant ügy: bár a rendőrség februárban megszüntette az énekes elleni nyomozást, akit egy állítólagos rendőrigazolvány lobogtatásával próbált megúszni egy szabálytalan parkolást, Csárdi Antal országgyűlési képviselő most befolyással üzérkedés miatt tett feljelentést ismeretlen tettes
Dianának volt egy különös megérzése elsőszülött fiával, Vilmossal kapcsolatban – egy olyan jóslat, amelyet akkor talán kevesen értettek, ám az idő végül a hercegnét igazolta.
A poliamória nem hippi álmodozás, hanem szigorúan menedzselt érzelmi projekt. Többszörösen összetett szerelmi logisztika, ahol a romantika csak akkor működik, ha a Google Naptár is jól be van állítva. De tényleg lehet egyszerre több embert szeretni?
A nyári hónapok nemcsak külső változásokat hoznak, hanem mély belső átalakulásokat is elindíthatnak bennünk. Ilyenkor különösen érzékenyek vagyunk azokra a jelekre és szimbólumokra, amelyek segítenek eligazodni önmagunkban és a minket körülvevő világban. A Tarot ebben az időszakban különleges eszközzé válhat – főként akkor, ha nem csupán a csillagj
A Nagy Duett idei évada alatt a versenyprodukcióknál is nagyobb figyelmet kaptak a zsűritagok megjegyzései. Kasza Tibor és Hajós András megszólalásai több esetben is vihart kavartak – nemcsak a nézők, hanem a csatorna körében is.
Tornóczky Anita kisfia, Noel még csak féléves, de a kutyatréner és férje már a második gyermek érkezésére készülnek. A 45 éves édesanya szerint az idő szorítja őket, ezért sietnek a lombikkezeléssel.
A nyári jóidővel együtt eljött az ideje a kültéri főzésnek: itt a lehetőség, hogy végre beizzítsuk a grillt, felakasszuk a tűz fölé a bográcsot! Bár jól bejáratott klasszikus a slambuc, a bográcsgulyás vagy a paprikás krumpli, mégsem főzhetjük ugyanazt egész nyáron, éppen ezért előkerestük a régmúltból a nyárlőrinci tutajos, egy hagyományos magyar
Végre röhögni lehet azon, miért igyunk eleget a nap folyamán, és hogyan álljunk a sporthoz meg a szénhidrát-optimalizáláshoz. Mindjárt nagyobb kedve van az embernek az egészséges életmódhoz!
Azahriah rajongói hosszú hónapok után fellélegezhetnek: az Instagram-oldalán bejelentette, hogy visszatér. Az előadó tavaly októberben döntött úgy, hogy egy időre visszavonul, akkor úgy fogalmazott, nem tudja, mikor találkozik legközelebb a közönségével.
A szlovén kormány 206 medve kilövését engedélyezte, ami az ott élő állomány közel 20%-a. A döntés miatt civil szervezetek tiltakozni kezdtek, szerintük túl sok állatot érint.
Katalin hercegné nemcsak az Egyesült Királyság leendő királynéja, hanem édesanya is, így számára egyértelműen a gyermekei, György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg a legfontosabbak. A szülői prioritásai között pedig az egyik első helyen az áll, hogy megismertesse velük a szilárd erkölcsi értékek fontosságát.
Divat lett kritizálni a magyar államvasutakat, így nem csoda, hogy a vállalat legújabb közösségi média bejegyzése már akaratlanul is mosolyt fakasztott.