Varga Irént senkinek sem kell bemutatni, hiszen Csillag Születikes produkciója után már Molnár Áron és Geszti Péter is megismerte őt. A művésznő több toplistás sláger és teltházas koncert után egy időre visszavonult a reflektorfényből, vasárnap azonban mindenki nagy szerencséjére újra láthattuk őt a Csillag Születik színpadán. Hogy mit csinált ezid
A logikájuk alapján veszélyt jelent a társadalomra az örökbefogadás, a császármetszés, vagy akár az is, hogy endometriózisban szenvedő nőket megműtsenek. Vélemény.
Ha egyszer Iii. Károly búcsút int a trónnak — akár halálával, akár lemondással —, akkor Vilmos herceg veszi át az uralkodást, és vele együtt a királyi család arculata is gyökeresen megváltozik.
Katalin hercegné karácsonyi koncertjén természetesen jelen volt Vilmos herceg, valamint három közös gyermekük is, a bájos família láttán pedig a népszerű testbeszéd-szakértő szokatlan dologra lett figyelmes.
A Gólkirályság harmadik évada újra visszahozza a Csember FC lendületét, a szurkolók kedvenceit és a pályán túl izzó konfliktusokat. A folytatásban a szereplőknek nemcsak a bajnoki helyezésért, hanem saját kapcsolataikért és döntéseik következményeivel is meg kell küzdeniük. A történet ezúttal a siker árnyoldalát, a csúcson maradás terheit és a szem
Donnert Katalin, a 18 éves artista a híres Donnert család 8. generációjaként viszi tovább a cirkuszi hagyományokat. A fiatal tehetség a levegő szerelmese, ami nem mindig veszélytelen számára. Videónkban elmesélte, hogy 4 éve egy rossz mozdulat miatt leesett, ami lelkileg nagyon megviselte őt. Ha kíváncsi vagy miért döntött úgy, hogy ezután is folyt