Ha azt mondjuk, Kecskés Tibor és Varga József, nem biztos, hogy mindenki csípőből vágja rá, hogy: Éjfél után… De ha a két fickót Kefirként és Szamócaként említjük, akkor nincs ember széles-e hazában, aki ne mondaná ki hangosan a V-Tech együttes nevét. Pedig ők ketten 21 éve nem álltak egy színpadon. Mostanáig...
Szeptember közepén Budapesten, a MÚOSZ székházában rendezték meg az Egyenlítő Alapítvány szervezésében a Plafonok és pofonok – Tények, elvek, eszközök a női reprezentáció javítására című konferenciáját. A rendezvény izgalmas előadásai, kerekasztal beszélgetései rávilágítottak, hogyan tehetjük láthatóvá a nőket minden olyan területen, ahol eddig hát
A napok egyre rövidülnek, a nap egyre ritkábban és kevesebbet süt, nyakunkon a tél. Testünknek most különös figyelmet kell fordítania arra, hogy egészséges és fitt maradjon. De mi ennek a kulcsa? Egy gyakran alábecsült tápanyag: a D-vitamin, amelyet egyébként főként a napból nyerhet a szervezetünk. De most mutatunk néhány tippet, amely segíthet.
Varga Miklós Joe és szerelme, Csenge alig több mint egy éve mondta ki a boldogító igent, de nagyon úgy fest, hogy már véget is ért a házasságuk. A párnak mindig viharos volt a kapcsolata, többször szakítottak, majd újra és újra kibékültek egymással.
Az Univerzum útjai kifürkészhetetlenek: a héten a szív dolgai különösen érzékeny pontokat találhatnak el, és meglehet, hogy régi szerelmek lángjai újra berobbannak.
Ő volt az a nő, akibe egész világ beleszeretett, most alig ismerni rá. A Top Gun egykori sztárja ma egészen másképp él, és őszintén elmondta, miért nem tért vissza Tom Cruise oldalára.
A világklasszis sportoló nem bánta meg, hogy jelentkezett a Magyar Honvédség területvédelmi tartalékos állományába. Pedig Bárdosi Sándor nem tapasztalat nélkül vágott bele az alapkiképzésbe. Annak idején nem volt épp a leglelkesebb katona, de ma már egészen más szemmel néz a seregre.
Sok nő életében ott bujkál egy észrevétlenül beivódott minta, amely azt súgja: csak akkor vagy elég, ha valaki más ezt visszaigazolja. Ha megdicsérnek, ragyogsz, ha nem reagálnak, összetörsz. Talán nem is tudatosan történik, de egyre gyakrabban kapod magad azon, hogy a saját értékedet mások figyelméből méred.
Családapa, férj, üzletvezető és zenész. Freddie bevallotta, hogy olykor kész káosz az élete a Sztárban Sztár All Stars miatt, és ez időnként a magánéletére is rányomja a bélyegét.
Talán neked is ismerős az érzés: ülsz a telefonod előtt, várod az üzenetet, és közben azon gondolkodsz: "Ha tényleg fontos lennék neki, biztosan többet írna nekem, többet lájkolna, először nézné meg az instasztorimat, vagy elvinne vidékre a nagymamámhoz." De mi van, ha csak máshogy szeret, mint ahogy te várnád?
Kicsit olyan érzésünk van, mintha a filmkészítők már nem is próbálnának meg új ötletekkel előállni, inkább legyártják a harmincadik folytatását a már meglévő kasszasikereknek. A Disney azonban olyan filmeket jelentett be, amik hallatán még a mi szkeptikus szívünk is megremegett egy pillanatra.
A sikeres emberek sokkal tudatosabban építik fel esti programjukat az énidő jegyében, mint azt elsőre gondolnánk. Lehet, hogy ez a gazdag vezetők titka? Vajon ezért vonzzák be a pénzt és vívják ki a környezetük tiszteletét? Utánajártunk, mi a titkuk.
Új sorozattal jelentkezünk: Selenvie, a GLAMOUR Tarot olvasója mostantól heti előrejelzésekkel segít, hogy lásd, mi vár rád a héten, és felkészülten vedd az akadályokat vagy használd ki az előtted álló sikerszériát!
Ő volt a humoristák humoristája. Különleges jellemzés egy valóban különleges emberről. Farkasházy Tivadar mondta ezt Boncz Gézáról. Arról a kollégáról, barátról, aki sajátos műfajt teremtett utánozhatatlan mozdulataival, arcjátékával a poénok világában. Boncz Géza október 20-án lenne 81 esztendős. Ám a Teremtő mindössze 56 évet szánt neki, 2000. ok
A Sztárbox ötödik évadának legutóbbi adása a női könnyűsúly utolsó elődöntőjével indult, a ringben Balogh Edina és Kulcsár Edina feszültek egymásnak. Két igazi harcosról van szó: ha lemaradtál az adásról, de képbe kerülnél, olvasd el gyorsan összefoglalónkat.