2025. október 19. vasárnap

okt. 19
21:12
Lékai-Kiss Ramóna arcpirító titkot árult el a kamerák előtt, egy pillanatra megfagyott a levegő a stúdióban (Ripost)
Túlforrósodott a hangulat a Sztárban Sztár All Starsban.
okt. 19
21:12
Kemény ütések a Sztárboxban: Kulcsár Edina Balogh Edinával csatázott az első meccsen (SzMo)
Az első menetben Balogh Edina jól kezdett, Kulcsár Edina sem hagyta magát. Látszott, hogy mindketten kiválóan felkészültek erre az estére.
okt. 19
21:18
Ringen kívül is egymásnak ment a Sztárbox két versenyzője, brutálisan elfajult a bunyó (Promotions)
Elfajult a Sztárbox, egymásnak ment két versenyző.
okt. 19
21:24
A Cimbalomkirály a gyógyulás útján – Radics Sándor egy év után újra zenélt Kecskemét főterén (Blikk)
Radics Sándor súlyos betegséggel küzd, most viszont teljesült a vágya, hogy újra zenélhessen. Az Európai Unió-nagydíjas, Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett kecskeméti Cimbalomkirályt a korábbi vastagbélrákja után ismét megműtötték, egy év után pedig újra közönség elé léphetett. A művészt a kecskeméti főtéren láthatták tisztelői.
okt. 19
21:30
Újpest–Ferencváros: tűzbe hozta a rangadó a szurkolókat (Blikk)
Az Újpest hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Ferencváros ellen a labdarúgó NB I 10. fordulójában. Ezzel tíz évesre nő a lila-fehérek nyeretlenségi sorozata a derbiken már 31 tétmeccse veretlen rekordbajnokkal szemben. Ahogyan arra számítani lehetett, óriási volt a feszültség a találkozón, és olyan jelenetet is hozott, ami senkinek sem hiányz
okt. 19
21:30
Kiderült: ez okozta Matthew McConaughey édesapjának halálát (Metropol)
Meglepő titkot osztott meg édesapjáról a színész.
okt. 19
21:30
Zuhanórepülésben a Liverpool, Szoboszlaiéknak kiadták a jelszót (Ripost)
Sorozatban negyedszer kapott ki a Liverpool, most az MU-tól.
okt. 19
21:30
Anna megtagadta Kamilla parancsát: a hercegnő semmibe vette a királyné határozott kérését (Femcafe)
Az Anna hercegnő és Kamilla közt kialakult összetűzés nemrégiben az udvar egyik legmegosztóbb pillanatává vált: Károly testvére visszautasította a királyné kérését, és ez heves vitákat váltott ki a családban, nem véletlenül.
okt. 19
21:30
Jennifer Lopez exférje azt állítja, hogy az énekesnő megcsalta őt a házasságuk alatt (Life)
A világhírű énekesnő és Ojani Noa 1997-ben házasodott össze, ám egy évvel később benyújtották a válókeresetet.
okt. 19
21:48
Szívszorító jelenet a Sztárban Sztárban - Liptai Claudia majdnem elsírta magát Gesztesi Károly miatt (Metropol)
Liptai Claudiát megrohanták az emlékek. Vastag Csaba Presser Gábor bőrébe bújt a Sztárban Sztár All Stars műsorában.
okt. 19
21:48
Hihetetlen videó került ki Majkáról és mentortársáról, felismerhetetlen a két sztár (Promotions)
Ámulunk és bámulunk ezen a Majka videón, felfoghatatlan, hogy ő a főszereplő.
okt. 19
22:00
Hatalmas bejelentést tett Ördög Nóra a TV2 stúdiójában (BorsOnline)
Ördög Nóra és Szépréthy Roland a Sztárban Sztár All Stars stúdiójában tett bejelentést.
okt. 19
22:02
"Ő volt a mindenem" - árván maradt a lány, miután anyukája rákban meghalt (BorsOnline)
Még kislányával volt várandós az édesanya, amikor kiderült, rákja van.
okt. 19
22:04
Felforrt a levegő a TV2 stúdiójában: Lékai-Kiss Ramóna testre tapadó ruhája vonzza a szemet (BorsOnline)
Lékai-Kiss Ramóna maga sem tudta megmondani, minek is öltözött a Sztárban Sztár All Stars hetedik élő show-jában.
okt. 19
22:06
Végtelenül szexi: fehérneműre vetkőzött a káprázatos Emily Ratajkowski (Ripost)
Felfoghatatlanul tökéletesen néz ki.
okt. 19
22:06
Jolly kifakadt az őt ért támadások miatt: Nagyon elfáradtam testileg-lelkileg, nem vagyok a legjobb passzban (SzMo)
A mulatós zenész hosszú Facebook-bejegyzésben írt arról, hogy az elmúlt években nem a zenéje, hanem a magánélete miatt került a figyelem középpontjába.
okt. 19
22:06
Házasság első látásra: Rita kifakadt Sanya botrányos viselkedéséről – A valóságban is ilyen? (BorsOnline)
Fűzfa Rita szerelmet várt, de alapos kihívást kapott. A Házasság első látásra szereplője egyelőre küzd Sanyával.
okt. 19
22:08
Liptai Claudia könnyek közt emlékezett vissza Gesztesi Károlyra a Sztárban Sztár All Starsban (Ripost)
Vastag Csaba produkciója nagyon meghatotta Liptai Claudiát.
okt. 19
22:08
Megasztár 8: íme a 12 döntős! De vajon ki lesz a 13. versenyző? (BorsOnline)
Összeálltak a csapatok! Szombat este kiderült, melyik 12 énekes léphet jövő héten színpadra a Megasztár első élő show-jában. És vagy egy kis csavar is.
okt. 19
22:10
Nem akart többé apáca lenni: most alig takaró bikiniben, agyontetoválva jógázik a fiatal nő (BorsOnline)
A 24 éves nő rájött, hogy a szépségét nem kellene fityula mögé rejteni. Most bikiniben jógát oktat.
okt. 19
22:12
Lékai-Kiss Ramóna a kamera előtt vallotta be: imádja az idősebb férfiakat (BorsOnline)
Lékai-Kiss Ramóna élő adásban tett meglepő vallomást a Sztárban Sztár All Stars stúdiójában.
okt. 19
22:12
Csak az a sikeres párkapcsolat, ami egy életen át tart? (Glamour)
Ha vége, nehezen tudunk rajtuk túljutni; ha viszont végre tovább lépünk, akkor keserű hibaként, kudarcként tekintünk vissza a régi nagy szerelmeinkre és párkapcsolatainkra, hiszen nem happy enddel végződtek. De vajon a boldogság csak akkor "érvényes", ha örökké tart?
okt. 19
22:14
"18 hónapja nem pisiltem, és soha többé nem is fogok, miután kiütött egy ártalmatlan húgyúti fertőzés" (BorsOnline)
A fiatal nő azért osztja meg a történetét, hogy felhívja a figyelmet arra: egy húgyúti fertőzés is halálossá válhat.
okt. 19
22:16
Top 5: Miló Viki visszatért, Mandula Ádám botránya sokkolta az országot – Ezek a legolvasottabb sztárhírek (BorsOnline)
A Házasság első látásra című sikerműsor visszatért és ez a tény alaposan lázba hozta a Bors olvasóit is. Különösen sokan kíváncsiak a kamerák előtt frigyre lépő többszörös karate-kungfu-és ökölvívó-világbajnok Miló Viki házasságának alakulására, ami mondhatni viharosan indult.
okt. 19
22:18
Elcsuklott a hangja Liptai Claudiának: Gesztesi Károly miatt majdnem elsírta magát (BorsOnline)
Vastag Csaba Presser Gábor bőrébe bújt a Sztárban Sztár All Stars műsorában. Csakhogy Liptai Claudiát inkább Gesztesi Károlyra emlékeztette.
okt. 19
22:18
Lakatos László és Dudás Miki alaposan egymásnak feszült a Sztárbox nehézsúlyú meccsén (SzMo)
A humoristának a magasság-különbséggel is meg kellett küzdenie. Nem adta fel, és még a záró menetben is harcolt, ahogy bírta.
okt. 19
22:30
Akkor és most: így néznek ki ma az Így jártam anyátokkal sztárjai (Joy)
Ted Mosby kilenc évadon keresztül mesélte gyermekeinek, hogyan találkozott édesanyjukkal – de leginkább minden másról sztorizgatott.
okt. 19
22:36
Clint Eastwood ritkán látott lánya 53 évesen is ragyog: Alison igazi természetes szépség (Femcafe)
A színészlegenda lánya, Alison Eastwood jó pár évet letagadhatna a korából, de nem a plasztikai beavatkozások miatt, hanem szerencsés génjeinek köszönhetően.
okt. 19
22:54
Megvan a tizenharmadik versenyző – ő jutott tovább a Megasztárban (Metropol)
Ő kapott egy új esélyt! Kiderült, ki csatlakozhat tizenharmadikként a Megasztár élő show-jába.
okt. 19
23:00
Technikai KO-val ért véget Lotfi Begi és Bsw Matyi bunyója a Sztárbox ringjében (SzMo)
A második menetben BSW Matyi erősen kezdett, Lotfi Begi többször lefogta ellenfelét. Begi arcán pár perccel később már látszottak a fáradtság jelei.
okt. 19
23:06
Megasztár: kiderült, kit juttatott vigaszágon az első élő show-ba a közönség (Ripost)
A Sztárban Sztár All Stars színpadán derült ki a bejutó.
okt. 19
23:18
"Az orvosok levágták a fiamról a kötést – és összetört a szívem: a teste darabokra volt szaggatva" (BorsOnline)
Sokkoló jelenetek. Darabokra szaggatták a fiút.
okt. 19
23:20
Kiderült: ő a Megasztár 13. versenyzője (BorsOnline)
A Sztárban Sztár All Stars adásának keretein belül hirdették ki, ki a Megasztár vigaszágas versenyzője.
okt. 19
23:24
Ezek voltak az este legforróbb pillanatai - Elképesztő átváltozások a Sztárban Sztár All Stars színpadán (Metropol)
Az október 19-i műsor szoros versenyt, fergeteges hangulatot és megható pillanatokat hozott az este nézőinek. A Sztárban Sztár All Stars legújabb adásában ismét világhírű előadók dalai keltek életre.
okt. 19
23:24
Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában: ő a Sztárban Sztár All Stars kiesője (BorsOnline)
Egy versenyző számára véget ért a Tv2 Sztárban Sztár All Stars című műsora.
okt. 19
23:26
Sztárban Sztár: tőle búcsúzott el a közönség - MÁZS-nak potyogtak a könnyei (Metropol)
Megszületett a döntést. Mutatjuk, ki esett ki a Sztárban Sztár All Stars e heti adásában!
okt. 19
23:30
Teljes sokk: ő esett ki a Sztárban Sztár All Starsból (Ripost)
Nagyon erős volt a mezőny.
okt. 19
23:36
Ez igen! Ökölvívás volt a javából a Sztárbox címvédő gálamérkőzése, tövig rágtuk a körmünket Molnár Áron és Törőcsik Dani meccsén (Glamour)
A Sztárbox utolsó előtti adása is egy gálameccsel zárult, Törőcsik Dani tetoválóművész ugyanis még augusztusban közölte: kihívja a kétszeres címvédő Molnár Áront. A színész rábólintott a feladatra, ha pedig lemaradtál az izgalmas mérkőzésről, pótolhatod beszámolónk elolvasásával.
okt. 19
23:54
65 esztendősen már felismerhetetlen a 80-as évek szexszimbóluma: Steven Seagal exfelesége alaposan megváltozott (Femcafe)
Kelly LeBrock volt a 80-as évek egyik legnagyobb sztárja, egy igazi bombázó, akinek még Steven Seagal szívét is sikerült rabul ejtenie. A színésznő-modell azonban 65 évesen már közel sem úgy fest, mint egykor...

Keresés