2024. július 13. szombat

júl. 13
13:18
Mégis mi történik? Elszabadult a pokol Szoboszlai Dominik fotója alatt (Glamour)
Szoboszlai Dominik és barátnője, Buzsik Borka köszönik, elképesztően boldogok. Élvezik az életet, a nyarat, és azt, hogy láthatóan nagyon szerelmesek. Néhány önjelölt megmondóember viszont rendre úgy dönt, a párra önti nemtetszését.
júl. 13
13:30
Magyar sztárjai is voltak az évszázad esküvőjének, amire hónapokig készültek (SzMo)
A zenét egy magyar zenekar, a Budapest Scoring biztosítja az egész hétvégén át tartó ünnepségen.
júl. 13
13:30
Margot Robbie csinos kismamaként mutatta meg édesen kerekedő pocakját (Sassy)
Férjével az éves wimbledoni tenisztornára látogattak el, ahol a színésznő a tőle megszokott pazar stílusú ruhában mutatkozott.
júl. 13
13:42
Ezt látják a haldokló emberek életük utolsó pillanataiban (Blikk)
Julie McFadden hospice nővér elmondta, hogy betegei gyakran mondják neki, hogy látják barátaikat, családtagjaikat és még háziállataikat is, akik már meghaltak – mielőtt ők maguk eltávoznának.
júl. 13
13:48
Az olvasás egy olyan hobbi, amibe igenis munkát kell fektetni (Glamour)
Nézem a gyerekem. Rajzol. Az szerencsére magától megy neki. Amikor egészen kicsi volt, elképedve figyeltem, milyen magától értetődően fejleszti magát: kusza vonalakat satírozott hosszú-hosszú perceken át, és lett évek alatt biztos, és máig folyamatosan fejlődő rajztudása.
júl. 13
14:18
Jennifer Lopez elhozta nekünk a nyár leglazább trendjét: hódít a cottagecore (Glamour)
Az Egyesült Államok függetlenségének napja általában nagy eseményeket vagy kiruccanásokat indít el. Jennifer Lopez is kihasználta az alkalmat, hogy időt szenteljenek maguknak és szeretteiknek, így lányával és barátaival kiruccant Hamptons-ba, ahol bemutatta a cottagecore stílus lezser oldalát.
júl. 13
14:36
Borok, amelyekre Amerikában négyéves várólista van – Interjú Nyárády Pablóval, a Trifecta Winery tulajdonosával (Blikk)
A Nyárády család az 1820-as évek eleje óta foglalkozik borkészítéssel Erdély északnyugati részén. 1948-ban az egykor gyönyörű 40 hektáros birtokot a kommunista román kormány elfoglalta és elpusztította. A Nyárády család legfiatalabb generációja az Egyesült Államokat tette otthonává: az arisztokrata gyökerekkel rendelkező Nyárády Pablo tulajdonában
júl. 13
14:36
Így tartsd hűvösen a lakást légkondi nélkül ebben a pokoli hőségben (Sassy)
Elárulunk pár trükköt, amivel spórolhatsz az energiaszámládon, anélkül, hogy felforrna az agyad.
júl. 13
14:42
Ungár Anikó a fia menyasszonyáról: "Azt hiszem, a választásaink minősítenek minket" (Blikk)
Ungár Anikó volt a Palikék Világa by Manna Ilyen az élet című műsorának vendége, ahol fia, Baronits Gábor kapcsolatáról, közelgő házasságról is szó esett. Az előadóművész bevallotta, hogy ő és jövendőbeli menye, Oczella Eszter is nagyon karakán nő. Ungár arról is beszélt, a megítélése szerint a választásaink minősítenek minket.
júl. 13
15:18
A negyvenes női lét ezer arcát mutatja be Kovács Patrícia és Szamosi Zsófia (Glamour)
"A nő, ha elmúlt 40" címmel gondolták újra Janikovszky Éva írásait, és keltettek életre felejthetetlen negyen-ötven éves női karaktereket már több teltházas előadás keretén belül. Kovács Patríciával és Szamosi Zsófia színésznőkkel beszélgettünk.
júl. 13
15:30
Újból a nyilvánosság elé lép Katalin hercegné: itt fog felbukkanni Vilmos herceg rákbetegséggel küzdő felesége (SzMo)
A hercegné még márciusban jelentette be, hogy rákbetegséggel küzd, azóta pedig igyekszik több olyan alkalmon ott lenni, ahol a nyilvánossággal is találkozhat.
júl. 13
15:30
Fontos bejelentés: a rákbetegséggel küzdő Katalin hercegné visszatér! (Sassy)
A Kensington-palota jó hírt közölt, Katalin hamarosan újra megjelenik a nyilvánosság előtt.
júl. 13
16:06
Eddie Murphy titokban feleségül vette a 19 évvel fiatalabb kedvesét (Blikk)
Összeházasodott Eddie Murphy és a menyasszonya, Paige Butcher. Az amerikai színész-humorista még 2018-ban tette fel a nagy kérdést a kedvesének, ám az elmúlt 6 évben nem siettek azzal, hogy kimondják a boldogító igent. Most azonban a 63 éves sztár és a 44 éves modell szerelme hivatalosan is házasok.
júl. 13
16:18
Beszédes fotók: Szakember elemezte Katalin hercegné és Meghan Markle tesztbeszédét, már itt látszott, hogy nagy a baj (Glamour)
Sokan bíztak abban, hogy Meghan Markle és Katalin hercegné jó barátnőkké válnak az évek folyamán, ez azonban nem így történt. Azt azonban kevesen gondolták volna, főleg kapcsolatuk korai időszakában, hogy egyáltalán nem kedvelik egymást. Pedig a testbeszéd szakértő a két hercegné korai fotóit elemezve rámutatott olyan jelekre, melyek valóban boríté
júl. 13
16:24
A legnagyobb titokban vette el 19 évvel fiatalabb barátnőjét Eddie Murphy (Sassy)
2012-ben ismerkedtek meg, két gyermekük született, most egy zártkörű ceremónia keretében mondták ki egymásnak a boldogító igent.
júl. 13
16:48
Jennifer Lopez fagyizni ment a lányával, hihetetlen borravalót hagyott fagylaltozóban (SzMo)
A híresség nagyjából 18 ezer forintos borravalót adott az eladónak.
júl. 13
17:18
Kiderült Helen Mirren karcsúságának titka: 50 éve ugyanazt csinálja (Femcafe)
Helen Mirren sikere nem csupán őstehetségén, kemény munkáján és művészi érzékén múlik, hanem azon is, hogy a nyolcadik X-hez közelítve is fantasztikus formában tartja magát.
júl. 13
17:18
Megtaláltuk a tökéletes módszert a narancsbőr ellen! (Glamour)
A narancsbőr eltüntetése minden nőt érdekel, aki küzd ezzel az esztétikai problémával. Ami egyébként egy igen gyakori állapot, sportolók, hírességek, az ismerőseid is küzdenek vele, így sokan dolgoznak azon, hogy végre hathatós megoldást találjanak rá, és megszabadulhassanak tőle. Ha már mindent kipróbáltál és nem használt, érdekelni fog a tippünk.
júl. 13
17:36
Galambos Lajosnak tényleg köze volt Zámbó Jimmy halálához? (SzMo)
A zenész elmondása szerint Jimmy halálakor éppen Szerbiában lépett fel.
júl. 13
18:06
"Tévesen azt sugallhatják, hogy a szex mindenek feletti" - így látja a szexterapeuta a Bridgerton intim jeleneteit (Glamour)
Nem valószínű, hogy van olyan, aki még nem hallott A Bridgerton család című sorozatról, ami dúskál a romantikus szerelmi történetekben és a fülledt szexjelenetekben. Sokan nézik pironkodva vagy éppen élvezettel telve a látványos és érzelemgazdag szeretkezéseket, ám a szexterapeuták nagyon nincsenek kibékülve azzal, amit ezek az ágyjelenetek sugalln
júl. 13
18:18
A nagy telefon etikett: most kiderül, milyen magas a mobil-kultúrád (Glamour)
Mobiltelefon nélkül élni ma már szinte elképzelhetetlen. Fontos eszköz a mindennapjainkban, hiszen bárhonnan bárkit elérhetünk egyetlen gombnyomással. De vajon te tudatosan használod, képes vagy mértéket tartani, vagy függsz tőle, esetleg nem figyelsz oda megfelelően másokra, miközben rajta lógsz?
júl. 13
18:24
Timothée Chalamet és nővére olyanok, mint két tojás: a 32 éves Pauline is tehetséges színésznő (Femcafe)
A 28 éves Timothée Chalamet már most elképesztő sikereket tudhat maga mögött és milliók rajonganak a feltörekvő színészért. Ám a nővére, Pauline sem kevésbé tehetséges, és a Netflix egyik legnépszerűbb sorozatában is láthattad már.
júl. 13
18:48
Ragyognál, mint Francesca Bridgerton? 8 ikonikus highlighter, amivel bájos csillogást kölcsönözhetsz az arcodnak (Glamour)
Ugyan a 18. században még nem találták fel a highlightert, Francesca Bridgerton mégis úgy ragyogott a Bridgerton harmadik évadában, mintha tényleg ő lenne Sarolta királyné kedvenc gyémántja.
júl. 13
19:18
A palota megerősítette, amit sejteni lehetett a rákbeteg Katalin hercegné döntéséről (Glamour)
Nincs olyan év, amikor Katalin hercegné ne lett volna jelen a wimbledoni tenisztornán, főleg úgy, hogy 2016 óta védnöke a All England Lawn Tennis & Croquet Club nevű londoni magánklubnak. Rákbetegsége és az ezzel járó kezelés azonban egyetlen hivatalos megjelenését sem garantálja.
júl. 13
19:30
Nagy baj van? Sokat elárul Kamilla királyné néhány szavas megjegyzése (Femcafe)
Javában zajlik a 2024-es wimbledoni teniszbajnokság, ahol a minap Kamilla királyné is tiszteletét tette. III. Károly felesége nagyon jól érezte magát a nívós sporteseményen, egy ponton azonban elgondolkodtató megjegyzést tett egy korábbi játékosnak.
júl. 13
19:54
Sztárok, akikről nem tudtad, hogy egykor egy párt alkottak (Joy)
Sokan meg fognak most lepődni, de ezek a hírességek tényleg együtt voltak!
júl. 13
20:12
Így telt Diana utolsó szülinapja: a hercegné különös módon ünnepelt 58 nappal a halála előtt (Femcafe)
1997. július elsején ünnepelte 36. születésnapját a hercegné: akkor még nem tudta, de ez volt számára az utolsó.
júl. 13
20:18
A legjobb sorozatok listája az elmúlt 25 évből: A kritikusok szerint félelmetesen zseniális alkotások (Glamour)
Ha arról van szó, hogy az elmúlt évtizedek sorozatai közül melyek sikerültek a legjobban, mi az első gondolatod? Annyi biztos, hogy rengeteg fantasztikus alkotással gazdagodtunk néhány évtized alatt, nehéz is lenne csak párat kiemelni közülük. A Rotten Tomatoes nemrég a kritikusok véleményét kérte ki, hogy szerintük melyik 25 sorozat sikerült a leg
júl. 13
21:18
A neurológus elmagyarázza, hogyan irányítja az agyunkat a nárcisztikus ember (Glamour)
Egy kapcsolatban, legyen az baráti vagy szerelmi, esetleg családi, természetes, hogy vannak olyan helyzetek, amikor valamilyen szinten alá-fölé rendelt viszonyok jönnek létre. Ezzel nincs is probléma, ha van lejárati ideje, illetve ha ebben az időszakban nem alakulnak ki olyan trendek és szokások, amelyeket az egyik fél méltatlannak érez. Pedig ha
júl. 13
21:48
Veszélyben az influenszerség? A mesterséges intelligencia már véleményvezérnek is bejelentkezett (Glamour)
A virtuális vagy mesterséges intelligencia alapú influenszerek egyre nagyobb teret nyernek a technológia fejlődésével párhuzamosan. Ezek a digitális trendformálók új módot kínálnak a vásárlók elérésére és bevonására, ugyanakkor felvetődnek bizonyos dilemmák velük kapcsolatban. Adódik a kérdés: mi várható a jövőben az AI véleményvezérek uralta inter
júl. 13
22:18
Tom Ackerley a wimbledoni lelátón simogatja Margot Robbie terhespocakját – Egy csókot is elkaptak a lesifotósok (Blikk)
Margot Robbie pocakja már egyre kerekebb, a gyönyörű színésznő pedig már nyilvánosan is meg meri mutatni. Nemrég még azt sem lehetett tudni, hogy babát vár, most már azonban büszkén ment el egy nyilvános eseményre, ahol látható volt, mekkora is már a pocakja.
júl. 13
22:24
Erre vágyik a legjobban Kamilla: a királyné mindennél jobban akarja ezt az egy dolgot (Femcafe)
Bár Kamilla rangjának hála gyakorlatilag bármit megkaphatna a világon, a királyné jelenleg nem ékszerre vagy bármilyen más drága tárgyra vágyik, hanem valamire, amit csak Károlytól kaphat meg.

2024. július 14. vasárnap

júl. 14
0:12
Kapcsolati státusza: szakított és dühös. Hogyan kezeljük a szakítást a közösségi médiában? (Glamour)
Bár az interneten rengeteg információ kering arról, hogyan találjuk meg a nagy őt, arról kevésbé szól a fáma, hogyan szakítsunk. Különösen a közösségi média világában, hiszen hiába történik meg szemtől szemben a búcsú, ha a különböző platformokon újra és újra szembejön velünk exünk profilja. Mi ilyenkor a protokoll? Tartsunk nagyobb távolságot onli
júl. 14
0:15
Példátlan esemény a pályán: Minden idők legnagyobb focis bénázását hozta össze a kapus, akin élete végéig nevettek a csapattársai (Promotions)
Egy rendőr vezette le a pályáról a játékost.
júl. 14
0:19
Olyan állítást tettek a tudósok az időről, ami a mi óránkat is érinti: megváltozhatnak a napok és az évek? (Promotions)
A tudósok olyan meghökkentő felfedezést tettek, amilyet eddig csak a sci-fi filmekben hallhattunk.
júl. 14
0:23
Zivatarfigyelmeztetést adtak ki az egész ország területére, fokozhatja a hőérzetet, trópusi hangulat jöhet - részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
A hétvégén is marad a forróság, de jönnek viharcellák.
júl. 14
0:27
Hatalmas név állt ki Vidnyánszky Attila mellett, a búsba küldte el a Nemzeti Színház színészeit: két szóval rendezné le a vitát, lesz még ennek következménye (Promotions)
A színész nem fél kollégái haragjától, kiáll az igazgató mellett, példa nélküli ez a lépés.
júl. 14
0:31
Előkerült egy 1770-es történelemtankönyv, kiderül belőle, mit tanítottak régen a hun-magyar rokonságról (Promotions)
Kitér a szkítákra és a törökökre is a Landerer nyomda 1772-es kiadványa.
júl. 14
0:35
Orbán Viktor az egész világ előtt lebukott a Putyin-látogatáson az orosz parlamentben, miért titkolta eddig ezt előlünk? (Promotions)
A csúcsról kiadott videón egy nagyon érdekes részletet szúrtak ki, ezt eddig nem tudhattuk a miniszterelnökről.
júl. 14
0:39
Először készített felvételt egy pilóta a hurrikán belsejében: nem volt más választása, végül így sikerült az öngyilkos akció (Promotions)
A gyomorszorító felvételek megérték az áldozatot.
júl. 14
0:43
Ötöslottó: elképesztően sok pénz volt a tét, lássuk, volt-e valakinek giga-szerencséje (Promotions)
Ötöslottó: elképesztően sok pénz volt a tét, lássuk, volt-e valakinek giga-szerencséje
júl. 14
0:47
Szinte hihetetlen, de a gízai nagy piramisban csak három tárgyat találtak, máig nem tudják, mire használhatták őket (Promotions)
Roppantul furcsa dolgokat találtak csak, rejtély, mire voltak jók.
júl. 14
0:51
Rémisztő négylábú alakot rögzített a biztonsági kamera, az embereknek fogalma sincs, milyen lény tartja rettegésben a környéket (Promotions)
Egy biztonsági kamera rögzítette a rémisztő, rejtélyes lényt, ami az egész környéket rettegésben tartja.
júl. 14
3:51
Elon Musk teljesen elvesztette a kapcsolatát a valósággal: egyetlen férfiként népesítené be a Marsot, már el is kezdte a projektet (Promotions)
Elon Musk már le is adta a hímivarsejtjeit, megkezdődhet a Mars terraformálása.
júl. 14
4:15
Dráma az M4-esen: felborult a Magna Cum Laude turnébusza (AC News)
Defekt miatt ütközött és felborult a koncertre tartó banda kisbusza, egy embert mentőhelikopter vitt kórházba.
júl. 14
4:21
Napi horoszkóp július 14-ére: ez a vasárnap különösen fontos lesz (Promotions)
Napi horoszkóp július 14-e, vasárnapra.
júl. 14
4:45
Hercegnőjét várja a pálkövei strand hős vízimentője (AC News)
A joghallgató kedden újabb embert mentett ki a Balatonból, mégis évek óta szingli, ugyanis vízimentőnek lenni már nem menő.
júl. 14
4:51
Ajándékot adott Szentkirályi Alexandra férje III. Károlynak, először fordult elő ez a történelemben: a brit királyi család imádja amit kapott (Promotions)
Példa nélküli az ajándék, már a brit televízió is mutatta a több milliós gesztust amit tettünk, az egész világ ámuldozik az ajándékok szépségén.
júl. 14
5:21
Nagy Ervin többször összetörte már Borbély Alexandra szívét, ezzel a dologgal tudja hetekre megbántani párját a forradalmár színész (Promotions)
Nagy Ervin természete a magánéletben néha átok, felesége most megszellőztette mi miatt haragudott férjére hosszú ideig.
júl. 14
5:27
Meglőtték Donald Trumpot a választási gyűlésen (AC News)
Merényletet követtek el a volt amerikai elnök ellen Pennsylvániában, egy fegyveres támadó meglőtte Trumpot.

Keresés