2024. július 22. hétfő

júl. 22
0:12
Vegyesek a reakciók: a házelnök szerint Bidennek azonnal le kellene mondania, az egyik szenátor szerint viszont "Joe ma megmutatta, hogy igazi hazafi" (Blikk)
Özönlenek a politikusok reakciói, miután Joe Biden amerikai elnök, magyar idő szerint vasárnap nem sokkal este 8 előtt bejelentette, hogy visszalép az elnökjelöltségtől. Mike Johnson amerikai házelnök szerint ha Biden nem alkalmas az újraválasztásra, akkor a mostani vezetésre sem alkalmas. Egy szenátor szerint viszont igazi hazai döntést hozott az
júl. 22
0:12
Dunára landoló hidroplánok, svájci tányérszervíz és Gundel Károly étterme várta száz éve a most felújításra kerülő Gellért Szálló vendégeit (Glamour)
Ha végre valaki építene egy időgépet, akkor biztosan Budapest aranykorába térnék vissza, az első utam pedig a Gellért Szállóba vezetne. A fürdőhotel méltán volt a nagybetűs luxus otthona, a világ minden pontjáról érkeztek ide vendégek, így a falak között szerelmi botrányok, fényes karrierek, de még kísértetek is megfordultak.
júl. 22
0:15
Lehetetlen magasságban bukkantak rá egy rejtélyes ajtóra, mindenki azt találgatja, hogyan kerülhetett oda (Promotions)
A titokzatos felvétel kapcsán számos teória is felröppent, ám született egy észszerű magyarázat is.
júl. 22
0:16
9 alkalom, amikor Katalin hercegné mindenkit meglepett ruhaválasztásával (Glamour)
Az biztos, hogy nem Katalin hercegné a királyi család legprovokatívabb, legharsányabb vagy legellentmondásosabb tagja, de egy dologtól soha nem riad vissza. És ez nem más, mint egy merész, meglepő minta viselése. Mindezt természetesen mesteri kifinomultsággal teszi.
júl. 22
0:18
Ki fizet, ha késik a repülőnk? Napi egy kávé árából kijön az utasbiztosítás (Glamour)
Fejenként napi ezer forint alatt is megúszható a külföldi nyaralás biztosítása, ami a repülők nagy késései esetén is fizeti a kárunkat. Ha jól választunk az ajánlatok közül, akkor nemcsak anyagi, hanem ügyintézési segítséget is kaphatunk. Ráadásul az utasbiztosítást már percek alatt megköthetjük akár a mobilunkon is.
júl. 22
0:19
Ez a világ legjobb országa, a világutazó meg is indokolja, hogy miért (Promotions)
Mindig is tudni akartad, melyik a legjobb ország a világon? Garantáljuk, meg fogsz lepődni!
júl. 22
0:20
Ezek a csodaszerek Tényleg működnek hajhullás ellen! Mutatjuk, hogyan használd őket (Glamour)
Rendkívül ijesztő tud lenni, amikor hajmosás után fésülködés közben azt látjuk, hogy a szokásosnál jóval több hajszál marad a hajkefénkben. A hajhullás igen gyakori a nők és a férfiak körében is, azonban a helyes módszerekkel és kezelésekkel orvosolhatjuk a problémát. Mutatjuk, miket vess be hajhullás ellen!
júl. 22
0:23
Levetkőzött az Európa-bajnokság hősének barátnője, Cucurella szíve csücske bugyiban mutatta meg bájait (Promotions)
Ő volt a spanyol csapat egyik hőse, milliók ismerték meg gyönyörűen csengő nevét.
júl. 22
0:24
Csillagjegyed elárulja, mi lehet a legkomolyabb betegséged ebben az életedben (Glamour)
Az asztrológiában kétfajta betegség létezik: az egyik a karmikus betegség, a másik pedig az, amit ebben az életben kreálunk magunknak. A karmikus betegséget látjuk az asztrológiai képletben, ott hordozod magadban, és elképezhető, hogy életed folyamán egyszer kénytelen leszel szembenézni vele.
júl. 22
0:27
Monumentális fémszörnyet sodort partra a víz – amikor közelebb mentek, mindenki ledöbbent (Promotions)
Egy gigantikus baljós szörnyeteg felforgatta a helyiek életét – de nem egy élőlényről volt szó.
júl. 22
0:28
A kánikula akár a kutyád életét is követelheti: szakértő figyelmeztet, mire figyelj oda mindenképpen (Glamour)
Az intenzív labdázás akár életveszélyes is lehet, a városi aszfalt pedig égési sérüléseket okozhat a tappancsokon, de a túlzott vízivással is óvatosan kell bánni a kutyák esetében. Számos olyan dolog akad, amire a szokásos hétköznapokon nem is gondolnánk, ezeken a forró nyári napokon azonban még több figyelmet igényelnek kedvenceink, mint általában
júl. 22
0:31
Különös dolog derült ki a magyar Szent Koronáról, a NASA-nak is köze van hozzá (Promotions)
Kevesen ismerik a történetet, amely igazi érdekesség.
júl. 22
0:32
Harry herceg túl messzire ment: kiderült, hogyan alázta meg Kamilla királynét (Glamour)
Harry herceg mindössze két szóval úgy vérig sértette Kamilla királynét, hogy az már Károly királynál is kicsapta a biztosítékot. Nem csodálkozunk, tényleg durva jelzők céltáblája lett a király felesége…
júl. 22
0:36
Morálisan megkérdőjelezhető, de odavagyunk érte - mi az antihős varázsa? (Glamour)
Nem a hős, de nem is a főgonosz - de pont ezért szeretjük. Az antihősök megítélése és megjelenése jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt években, különösen az olyan népszerű univerzumokban, mint a Star Wars és a Marvel.
júl. 22
0:40
"A női alkoholizmus generációktól függetlenül probléma" - beszélgetés Dr. Hoyer Mária klinikai szakpszichológussal (Glamour)
Valóban, nekünk, nőknek is szabad inni! Ezzel a felszabadultsággal azonban csínján kell bánni. Dr. Hoyer Mária klinikai és addiktológiai szakpszichológussal beszélgettünk a nők alkoholproblémáiról.
júl. 22
3:51
Világszenzáció az egyiptomi piramisoknál, a Nílus vizében találták meg a gigantikus leleteket (Promotions)
Figyelemreméltó és csodás felfedezés Egyiptomban.
júl. 22
4:18
Letartóztatják a jászberényi karateedzőt, amikor hazajön (AC News)
Bűnismétlés és a nyomozás akadályozásának veszélye miatt valószínűleg azonnal rács mögé kerül  a jászberényi Rolika bántalmazója.
júl. 22
4:21
Napi horoszkóp - július 22: ez a hétkezdés kiemelten fontos lesz neked (Promotions)
Napi horoszkóp július 22-e, hétfőre.
júl. 22
4:42
A barátja állítja Lagzi Lajcsiról: "Most már megélni szeretné az életet, nem túlélni" (Blikk)
Először találkozott idegenekkel Galambos Lajos, amióta – három hete – elhagyhatta a baracskai fogházat. Az ország trombitása orvosi kivizsgálásra ment egy kórházba, ahol kénytelen-kelletlen át kellett haladnia a tömegen. Érdekes módon reagáltak az emberek őt látván.
júl. 22
5:21
Kamu Ferrarit adott el a legerősebb magyar, ekkora összegért hirdették a nem mindennapi gépsárkányt (Promotions)
Ha kamu, ha nem, ha lett volna rá ennyi pénzünk, azonnal mentünk volna érte, ez egy csoda!
júl. 22
5:23
Darvas Iván eltitkolt fiának kiáltották ki, személyesen mutatták meg a színészlegendának a káprázatos hasonlóságot (Promotions)
Tényleg bámulatos az egyezés, Kamarás Iván azonban lerántotta a leplet a furcsa pletykákról.
júl. 22
5:30
Egykori párttársa meglátogatta a nagybeteg szocialista exelnököt: Kovács Lászlót a foci vidítja fel az idősek otthonában (Blikk)
Kovács László 2021-ben költözött be egy idősotthonba: a korábbi külügyminiszter (2002-2004), a Magyar Szocialista Párt exelnöke (1998-2004) azóta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. A barátai, a volt párttársai a családon keresztül tartják vele a kapcsolatot. A 85. születésnapját július 3-án ünnepelte a politikuslegenda, akit természetesen felkösz
júl. 22
5:51
Dagadt nőként összejöttem egy sportos pasival és elhittem hogy kellek neki: aztán egyedül hagyott a lakásában és felfedeztem valami gusztustalant, kilókat… (Promotions)
Az email-ben feketén fehéren ott állt, hogy mennyit kapott egy ilyen husi csajért.
júl. 22
6:27
Tuvic Aleksandra gigászi melleinek már saját tömegvonzása van, csak egy apró ezüstlánc tartotta őket a helyükön legújabb fotóján (Promotions)
A magyar szilikonkirálynő ezúttal sem bízott sokat a képzeletre, egy feszülős fehér miniben pózolt.
júl. 22
6:48
Míg nálunk tombol a kánikula, ezekben a városokban tökéletes az időjárás (Glamour)
Úgy érzed, hogy már alig bírod elviselni, hogy itthon tombol a kánikula, és legszívesebben elutaznál egy hűvösebb helyre? Nos, akkor alaposan érdemes elgondolkodnod azon, hogy minél előbb betervezz egy skandináv utazást. Amellett ugyanis, hogy a skandináv országoknak csodás tájai és egyedi, varázslatos hangulata van, nyáron tökéletes az időjárás is
júl. 22
6:54
Tüntetéssel üzent Mallorca a turistáknak: elege van belőlük (AC News)
Megálljt parancsolnának a helyiek, mert elegük van az életüket megnehezítő  turistákból, a hajókból, a repülőgépekből.
júl. 22
7:09
Megoldhatatlan kvíz: 10-ből 4 már nagyon jó (Promotions)
10 megterhelő kérdés jön.
júl. 22
7:12
100 kilométeres szél, brutális zivatarok tépik szét az országot (AC News)
Még mindig túl labilis a légkör, a hőséget legfeljebb könnyen kipattanó, heves szélviharral kísért zivatarok enyhíthetik.
júl. 22
7:18
Napi horoszkóp: A Bak szakmai előmenetelre számíthat, a Halak ma különösen szerencsés lesz a szerelemben - július 22. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
júl. 22
7:18
Való Világ: Reni a villában tudta meg, hogy terhes, de folytatja a játékot (SzMo)
A műsor készítői az egészségügyi teammel együtt kiemelt figyelmet fordítanak majd az egészségügyi állapotára.
júl. 22
7:24
Demi Moore összetört, amikor rájött, hogy Bruce Willis már fel sem ismeri: a színésznő megrendítő döntést hozott (Femcafe)
A bennfentesek szerint aggasztó ütemben romlik a gyógyíthatatlan betegséggel diagnosztizált Bruce Willis állapota.
júl. 22
7:27
Saját családját akarta lemészárolni az alkoholista főbérlő, halálfélelme volt a lakóknak, akikhez a rendőrök elől menekült (Promotions)
Hajmeresztő válasz érkezett egy egyszerűnek tűnő kérdésre, erre senki nem számított.
júl. 22
7:57
Heves felhőszakadás veszélye miatt több vármegyére riasztást adtak ki hétfőre, de más meglepetést is tartogat az időjárás (Promotions)
Az elmúlt hetekben uralkodó kánikula kicsit visszavett az intenzitásából, ugyanakkor tartogat némi meglepetést is az időjárás a hét első napján.
júl. 22
8:27
Soha nem volt még ilyen botrányos a ValóVilág, újabb sokkoló esemény döbbentette meg a nézőket (Promotions)
Botrány botrány hátán a ValóVilágban, újabb meghökkentő esemény borzolja a kedélyeket villában.
júl. 22
8:42
Összeomlott az M7-es és az M3-as autópálya, megbénult az M0-ás (AC News)
Rosszul indul a hét az autósok számára, balesetek, útfelújítások miatt kénytelenek a több kilométeres dugóban ácsorogni.
júl. 22
9:36
Tóth Andinak kilenc éve segít pszichológus a gyerekkori traumái feldolgozásában (Blikk)
Tóth Andinak nem volt könnyű a gyerekkora. Az énekesnő számos nehéz dolgot élt át, amelyek olyan erős lelki traumát okoztak neki, amiket nem tud egyedül feldolgozni. Ám, mint kiderült, Andi nem is egyedül dolgozik azon, hogy túllépjen ezeken a nehéz időszakokon, szakember segítségét kérte: immáron 9 éve jár pszichológushoz.
júl. 22
9:48
A másik Bűbájos boszorka, Holly Marrie Combs is megszólalt Shannen Doherty haláláról: "Megígérte, hogy kísérteni fog" (Blikk)
Holly Marie Combs megható Instagram-posztban emlékezett meg kollégájáról, egyben közeli barátnőjéről, Shannen Dohertyről. A két színésznő a Bűbájos boszorkákban játszott együtt hosszú évekig, ahol egymás testvéreit alakították. De nem csak a népszerű sorozatban, hanem a való életben is nagyon jó viszonyt ápoltak egymással.
júl. 22
9:48
Tényleg széthullott a házasságuk: Jennifer Lopez mindenki szeme láttára alázta meg Ben Afflecket (Femcafe)
Hosszú ideje pletykálnak arról, hogy Hollywood régi-új álompárjának napjai meg vannak számlálva, s a világhírű énekesnő legújabb lépésével csak olajat öntött a tűzre.
júl. 22
9:48
Való Világ: a villában fogant meg a baba, így reagált VV Geri a hírre, hogy apa lesz (SzMo)
Reni állapotát vérvizsgálat igazolta. A lány Gerivel került intim kapcsolatba a játék alatt, neki is elmondta a hírt.
júl. 22
9:57
Megszűnik az eddig ismert autózás, az új EU-s szabály minden járműre kötelező érvényű lesz, drágulás is jön (Promotions)
A jelentős mértékű digitalizáció jelentősen megváltoztatja majd az autós utazást, sok mindent tudni fognak rólunk.
júl. 22
10:00
Ettől volt olyan gyönyörű: Íme, Marilyn Monroe legtutibb szépségtrükkjei! (Femcafe)
Marilyn Monroe, a filmvászon halhatatlan ikonja, a női szépség és csábítás megtestesítője, akinek neve mára egybeforrt az elegancia fogalmával. Íme, a legtutibb szépségtrükkjei!
júl. 22
10:06
"Nem akartam elhinni" – Kulcsár Edina ezzel a képpel idézi fel, hogy pont 10 éve lett Magyarország Szépe (SzMo)
Kulcsár Edina 10 évvel ezelőtt nyerte el a Miss World Hungary címet, ami megváltoztatta az életét. Most Instagram-oldalán osztotta meg megható visszaemlékezését.
júl. 22
10:18
Katalin hercegné bekeményített: ezt az egy szabályt soha, semmilyen körülmények között nem szeghetik meg a gyerekei (Glamour)
Háromgyermekes szülőnek lenni nem könnyű - még akkor sem, ha történetesen az angol királyi család tagja vagy. Katalin hercegnének és Vilmos hercegnek éppen ezért nagyon szigorú házirendje van, amit bizony a gyerekeiknek is követniük kell. Egy dologra ráadásul különösen kemény szabályt vezetett be a wales-i hercegné.
júl. 22
10:18
Életmentő segítséget nyújt a kormány a nyugdíjasoknak (AC News)
Ingyenesen hívható zöldszámot hívhatnak fel azok az idősek, akik még nem regisztráltak a Gondosórára, és nélkülözik az internetet.
júl. 22
10:30
Istenes Bence feladta, mégis megúszta - Csobot Adél nem hiszi el, hogy járt neki az érem a Balaton átúszásért (Sassy)
Ha vicces videóval indítanád a hétfőt, a Csobot Adél és Istenes Bence páros felvételével kezdj, amiben Bence Balaton át-nem-úszásáért kapott érme a központi téma. Vajon lopott?
júl. 22
10:57
Elárulta a kendőzetlen igazságot az X-Faktor sztárja, mindenkit palira vett, hosszú éveken át hazudott (Promotions)
Pillanatok alatt közönségkedvenc lett, a mai napig imádják az emberek, ám egy súlyos titkot őrzött hosszú éveken át. Annak érdekében pedig, hogy ez ne derüljön ki, mindenkinek hazudott.
júl. 22
11:00
Meghalt Bochkor Gábor édesanyja (Blikk)
Bochkor Gábor nélkül indult a Retro Rádió hétfő reggeli műsora, ugyanis a rádiós édesanyja elhunyt. Bochkor a hét végén veszítette el az édesanyját, így még néhány napig nem fog részt venni a műsorban. Munkatársai az adás elején közölték a szomorú hírt, és hozzátették, hogy támogatják kollégájukat ebben a nehéz időszakban.
júl. 22
11:12
"Ez az egyetlen esély" - A hollywoodi sztárok is reagáltak Biden visszalépésére (SzMo)
Megszólalt Robert De Niro, Cher és Jamie Lee Curtis. Méltatták Biden döntését, és úgy tűnik, sok világsztár számára most egyetlen fontos cél van: legyőzni Trumpot.
júl. 22
11:18
Demi Moore filter és tökéletes póz nélkül mutatta meg a testét bikiniben (Glamour)
Demi Moore nem tartozik a szégyenlős hírességek közé, a mai napig simán bevállalja a merészebb szetteket. De nem csak a vörös szőnyegre áll ki teljes magabiztossággal a testét alig takaró ruhadarabokban, a hétköznapokban, smink nélkül és egy szál bikiniben is éppen olyan felszabadult.
júl. 22
11:18
Az Mszp egykori sztárpolitikusa idősotthonban él – 85 éves (AC News)
Idősotthonban él, de nem elfeledve a nagybeteg Kovács László, aki egykor az MSZP elnöke, Magyarország külügyminisztere volt.

Keresés