A részben Budapesten forgatott Gemini Man rendezője, Ang Lee, főszereplője, Will Smith és producere, Jerry Bruckheimer tartott nemzetközi sajtótájékoztatót csütörtökön az október 10-én mozikba kerülő akciófilmről a Four Season Hotelben.
Száz éven belül elérhető az élelmiszer-önellátás a Marson - állítják amerikai kutatók egy provokatív új tanulmányban, amelyben azt vizsgálták, milyen technológiai stratégiák és források szükségesek, hogy egy egymillió fős populáció a vörös bolygón minimálisan el tudja látni magát élelemmel.
A Bécsi Közoktatási Igazgatóság tanítással kapcsolatos rendezvénnyé nyilvánította a 2019. szeptember 27-i globális klímatüntetést, így nem kapnak igazolatlan hiányzást a résztvevő diákok, felügyelőtanárt azonban vinniük kell.
Széki Krisztinát még szeptember elején hallgatta ki gyanúsítottként a rendőrség, a tavaly decemberi balesettel kapcsolatban. A jogosítványát is bevonták. Ehhez képest most úgy tűnik, mintha újra a volán mögé pattant volna.
Hosszú Katinka nem jön majd zavarba, ha a jövő hétvégi, budapesti Világkupa-viadalra betoppan elvált férje, Shane Tusup. Az úszónőt már egyáltalán nem érdekli az amerikai.
Nagy változások várnak a felsőoktatásra, miután a terület az Emberi Erőforrások Minisztériumátom (Emmi) az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) irányítása alá került az idei tanévtől – írja a Magyar Nemzet.
A nigériai származású Dj, George Black Cell Facebook oldalára került fel az a felvétel, amin azt látni, ahogy egy fekete férfi a Bazilika előtti téren mókázik a barátaival, amikor egy arra sétáló, szatyrát cipelő néni leköpi a lábát - írja a 24.hu
Kijött az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) friss jelentése, amely szokatlanul erős hangnemben hívja fel a figyelmet arra, hogy a hőmérséklet változása milyen hatással lehet az óceánokra és a bolygó jéggel borított terülteire. Itthon talán kevésbé érezzük a magunkénak a gleccserek olvadását vagy a tengerek melegedését, ezért a témával