Büszkék lehetnek a munkájukra a Jófiúk készítői! Az RTL Klub népszerű sorozatának kulisszája – például a kristófvárosi rendőrkapitányság díszlete – olyan élethűre sikerült, hogy még a fővárosi forgatási helyszín közelében szolgálatot teljesítő, valódi járőrök is megálltak beszélgetni az egyenruhába bújtatott statisztákkal. Azt hitték, kollégákkal f
Megmutatta rádiós kollégáinak Rákóczi Ferenc (49) a várost, ahol gyerekként járta az utcákat. Sebestyén Balázst (42) és Vadon Janit (49) biciklivel vitte körbe, a szívélyes vendéglátónak bizonyuló helyiek pedig pálinkával várták a rádiósokat. Balázsék péntek reggel ébresztették a környéket, a roadshow ugyanis ezúttal Békéscsabára települt ki. A műs
Az Ázsia Expressz 2 forgatása alatt konfliktus ütötte fel a fejét Gáspár Zsolti és Demcsák Zsuzsa, illetve Kandász Andrea között, Győzike öccse ugyanis úgy véli, a tévés lekicsinyli őt.
Külön készül budapesti koncertjére Bryan Adams (59), a szeptember 28-i budapesti fellépésére ugyanis teljesen más programot hoz, mint amelyet az éppen aktuális turnén játszik.
A legkevésbé sem telt jól a misztikus péntek 13. Horváth Éva számára, a balszerencsésnek gondolt naptól valószínűleg nem véletlenül tartanak olyan sokan.
Könnyekben úsznak a Házasodna a gazda szereplői! Az RTL Klub műsorában Zsolt gazda nem bírta visszafogni az érzelmeit, zokogva vonult el a lányok elől, de Balázs gazda választottjánál is eltörött a mécses.
Szülése után visszatér a képernyőre és a színpadra is Lékai-Kiss Ramóna (34), akinek az elmúlt két esztendőben fenekestül felfordult az élete. Régóta vágyott családra, s amikor két éve megismerte a Telekom Veszprém kézilabdacsapatának válogatott játékosát, Lékai Mátét (31), tudta, hogy megtalálta az igazit. Januárban megszületett kisfiuk, Noé, majd
Már nem nyilatkozik az esküvőjéről Demcsák Zsuzsa. Az időpontot firtató kérdések elől folyamatosan kitér. Pedig ha nem siet, akár egy évet is kell várnia, hogy törvényesen is házas asszony legyen.
Sokáig könnyű prédának hitték a férfiak Zoltán Erikát, azt gondolták, ugyanaz a kacér „szexi lány”, akit a színpadon látnak. Valójában észre sem veszi, ha bókolnak neki.
Tizennégy napos börtönbüntetésre ítélték Felicity Huffman amerikai színésznőt az egyetemi kenőpénzes botrányban játszott szerepéért csütörtökön egy bostoni bíróságon.
Már kislányként is gyönyörű volt a siket szépségkirálynő, akinek bájos arca mit sem változott az idő múlásával. Vagy mégis? Rajongói ugyanis orrplasztikáról suttognak.
A színésznő biológiai apját soha nem ismerte, anyja részeg volt és gyújtogatott, nevelőapja többször akart öngyilkos lenni. Tinédzserként nemi erőszak áldozata lett, és elmenekült otthonról. Hat hónapos terhesen is ivott, ezért elvesztette negyedik gyermekét.