Az életüket kockáztatva, embertelen körülmények között, 72 kg ólmot viselve merülnek alá a búvárok a Dunában, ahol a 15 km/h-s sodrás már a Hableány roncsát is megmozdította.
Több ezer rendőr, mentő és önkéntes, négy mobil kórház, lezárt utcák és izgatott helyiek: Ferenc pápa pénteken megérkezett Romániába, ahol szinte mindenki lázban ég a látogatása miatt.
Életveszélyben érzi magát Szőke Zoltán (50)! Noha a színművész Berényi Miklósként korábban nézett farkasszemet a rákkal, és ezúttal is csupán a kamerák előtt kell eljátszania, titokzatos kór támadta meg, a rutinos Szőkét mégis komoly kétségek felé sodorták a Barátok közt írói.
Az Előbb-utóbb szerelem című 2014-es regényében hitet tett az internetes párkeresés mellett, és öt évvel a bestseller megjelenése után, Palotás Petra (43) saját történetének részleteit is elárulta. 2006-ban egy német párkereső oldalon talált rá élete szerelmére.
Többek között az EP-választás eredményét értékelték Fiala János és vendégei a Civil a pályán felvételén. A műsort szombaton 19.00-kor láthatnák az ATV-n.
Talán nincs is olyan ember a világon, aki ne találkozna valamilyen formában a bullyinggal. Most bemutatunk néhány különösen súlyos esetet, amelyeknek az elszenvedői később híres filmszínészek, énekesek vagy divattervezők lettek.