A dízeles autótulajdonosoknak bizony felszökik a szemöldökük, ha benzinkút közelébe érnek. Nem is csoda, hatalmas árkülönbség van az üzemanyagfajták között, és ez a következő hónapokban így is marad.
Az őszinteség Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones húsz esztendeje tartó házasságának titka. – Michael is, én is nagyon nyitottak vagyunk – fejtegette a Zorro álarca című film színésznője. – Ennyi a titok: mindent meg kell beszélni, azt is, ami nem kellemes. Nem csak arról kell fecsegni, amit egy drogériában az eladóval is megosztanál. És a
Minden idők legpusztítóbb nukleáris fegyverének, a szovjetek Cár-bombájának az erejével is felérő robbanást váltana ki, ha az aszteroida becsapódna. Idén júniusban figyelték meg a 213 méter széles égitestet, aminek a 2018 LF16 nevet adták. A NASA szerint az objektum konkrét fenyegetést jelent a Földre. Legkorábban öt év múlva, 2023. augusztus 8-
Noha kis hazánkban csak közvetlenül karácsony előtt szokás fát díszíteni, más országokban jóval korábban előkerülnek a díszek. Egy brazil kutyagazdi például már november utolsó napjaiban úgy döntött, hogy ünnepi hangulatot varázsol a lakásába - no meg házi kedvencére is. Minden tiszteletünk az ebé, aki az egészet meglepő nyugalommal tűrte!
Sneider Tamás azért falaz Szávay Istvánnak, mert az egyik támasza a Jobbikban. Ezzel szemben Volner Jánost még aznap eltávolították a pártból – tájékoztatta az ECHO TV Napi aktuális című műsorát Volner János országgyűlési kéviselő, a Mi Hazánk Mozgalom tagja.
A műsorvezető kirakott egy képet Instagramra, amin a lányával ölelkeznek, és mellé írta, hogy szeretetkupac. Aztán, amikor valaki rákérdezett, mi a helyzet Bochkorral, Várkonyi hozzátette, hogy hónapok óta külön élnek, nem hiszi, hogy a kupacban lenne a helye. Így megy ez.
Az általában szexi, bevállalós posztjairól ismert Cardi B most egy igencsak bizarr öltözékkel lepte meg rajongóit: a 26 éves rapper ugyanis egy 3400 dolláros, 3D-nyomtatóval készült műanyagkabátba bújt, amit egy 1745 dolláros - szintén 3D-nyomtatóval készített - csizmával egészített ki. Azaz az egész szett jó másfél millió forintot kóstált rajta. H
Ha utazott már valaha repülőn, jól tudja, mekkora a felhajtás a tény körül, hogy utazás közben minden elektronikai eszközt ki kell kapcsolni, vagy úgynevezett repülőgépes módra állítani. Sokan betartják ezeket a szabályokat, mások rosszcsont módjára tudomást sem vesznek róluk, mondván, nem ártanak ezek az eszközök senkinek. Már biztosan hallott ar
Múlt héten számoltunk be róla, hogy Heather Lockleart - a Melrose place és a TJ Hooker egykori sztárját - idén már harmadszor zárták pszichiátriára. Most úgy tűnik, a korábbiaknál is nagyobb lehet a baj a lecsúszott színésznő fejében, ugyanis az eredetileg háromnapos elzárást kiterjesztették további két hétre - az állapotára való tekintettel. A ha
Hatalmas pánikot okozott egy meghibásodott óriáskerék Indonéziában, Yogyakarta városában: kosarai ugyanis nem fordultak át megfelelően, így a benne ülők az életükért kapaszkodtak, nehogy kizuhanjanak és szörnyet haljanak. Szerencsére a vidámparki szerkezet üzemeltetői azonnal leállították a kereket, majd akcióba léptek, és a vázon felmászva kiszaba
Hihetetlen költséggel jár Harry hercegék költözése. A házaspár tavasszal bútorozik át a jelenlegi otthonuktól, a Kensington-palotától 30 kilométerre fekvő Frogmore Cottage birtokra. Mint megírtuk: azért, mert állítólag Meghan Markle behisztizett, és nem hajlandó osztozni Harry bátyjával, és annak családjával a palotai birtokon. Nem lesz olcsó mula
A Fidesz-frakció szóvivője szerint a brüsszeli törvénygyár csak úgy ontja magából a migránspárti javaslatokat: Brüsszel nemcsak vízumot, hanem több pénzt is akar adni a migránsoknak.
Brutális kivégzést rögzítettek a mexikói Minatitlán városában az utcai kamerák hétfő este: egy nő hirtelen lepattant a motorjáról, majd hidegvérrel, gyorsan, profi módszerrel kivégzett öt, út szélén ácsorgó fiatalt. A szomszédok, amint meghallották az este hat óra körül eldördülő lövéseket, értesítették a rendőrséget. A járőrök hiába értek a helysz
Ma már alig akad fiatal, akinek ne lenne minimum egy, de akár több minta a testére festve. A tetoválás örök darab, így aztán nem mindegy, hogy készülünk rá, ahogyan az sem, mikor vágunk bele. A tetoválók szerint ugyanúgy lehet varratni nyáron, mint télen, de azt jobb tudni, ha nyáron tör ránk a vágy, sokkal nagyobb az esélye a fertőzéseknek, és kö
Mihir Jain 14 évesen 237 kilót nyomott, így ő lett a világ legkövérebb tinédzsere, de miután gyomorgyűrűt kapott, elképesztő átalakuláson ment keresztül. Eddig az indiai fiatal csak ülni tudott egy helyben, sem felállni, sem járni nem volt képes. Hét hónap alatt 95 kilót sikerült leadnia, így most büszkén pózol családtagjai mellett. – Nagyon jó
Számos angliai gyorsétteremben elhelyezett érintőképernyős önkiszolgáló kasszának a felületéről vettek mintákat helyi mikrobiológusok, és nagyon rémisztő dolgokat találtak rajtuk. A teszteket a londoni, a birminghami, a kensingtoni, és még több más nagyváros éttermeiben végezték, és kivétel nélkül minden érintőképernyőn találtak fekáliát. Ez elsős