Ön tudja, hogyan lehet megállapítani, hogy az autó gumiabroncsa már elhasználódott? Elég hozzá csak egy 5 forintost elővenni. Ha az érmét beletesszük a barázdába, és majdnem a feléig eltűnik a pénz, akkor megfelel az abroncs. Viszont ha az 5 forintos több mint a háromnegyede kilátszik, akkor eljött a csere ideje. Ezzel a módszerrel mindenféle sp
Megdőlni látszik az elmélet, miszerint egy kismamának kettő helyett kell ennie. Dr. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint azért, hogy a gyerekének ne legyenek problémái a kilókkal, már a várandós anya is jobban teszi, ha kerüli a zsíros és szénhidrátdús ételeket. A magzati lét hónapjainak és a születés utáni két-két és fél
Lee pályafutása során 75 országban, 25 nyelven, több mint kétmillió példányban jelentek meg képregényei, utolsó interjújában pedig rajongóiról beszélt.
Nem a Vezúvtól kell leginkább tartaniuk a Nápoly környékén élőknek. A szakemberek szerint ugyanis kitörésre kész a Campi Flegrei névre hallgató szupervulkán, amely összesen 24 kráterből áll – írja a Daily Mail. A vulkanológusok megfigyelései szerint nagy mennyiségű magma halmozódott fel a mélyben, amely bármikor a felszínre törhet. Ennek a pontos
Megtalálták Atlantiszt – ezt állítják brit történészek, akik Dél-Spanyolországban bukkantak arra a szigetre, amit a legenda szerint egy hatalmas szökőár pusztított el időszámításunk előtt 1500 évvel. A friss felfedezés a Merlin Burrows magánvállalat felderítő munkájának köszönhető, amely műholdfelvételek alapján bukkant a kontinens nagyságú szig
Megkezdődött az egyeztetés a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők béremelését megalapozó törvénytervezetről. A kormányzati igazgatásról szóló törvénytervezettel a kormány újabb lépést tesz Magyarország versenyképességének javítása érdekében. Csökken a bürokrácia és még hatékonyabbá válik a kormányzati munka. Emellett jelentősen jav
DJ Antonyo, a közismert hazai lemezlovas, és barátja, Czanik Balázs életmód- és táplálkozástanácsadó az állatok szeretete, tisztelete és megóvása mellett álltak ki a napokban.
A híres énekesnő nemrég visszatért a képernyőre, de a többségnek nem az tűnt fel, hogy milyen szuperül énekel, hanem inkább az, hogy mennyit változott arca.
Mással tényleg nem tudjuk magyarázni az 53 éves Elizabeth Hurley alakját, mint hogy a mellei ellent mondanak a fizika alapvető törvényeinek, és egyszerűen úgy döntöttek: rajtuk nem fog sem az idő, sem a gravitáció. A modell - akit a mai napig sokan csak Hugh Grant exeként emlegetnek, noha kapcsolatuk még 2000-ben véget ért - legutóbb épp az Egyes
Egy rendkívül nyugtalanító videó látott nemrég napvilágot, amelyen egy majombébi sírva öleli halott anyját. A nőstény állatot feltehetőleg egy autó üthette el, amikor az átkelt az úttesten Indiában. Bármennyire is szeretnénk elvonatkoztatni egy állatot az emberi tulajdonságoktól, biztosan állíthatjuk, hogy ez a gyermek a vigasztalhatatlan gyász mi
Összesen 925 millió forintnak megfelelő ausztrál dollárra büntették a német lapkiadót, akik fellebbezés után csupán a kiszabott kártérítés 10 %-át utalják majd át a színésznőnek.
Jövő év márciusában érkezik a mozikba az élőszereplős Dumbo, ami nem egy cuki kis családi film, hanem egy szívszorító, izgalmas fordulatokkal teli film lesz!
Alaposan mellényúlt az a szobrász, aki a szerbiai Nagykikindán állított bagolyszobrot a helyi madárpopuláció tiszteletére. Az emlékmű ugyanis első (második, sokadik!) ránézésre nem épp bagolynak látszik, sokkal inkább egy hatalmas pénisznek! Mondanunk sem kell, a mű nem nyerte el igazán a közönség tetszését. Sokan azt hangsúlyozzák, hogy igencsak
Kínos dolgokat feszegettek az egyik legnépszerűbb angol női talk-show-ban. Az egyik résztvevő színésznő azt találta mondani az ITV Loose Women című műsorában, hogy szerinte Meghan Markle csak játszik Harry-vel, és ez látszódik a róluk készült képeken is. Szerinte Meghan csak egyszerűen be akart kerülni a királyi családba, és ehhez mindenre képes vo
“Relax - We Post” - ezzel a névvel hirdeti kényelmi szolgáltatását egy svájci szállodalánc azoknak, akik a nyaralásaik alatt nem akarnak folyamatosan a közösségi oldalakon lógni, ugyanakkor azt sem akarják, hogy a követőik elpártoljanak mellőlük, vagy épp ismerőseik ne értesüljenek arról, hogy épp hol járnak. A Zürichben és Genfben található hote
A videón jól látható, hogy Juncker ezúttal egy sajtótájékoztató kellős közepén hagyja el a termet, nem is akárhogyan, mindennek tetejébe egyik lábán barna, a másikon fekete cipőben!