Szélsőséges nézeteket terjesztő honlapok ismételt látogatásáért két év börtönbüntetéssel sújtottak egy 31 éves férfit Franciaországban - közölték kedden igazságügyi források.
Embercsempészet gyanúja miatt őrizetbe vettek Tolna megyei rendőrök hétfőn az M6-os autópályán egy ukrán férfit, aki harminchárom, érvényes úti okmányokkal nem rendelkező külföldi állampolgárt szállított - közölte a rendőrség kedden a honlapján.
Évente 20 millió embert menthet meg világszerte a kutatás új eredménye. Három halálos betegség, az afrikai álomkór, a Chagas-kór és a leishmaniasis ellen lehet hatásos egy új szer az állatokon végzett tesztek alapján - tudósított a BBC.
Budapest – A Ferencváros labdarúgó-csapatának szurkolói július végén petíciót írtak Orbán Viktor (53) miniszterelnöknek. A Fidesz elnöke levélben válaszolt a drukkereknek.
Levélben válaszolt Orbán Viktor a Ferencváros szurkolói által július végén írt petícióra; ebben visszautal a csapat új stadionjának avatásakor elmondott beszédére, és leszögezi: nem szól bele az FTC vezetésével kapcsolatos kérdésekbe - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden az MTI-t.
Lindsay Lohan hiába próbálja leplezni manapság, igazi botrányhősnőként éli életét. A szexbotrányok, elvonók, és verekedések után úgy tűnt, végre megtalálta a boldogságot, az orosz milliomos, Egor Tarabasov mellett. Már jegyben is jártak, de kapcsolatuk végül zátonyra futott.
Fordulóponthoz ért Nagy-Britannia és Kína kapcsolata a Délnyugat-Angliába tervezett Hinkley Point nukleáris létesítmény ügye miatt, és amennyiben a brit kormány nem folytatja a projektet, az súlyosan árthat a két ország kapcsolatának Kína londoni nagykövete szerint.
A fogyasztói árak júliusi alakulása lényegében megfelelt az elemzői várakozásoknak, a szakértők az alacsony jegybanki alapkamat fenntartására számítanak az év második felében.
Változatlanul visszafogott inflációs környezetre utalnak az inflációs alapfolyamatokat megragadó MNB által számított mutatók, amelyek júliusban alig tértek el az előző havitól - jelentette kedden a fogyasztói árak júliusi alakulásáról kiadott KSH jelentést értékelve a Magyar Nemzeti Bank.
Már két és fél éve visszafogott, mérsékelt az inflációs környezet Magyarországon, ez segíti a bérek és a nyugdíjak értékállandóságának megőrzését - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára az inflációs adatokra reagálva kedden az M1 aktuális csatornán.
Közel 16 millió forint bírságot szabtak ki a nyári élelmiszerlánc ellenőrzések során júliusban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Minden bizonnyal közel lehet a megegyezés az Everton és a Manchester City között John Stones ügyében, ugyanis Guardiola csapata már a Bajnokok Ligája-selejtezőjére is nevezte a játékost.
A 2001-es 9,2 százalék, illetve a 2011-es 10,9 százalék után tavaly elérte a 12,7 százalékot, számuk mintegy 560 ezer volt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden megjelent felméréséből.
A szolgálati hajókon rendszeresített sárga és piros zászlókkal egészíti ki a balatoni viharjelző rendszer tevékenységét a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-t.
Feladta magát kedden az a férfi, aki hétfőn baltával támadt az utcán korábbi feleségének élettársára a főváros XIV. kerületében, a Fogarasi úton - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Pillanatok alatt az internet sztárja lett az a brazil fiú, aki megelégelte a brazil focicsapat olimpián mutatott szenvedését és saját mezén, Neymar nevét filctollal átfirkálva a női csapat sztárja, Marta nevét írta fel a mezre.
Már csak alig egy hónap van hátra a nyárból, az utolsó hétvégékből pedig mindenki szeretné kihozni a maximumot. Az augusztus a last minute nyaralásokról, a spontán balatoni fürdőzésekről és a medencés kertipartikról szól.
A kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal a múlt hét végén eltávolította azokat a székely zászlókat, amelyeket a város egykori katonaneveldéje előtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelenlétében vontak fel 2014 nyarán, és azt a székely zászlót is, amelyet a Gábor Áron-szobor mellől korábban eltávolított zászlók helyére a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) képviselő tűztek ki.
Lezárták a húszi lázadók kezén lévő jemeni főváros repülőterét kedden, miután a Szaúd-Arábia vezette arab katonai szövetség több hónapos szünet után ismét légicsapásokat mért Szanaa térségére. A bombázások miatt eközben kivonultak az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet harcosai egy dél-jemeni városból - derült ki kormányzati tisztségviselők és helyi lakosok beszámolóiból.
Programok nélkül is már több mint tízezren tartózkodnak az idei, 24. Sziget fesztiválon, egy nappal a hivatalos nyitás, a szerdai mínusz egyedik nap előtt. A szervezők újabb rekord látogatószámra, mintegy 450 ezer emberre készülnek az elkövetkező egy hét alatt.
Néhány órával elrablását követően holtan találták Mexikóban Hugo Ruben Castellanost, a Miss World szépségverseny helyi főszervezőjét - közölte Marco Antonio Higuera helyi államügyész.
Rio de Janeiro – Shane Tusup (28) már magyar lett. Az immár kétszeres olimpiai bajnok, Hosszú Katinka (27) amerikai férje a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt arról, hogy mit érez akkor, amikor felesége amerikaiak ellen úszik.
Budapest - Feladta magát kedden az a férfi, aki hétfőn baltával támadt az utcán korábbi feleségének élettársára a főváros XIV. kerületében, a Fogarasi úton - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Elképesztően viccesnek ígérkezik a VH1 legújabb műsora, ahol a rapper Snoop Dogg és az amerikai televíziózás ikonikus háziasszonya, Martha Stewart közösen vezet majd főzőműsort.
Fotó: police.hu A 28 éves T. Zsolt és a 30 éves S. László megalapozottan gyanúsítható, hogy kb. 2-3 éve marihuánát árulnak a szigetszentmiklósi otthonukban. Az éjszaka mindkét férfinél házkutatást tartottak, és 89,28 gramm marihuánát foglaltak le. Előzetesbe kerülnek. (police.hu)
MTI Fotó: Kovács Tamás A fiatal evezős volt az első magyar sportoló, aki kedden versenyezhetett. Sajnos az egypárevezősök középfutamában csak negyedik lett, így nem jutott tovább az elődöntőbe. Kár, nyilatkozatai alapján ennél azért komolyabb céljai voltak Rióban.
Két hetet töltött egy németországi menekültotthonban egy kínai turista, mert tévedésből lopási bejelentés helyett menekültjogi kérelmet írt alá. Pedig csak Franciaországba és Olaszországba akart utazni.
A Rossz PC Játékok Youtube-csatorna legendás videósa bizarr kísérletbe kezdett. Napokig Lokált olvasott. Kiborult: „Kifejezetten kártékony, dühítő és gyakorlatilag olvashatatlan.”
Nem sikerült a harca, mert a törvény, ami ellen tiltakozott, most is több indiai államban érvényben van. Viszont független jelöltként indulni fog a közelgő parlamenti választásokon Manipur szövetségi államban.
Az IKEA „Élet otthon” elnevezésű, 12 000 választ feldolgozó kutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek többsége számára az otthon a társas kapcsolatok, a családi és baráti kötelékek színtere is.
Ankara felfüggeszti az Európa felé irányuló migrációs hullám feltartóztatásáról szóló EU-török menekültügyi egyezmény végrehajtását, amennyiben az Unió nem mond konkrét időpontot arra, mikortól szűnik meg a török állampolgárok vízumkötelezettsége!
Rióban megkezdődött a férfi párbajtőrözők tornája is. Első magyar szereplőként Rédli András győzte le 14:13-ra a kuvaiti olimpiai szövetség balhéi miatt függetlenként induló Abdulaziz Alshattit. A másik két magyar, Imre Géza és a Boczkó Gábor ebben a körben még pihenhet, de hamarosan ők is következnek. Sőt, pástra lépnek.
El tudod képzelni Berki Krisztiánt, hogy egy hagyományos játszótérre viszi szeme fényét, Natasa Zselykét? Ahol csak egy hinta és egy libikóka, talán még egy mászóka is található? Ugye nem.