2016. augusztus 17. szerda

aug. 17
0:21
Észak-koreai diplomata lépett meg Londonból (444.hu)
Néhány hete eltűnt eltűnt Észak-Korea londoni nagykövetségének helyettes vezetője a családjával, írja a BBC. Úgy tudni, hogy Thae Yong Ho, aki már tíz éve élt a szigetországban, egy harmadik országban kért menekültstátuszt. A disszidens diplomatát kereste a diktatúra titkosszolgálata, de túl későn, Yong Ho már nem volt az országban.
aug. 17
2:00
Baji Balázsnak a hatodik gátig esélye volt a csodára (444.hu)
Egy apró hibán múlt a döntőbe jutás 110 méteres gátfutásban.
aug. 17
3:33
Ilyen volt Hajdú Péter és Sarka Kata nagy napja - 8 évvel ezelőtt mondták ki az igent - galéria (Blikk)
Budapest — Nyolc évvel ezelőtt, augusztus 16-án mondta ki a boldogító igent Sarka Kata (29) és Hajdú Péter (41). Az egykori modell és a tévés műsorvezető két év szerelem után kötötte össze az életét.
aug. 17
4:45
Lenne-e esélyük napjaink sprintereinek Jesse Owens ellen? (444.hu)
Owens 10,3 másodperccel nyert Berlinben, ma már aki számít, 10 másodpercen belül fut. De sokkal jobb cipőkben, és ami tán még fontosabb, sokkal jobb pályán.
aug. 17
5:33
Baji Balázs botlása a döntőjébe került (Blikk)
Rio de Janeiro – Baji Balázs elődöntős futamában negyedik helyen ért célba, s nem jutott fináléba 110 méteres gátfutásban a riói olimpia keddi versenynapján.
aug. 17
5:51
Így állunk az éremtáblázaton az első kajakarany után (Blikk)
Rio de Janeiro – A Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakpáros keddi aranyérmének hála továbbra is előkelő helyen állunk.
aug. 17
6:09
28 éve nem szerepeltek ilyen rosszul a szexi brazil röplabdások (Blikk)
Rio de Janeiro – A címvédő brazil női röplabda-válogatott 3-2-re kikapott Kína csapatától a Rio de Janeiró-i olimpia keddi negyeddöntőjében.
aug. 17
6:21
Szép időnk is lehetne (444.hu)
Csak nem ma :(
aug. 17
6:27
Újabb erdőtűz pusztít Kaliforniában, 82 ezer embert telepítettek ki (Blikk)
Los Angeles - Újabb erdőtűz pusztít és terjed minden irányba elképesztő sebességgel Kaliforniában, a Los Angelestől keletre fekvő Cajon-hágón, emiatt több mint 82 ezer embernek kellett elhagynia otthonát - közölte kedd este San Bernardino megye tűzoltóságának szóvivője.
aug. 17
6:45
Brutális! Váratlanul több száz madárpók mászott ki a földből! (Blikk)
Most először szaporodott fogságban a Montserrat-madárpók, ugyanis kétszáz példány látta meg a napvilágot egy brit állatkertben.
aug. 17
6:54
A szakadékba zuhant egy túrázó a Pilisben (444.hu)
A 33 éves nőt a Barlangi Mentőszolgálat emberei mentették ki.
aug. 17
6:56
A lengyel kormány börtönbe zárná azokat, akik hozzájuk kötik a haláltáborokat (444.hu)
Három év börtönt is kaphat, aki lengyelnek nevezi Auschwitzot.
aug. 17
7:03
Vége a nyárnak? Fázni fogunk és bőrig ázunk! (Blikk)
Tényleg nem akaródzik visszatérni a nyárnak, most már biztos, hogy rosszul döntöttek, akik augusztusra időzítették, és itthon töltik a szabadságukat.
aug. 17
7:18
Megdöbbentő részletek! Így zaklatta szexuálisan kollégáját az olimpiai aranyérmes sportoló (Blikk)
Több bizonyíték is előkerült azzal kapcsolatban, hogy Shaun White olimpiai aranyérmes snowboardos szexuálisan zaklatott egy női dobost.
aug. 17
7:20
Lezuhant egy túrázó a Pilisben (Blikk)
Budapest - Súlyosan megsérült egy nő, aki kedd este a Komárom-Esztergom megyei Vadálló-köveknél zuhant a mélybe - közölte a Magyar Barlangi Mentőszolgálat riasztásvezetője az MTI-vel.
aug. 17
7:22
Gesztesi Károly titkos projektbe kezd Andy Vajnával (Blikk)
A legnagyobb magyar színészekkel karöltve kezdték forgatni Gesztesi Károly új filmjét. Ám most úgy tűnik, a Bujtor István emlékfilm csupán álom marad.
aug. 17
7:27
Tetőtől talpig átvizsgálták az UFO-k a kormány kedvenc biztonságpolitikai szakértőjét (444.hu)
Georg Spöttle ma a kormánymédia sztárja, államtitkárok oldalán ad elő a migrációról. A kilencvenes években viszont még arról beszélt, földönkívüliek környékeztek meg. "Éjszakánként a szolgálati fegyveremmel ültem az ágyamon, ha a szürke lények újra feltűnnének nálam."
aug. 17
7:29
Megtalálták, kitől szerezte be a müncheni lövöldöző a merénylethez használt fegyverét (444.hu)
A 31 éves német férfi a dark neten kereskedett pisztolyokkal.
aug. 17
7:36
Botrány! Kisfiút erőszakolt meg a mosdóban egy menekült férfi (Blikk)
Megerőszakolt egy négyéves kisfiút egy afgán menekült Németországban.
aug. 17
7:38
Hihetetlen! Ez az 5 éves kislány úgy öltözik, mint a legnagyobb világsztárok! (Blikk)
Egy ötéves kislány imádja a divatot és a legnagyobb sztároktól lesi el tippeket öltözködéséhez. Nem is csoda, hogy odavan érte az internet népe!
aug. 17
7:54
Két hosszútávfutó hozta össze az olimpia legmeghatóbb jelenetét (Blikk)
Rio de Janeiro – A női 5000 méteres síkfutás második előfutamában az új-zélandi Nikki Hamblin és az amerikai Abbey D'Agostino bukása után mindenki meghatódott.
aug. 17
7:56
Kozák Danutának is bevált Hosszú Katinka sikerreceptje (Blikk)
Rio de Janiero - Szédületes utolsó nagy hajrának köszönhetően aranyérmes lett kedden a Szabó-Kozák kajakos páros 500 méteren. A hőstett receptjét eddig titok fedte, azonban a Bors utánajárt, mi a nyitja.
aug. 17
7:58
Hoppá! Ilyen brutális összegért kelt el a Playboy-villa! (Blikk)
A világ – ha lehet így mondani – egyik legszexibb s legismertebb háza a napokban kelt el, méghozzá százmillió dollárért, vagyis 27,5 milliárd forintért.
aug. 17
8:00
Elrabolták Jesust, El Chapo fiát (444.hu)
Apja drogkertelljét vezette, amíg el nem kapta a rivális banda.
aug. 17
8:00
Kemény Dénes szerint ezért bukták el pólósaink a tegnapi meccset (Blikk)
Rio de Janeiro – Kemény Dénes szerint az ötméteres-párbaj nem orosz rulett, vagyis a montenegrói férfi vízilabda-válogatott nem a szerencsének köszönhetően búcsúztatta a magyar csapatot a Rio de Janeiró-i olimpia negyeddöntőjében.
aug. 17
8:12
Sokkoló! Halálra késelte élettársát a terhes nő, majd saját torkát is átvágta (Blikk)
Egy átlagos londoni pár lakásában brutális gyilkosság történt. A 38 éves várandós kismama megölte párját, majd a gyanú elterelése érdekében megkéselte magát és súlyosan megsebesítette légcsövét.
aug. 17
8:14
Botrány! Két magyar olimpikont kitettek a szobájukból Rióban (Blikk)
Rio de Janeiro – A női maratoni futó, Erdélyi Zsófiát, és a hétpróbázó Krizsán Xéniát órákkal a repülőgépük indulása előtt kitessékelték a szobájukból az olimpiai faluban.
aug. 17
8:30
Bevándorlók miatt tört ki a balhé - Fürdőruhájuk miatt dobtak ki egy családot a strandról (Blikk)
Kizavartak egy muszlim családot egy németországi fürdőből, mert ketten a test egészét fedő muzulmán női fürdőruhát, a burkinit viseltek.
aug. 17
8:32
Íme, 2016 legtöbbet kereső lemezlovasai! (Blikk)
Nyilvánosságra hozták a világ legjobban kereső lemezlovasait és a lista élén ismét Calvin Harris végzett.
aug. 17
8:48
Megnősül a Született feleségek macsója! (Blikk)
Nincs is annál szebb, mint amikor valaki megtalálja élete párját, s kimondja neki a boldogító igent.
aug. 17
8:50
Gyász! Már nem érhette meg Hosszú Katinka aranyérmeit a nagymamája (Blikk)
Rio de Janiero - Tragikus esemény rázta meg hazánk kiváló úszóját, Hosszú Katinkát (27), akinek a nagymamája elhunyt az riói ötkarikás játékok előtt.
aug. 17
8:52
120 millióért árulja az államtól vett panzióját a magyar politikus (Blikk)
120 millió forintért árulja a Horn-kormány idején az államtól 24 millió forintért megvásárolt ingatlanát Varju László, a DK alelnöke, most panzió működik az egykori honvédségi területen.
aug. 17
9:06
Elődöntőznek a pólós lányok, dobókörben Pars Krisztián - értük szoríthatunk ma! (Blikk)
Rio de Janeiro – Szerdán is lesz kiért szorítani a riói olimpián, dobókörbe lép a kalapácsvetés címvédője, Pars Krisztián, s vízbe száll a döntőért a női pólóválogatott.
aug. 17
9:06
Donald Trump ráfordult a fekete amerikaiak szavazataira (444.hu)
Szerinte a demokraták csak voksokat látnak a feketékben, akik között Trump támogatottsága 1 százalékos.
aug. 17
9:08
Brutális állatkínzás! Bedrogozott férfi húzta kocsija után kutyáját több kilométeren át (Blikk)
Egy amerikai férfit vádoltak meg állatkínzással miután kutyáját kocsija után húzta több mint 30 kilométeren keresztül.
aug. 17
9:08
Új tulajdonossal működik tovább a Gawker (444.hu)
Az Univision nevű tévéhálózat vette meg 135 millió dollárért.
aug. 17
9:21
Kitört a vihar, Csömörön már lángol egy ház a villámcsapás miatt (Blikk)
Az idei nyáron érkezett viharok fokozott villámtevékenysége miatt egyre töbször találkozhatunk olyan hírekkel, melyek villámcsapás miatt kigyulladt házakról szólnak.
aug. 17
9:23
Le a kalappal! Tavaly még a rákkal küzdött, most pedig olimpiai bajnok lett (Blikk)
Rio de Janiero - Santiago Lange (54) vitorlázó, az olimpia egyik legnagyobb hőse, aki egy évvel ezelőtt rákban szenvedett és elvesztette a fél tüdejét, mostanra pedig már olimpiai bajnoknak mondhatja magát.
aug. 17
9:25
29 évvel idősebb férfit szeret a színésznő - Fotó! (Blikk)
A szerelem vak, s nem ismer határokat – gondolhatja Ashely Olsen, akit ismét eltalált Ámor nyila!
aug. 17
9:39
Ada elárulta, hol nyaralt a családjával! (Blikk)
Ada még nyáron sem pihen, hiszen két gyermek mellett nem egyszerű az élet. Állítja, mostanra tökéletesen megtanulta, hogyan koncentráljon egyszerre több dologra, így már az sem jelent gondot a számára, hogy a nyaralás alatt is számos teendője akadt.
aug. 17
9:39
A német alkancellár egy laza fakkal elintézte az őt hazaárulónak nevező nácikat (444.hu)
Sigmar Gabriel viszonylag rövidre zárta a kulturmarxizmusról megnyitott vitát.
aug. 17
9:41
"Iszlám hülyéknek" - Döbbenetes dolgok derültek ki a terroristákról - bár sejthető volt, hogy ez a helyzet (Blikk)
Eddig is sejthető volt, most vallomások alapján is megerősítették, hogy a dzsihadisták közé álló európai fiataloknak fogalmuk sincs az iszlám vallásról, viszont az igazi, vallásos terroristák remekül kihasználják ezt és őket küldik öngyilkos merényletekre, a saját bőrüket kevésbé hajlamosak kockáztatni.
aug. 17
9:41
Washington nem ad helyet az Orbán-kormánynak, hogy velük tisztelegjenek 1956 emléke előtt (444.hu)
A szövetségi kormány kutatóintézete visszautasította a követség ajánlatát, hogy közösen emlékezzenek meg a forradalomról az amerikai fővárosban.
aug. 17
9:43
Hihetetlen! Ezért vágta ki a nyelvét a templomban a tinilány (Blikk)
Kivágta a saját nyelvét egy főiskolás lány egy indiai templomban, hogy elnyerje Kali istennő jóindulatát.
aug. 17
9:57
Durva! Elszabadult busz tarolta le a megállót egy nővel együtt - Videó (Blikk)
Egy busz hajtott bele egy megállóba, miközben egy nő is ott ácsorgott és várt, de szerencsére sikerült túlélnie a balesetet.
aug. 17
10:12
Mészáros Lőrinc perel, amiért Orbán strómanjának nevezik (444.hu)
Tűrhetetlenné vált, hogy sorozatosan, lassan úton-útszélen megkérdőjelezik a felcsúti gázszerelő gazdagodásának körülményeit.
aug. 17
10:14
Egy férfi úszóbajnokra itta magát, aztán még ő volt megsértődve, amikor ki akarták menteni a Balatonból (444.hu)
A részeg úszó mindent elkövetett, hogy ne tudják kihúzni a vízből.
aug. 17
10:15
Készítsünk dinnyéből salátát! (Blikk)
Különleges ízekre vágyik, hagyományos alapanyagokból? Válassza ezt az egyszerű, ugyanakkor rendkívül különleges salátát!
aug. 17
10:17
Elképesztő! Házi rabszolgaként tartották fogva a nőt (Blikk)
Munkára kényszerítették a lengyel nőt, aki könyörtelen fogvatartóinak kezei között vetélt el, majd ennek ellenére tovább dolgoztatták.
aug. 17
10:19
Sárosi Laura és Hosszú Katinka is sajtbureszozott - Fotó! (Blikk)
Rio de Janiero - Ugyan Sárosi Laura (23) tolláslabdázónak véget ért az riói olimpia, azonban még Brazíliában tartózkodik.

Keresés