A magyar NB I-ben szereplő Budapest Honvéd hivatalosan is megerősítette, korábbi labdarúgója, a Juventus-t is megjárt Davide Lanzafame három évre szerződött a csapathoz.
Nemrég még a beosztottak rettegtek, hogy elveszítik állásukat, most fordult a kocka: a főnökök és cégtulajdonosok aggódnak, mert lassan nem lesz, aki elvégezze a munkát.
Steven Seagal amerikai akciósztárnak különleges vendégszeretetben volt része Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő vidéki rezidenciáján: részt vehetett a görögdinnye és a sárgarépa betakarításában.
Lola hozzáment szerelméhez, Bencéhez, igaz, a fiatal pár egyelőre egy jelképes esküvőn mondta ki a boldogító igent, a hivatalos ceremónia még odébb van.
Rendkívül kreatív akciót hirdetett az olasz élvonalban szereplő Napoli csapata, miután szurkolói valósággal fellázadtak a csapat korábbi sztárjának eladása után.
A Dél-Afrikai Köztársaságban, egy tágas nagymacskamenhelyen kapott menedéket a Gázai övezet utolsó tigrise, amely eddig egy másik tigris kitömött tetemével együtt sínylődött egy szűk ketrecben a palesztin terület egyik állatkertjében.
A kormány dolgozik azon, hogy minél több fiatal kutatót tudjon Magyarországon tartani, ahogyan a felsőoktatási dolgozók további illetményemelésének kidolgozása is folyamatban van - mondta Palkovics László akadémikus, oktatási államtitkár csütörtökön Szegen a fizikusok vándorgyűlésén.
Heiszler Olivér, a budai Tanti séfje, elhagyja a Michelin-csillagos éttermet. Korábban a Tanti Facebook-oldalára került ki egy bejegyzést, miszerint Olivér és felesége összeházasodnak, és amíg a mézes heteiket töltik, addig az éttermet felújítják.-írja a hvg.hu
A rendőrség hiába hívja fel a figyelmet az ismert játék, a Pokémon Go veszélyeire, úgy tűnik az őrült játékosok és figyelmetlen mániákusok továbbra sem tudják csillapítani játékvágyukat. A népszerű pokémon-vadászat ezúttal halálos áldozatot követelt: egy járókelőt gázoltak el miatta.
Ugye örülne, ha egy tengerparti villa mellett még egy luxusjachttal is büszkélkedhetne az Adrián? Felcsút polgármestere, Mészáros Lőrinc éppen ezt a kiváltságos helyzetet élvezi!
Szinte hihetetlen, de még mindig van olyan ország, amely nem érkezett haza a vasárnap záruló olimpiáról. Azonban ennek is oka van, mégpedig elég egyedi.
Mogadishu – Iszlamista szélsőségesek megrohantak egy éttermet Szomália fővárosában, Mogadishuban csütörtök este. Először kocsiba rejtett pokolgépet robbantottak, majd berontottak az épületbe - a hatóságok szerint még most is tart a tűzpárbaj.
Helytelen távolmaradásra vagy érvénytelen szavazásra buzdítani a kötelező betelepítési kvótáról szóló októberi referendumon - hangoztatta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.
Ismét gyermekek haltak meg hordóbomba-támadásokban a szíriai városban. Ezt a fegyvert a kormányerők szokták bevetni. A felkelők ágyúzásaiban szintén haltak meg gyerekek. Közben a négy éve ostromlott Darajánál civilek kimenekítéséről egyezett meg a hadsereg a felkelőkkel.
3 embert ölt meg egy férfi a kanadai Toronto egyik csendes kertvárosában. A nő és a két férfi a helyszínen meghaltad, de egyikük még ki tudta hívni a rendőrséget. A rendőrök őrizetbe vettek egy 35 éves férfit, és a nyílpuskát is megtalálták a közelben. Az indítékról egyelőre nem tudni semmit. (CTV News)
Koncz Ferencet, Szerencs Fidesz-KDNP-s vezetőjét választották az év polgármesterének az idén. Az elismerést a városi polgármesterek randevúja elnevezésű, huszonkettedszer megrendezett eseményen adták át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen csütörtökön.