A szakember egy évvel a riói ötkarikás játékokat megelőzően lett Szilágyi Áron edzője. Dolgozott trénerként az egyesült államokbeli Sacramentóban és Hongkongban, utóbbi helyen szövetségi kapitány volt 2007 és 2011 között. Élete legnagyobb sikerét aratta Rióban azzal, hogy Szilágyit aranyéremre vezette.
Az eddig ismert két invazív (inváziós) szúnyogfaj mellett nemrégiben megjelent egy harmadik is hazánkban – igaz, egyelőre csak a Dél-Dunántúlon, Pécsett találtak belőle példányokat. A koreai szúnyogról van szó, amely, ha áttelel és megtelepszik nálunk, akár egzotikus kórokozókat is terjeszthet.
Budapest — Napi 300 km megtett út, sok százezres szervizköltség – politikusaink utazását, amelyből kiderült, hogy az elmúlt 7 hónapban összesen 761 millió forintot kocsikáztak el a minisztériumok, gazdasági társaságaik és háttérintézményeik vezetői.
Adele egy koncertjén jelentette be, köszöni, de nem kér a Superbowl fellépésből. A szervezők ugyanakkor cáfolják, hogy hivatalosan bárkit megkerestek volna.
A legnagyobb szíriai iszlamista fegyveres csoport néhány harcosának, valamint egy szíriai terroristának és holland feleségének megrázó történetéről számolt be a Világ szombati adása. A történetek szereplői közül elképzelhető, hogy már csak a fiatalasszony és gyermekei vannak életben.
Ritkán borít ki egy-egy tesztautó, de a Levorg igénytelen részletmegoldásainak tömkelege kiverte nálam a biztosítékot, pedig egyáltalán nem rossz autó!
Keresztesi Erika tagja a Rióba utazó magyar paralimpiai csapatnak, atlétika versenyszámban képviselteti magát. Galériánk megmutatja, hogyan készül paraatlétánk a nagy megmérettetésre.
Megháromszorozódott az elmúlt csaknem három évben a rákos megbetegedések száma azok körében, akik a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások utáni mentőakciókban segédkeztek Manhattanben.
Rio de Janeiro – Az olimpiai bajnok úszó számára nem sikerült ez az ötkarikás játékok, hiszen nem szerzett érmet, azonban a többi versenyzőnek a helyszínen szurkol a sikerekért.
2010 óta folyamatosan pótolja a polgári kormány az egészségügytől elvett pénzeket, csökkenti a kórházak adósságát, 500 milliárdos fejlesztést, valamint béremeléseket indított az egészségügyben.
Budapest — Az RTL Klub új valóságshowja, a Nyerő Páros szereplője tudja, hogy érdemes több lábon állni, ezért úgy döntött, hogy beszáll egy fehérneműcégbe. Pumped Gabo szeretné, ha a jövőben is jól menne a szekér.
Dukai Regina épp Spanyolországban pihen, ám a rajongók legnagyobb örömére ezt kiválóan dokumentálja is a közösségi oldalán. Hol arról posztol, hogy mit eszik ebédre, hol olyan képet tesz fel, amin egy medence szélén élvezi az édes semmittevést.
Lebombázták az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi orvosi segélyszervezet egyik kórházát a polgárháború dúlta Jemenben, a húszi lázadók fellegvára, az északi Szaada város közelében.
Rio de Janeiro – A hosszútávúszók 10 kilométeres távján 13. helyen végző olimpiai bajnok sportoló elégedetten nyilatkozott, de elárulta, hazatérve kivizsgáltatja majd magát.
Egy jó ötlet önmagában kevés a sikerhez, ugyanilyen fontos a meglévő jog- és adószabályok ismerete, a pénzszerzési lehetőségek felkutatása és a kommunikáció.
Felháborító, ami az országban megy - jelentette száguldó riporterünk, Herczeg Márk. Márk épp a Sziget felé tart (vagy már oda is ért, ki tudja), de ez sem akadályozta meg abban, hogy beküldje a hírügyelet-listánkra ezt a sommás megállapítást. És milyen igaza van! A 24 óra utolsó perceiben vagyunk, és bár húsbavágó szavak ezek, be kell látnunk: felháborító, ami itt folyik.
Rio de Janeiro – Az olimpia helyszínén a Magyar Házban tartott sajtótájékoztatót az ötkarikás játékok legnagyobb sztárja, a három első és egy második helyet szerző úszó.