Mitől lesz egy nő vonzó, mi az, amiért minden pasi megfordul utána? Tudományos szempontból nézve ez igazán egyszerű dolog: tanulmányok sora bizonyítja, hogy ez a 6 dolog egycsapásra vonzóbbá tesz minden hölgyet!
Lehet, hogy nem tűnt fel, de évek óta ingyen volt a dollárhitel, ami az egyébként elég rozzant világgazdaság fő támasza volt. De lehet, hogy csak ma estéig! Mi lesz velünk?
A már nem túl kormányközei vállalkozó interjú közben tudta meg, hogy egy friss bírósági döntés szerint életben maradhat a Közgép. Ugyanakkor továbbra is úgy érzi, hogy cégeit politikai alapon üldözik, de nem Orbán Viktor miatt költözik vidékre.
A világ egyre több pontján készülnek arra, hogy szeptember 28-án, hétfőn véget ér a földi élet. Az apokalipszis eljövetelét több dologtól várják és várták, megnéztük, hogy melyik bekövetkeztének mennyi az esélye.
Vásáry André (33) énekesről az utóbbi időben keveset hallani, pedig a háttérben keményen dolgozik. A Csillag születik felfedezettje most a Red Army Choir-ral turnézik, akik egyébként a mai Vörös Hadsereg hivatásos művésze.
Felrobbant egy elektromos cigaretta, és olyan súlyosan megsebesített egy 23 éves amerikai fiatalembert, hogy kómába is esett. Hat héttel a szörnyű baleset után még mindig nem tud szilárd táplálékot magához venni James Lauria.
Budapest — Kilenc hónap nélkülözés után szombat este újra láthatjuk Szabó Zsófit (26) a képernyőn: A Gyertek át szombat este! című show-elemekkel tarkított vetélkedőben lesz Sebestyén Balázs egyik vendége.
Sok hűhó semmiért! Maradt a kamat 0 és 0,25 százalék között, úgy látszik az alacsony infláció vagy a kínai és egyéb globális problémák meggyőzték a Fedet, hogy most inkább várni lenne érdemes (mindkettőre utal a közlemény). Mindegy, legalább valószínűbb lett, … Folytatás
Magyarország — Na még egy utolsó hajrá, ma délben bezár a bazár! Vagyis szeptember 18-án délig fogadjuk el a riporter@blikk.hu e-mail-címre küldött nyári fotókat.
Az ATV szerint Röszkénél a kb. 300 ember maradhatott a szerb oldalon. Este hét körül a 444 helyszíni tudósítói sokkal kevesebb embert láttak a határnál, mint korábban. A szerb hatóságok a macedón határról Horvátország felé, a horvátok Magyarország és Szlovénia … Folytatás
Hiányzik az életéből a gumicsizmás-puttonyos hétvége? Rég nem volt hasmenése a friss házi musttól? Szeretne végre saját, verejtékkel megtermelt kékfrankost inni? Találtunk a főváros közigazgatási határán belül egy szőlőt és pincét, ahova akár BKV-val hívhatja el a nyilván gondosan lejelentett szüreti segéderőket!
Több rendőr és katona érkezik majd a délnyugati országrészbe, ott is elkezdődik a kerítés építése. Szijjártó szerint a horvát miniszterelnök ott rontotta el, hogy Magyarországot rágalmazta, ahelyett, hogy felkészült volna a bevándorlókra.
Mesterséges úton hoztak létre hímivarsejteket francia kutatók ősivarsejtekből (spermatogoniumok), amivel állításuk szerint a jövőben forradalmasítani lehet a férfi meddőség kezelését.
A jelenlegi menekültválság nem egyik napról a másikra alakult ki. Pár percen teljesen fogyasztható formában összefoglalták, amit a mostani helyzetről tudni érdemes.