Zoran Milanovic eddig azt mondta, hogy várják a menekülteket, emberségesen fognak velük bánni, és természetesen regisztrálnak majd mindenkit, aki jön. A magyar határzár miatt elkezdtek Horvátország felé áramlani a migránsok, 6200-an érkeztek eddig az országba, Milanovic pedig már úgy nyilatkozott, … Folytatás
New York – Százezer felülés! Legalább ennyit csinálhatott Pamela Anderson (48), aki a Flaunt magazin őrülten szexis fotósorozatában mutatta be az eredményt.
Az európai blabla mellett látszik, hogy a magyar kerítés hatásos, drasztikusan csökkent az illegális határátlépők száma. A Miniszterelnökséget vezető miniszer szerint elvi alapon kész az ország egy olyan vitára, ami a bevándorlókkal terhelt országok megsegítésére irányul, de kvótarendszer és hot spotokról szó sem lehet.
Az állat egy olyan raktérben utazott, ahol pont elromlott a fűtés. A pilóta volt olyan kedves és előbb leszállt, hogy Simba túlélje az utazást. Az utasok nem hőbörögtek.
A kormányzati kommunikációs államtitkárnak tíz százaléknyi tulajdona volt a D8 Kft.-ben, ami százhúsz szobás szállodát épít a Belvárosban. Giró-Szász tavaly novemberben vásárolta be magát sógora cégébe. Hogy ki az új tulajdonos, nem tudni.
Az Európai Bíróság csütörtökön döntött így. Egy holland utas nyújtott be panaszt, mert a Quito-Amszterdam járat 29 órát késett, de a KLM megtagadta a kártérítést. Azzal érveltek, hogy meghibásodott egy üzemanyagszűrő, és az alkatrészt Amszterdamból kellett elhozatni. A bíróság szerint a … Folytatás
Amíg a világsajtó keményen bírálja Magyarország - és Orbán Viktor - migrációs politikáját, addig olvasóinak egyre nagyobb része dícséri a magyar kormány menekültekkel szembeni fellépését.
Simicska Lajos milliárdos vállalkozó biztosra veszi, hogy a cégének, a Közgépnek eltiltása a tenderektől egyértelműen politikai indíttatású bosszú volt.
Budapest - Életének 90. évében, szerdán elhunyt Kun Vilmos, a Katona József Színház alapító tagja, Érdemes Művész - tudatta az MTI-vel csütörtökön a teátrum.
Budapest — Egyre rosszabbak A. Zoltánnak (48), a REAC és a Siófok korábbi vezetőedzőjének a kilátásai az ellene folyó büntetőperben, ugyanis újabb bundagyanús focimeccs kapcsán került képbe.
Tovarniknál egyesével érkező buszokkal próbálták elszállítani a menekülteket, akik inkább áttörték a buszparkoló kordonját, hogy felszálljanak az ott várakozó buszokra.
A Magyar Helsinki Bizottság szerint ki kell vizsgálni, hogy a tegnapi rendőri fellépés során miért kaptak kiskorúak is könnygázból. És azt is, hogy a rendőrök miért vertek meg, és vettek őrizetbe újságírókat.
Kingston – Jock Hume (†21) egyike volt azoknak a zenészeknek, akik odavesztek a Titanic katasztrófájában, de a legenda szerint a végsőkig játszottak a fedélzeten.
Ezt a Reuters írja, illetve a Sky News a hírügynökségre hivatkozva: Reuters: Serbian foreign ministry says the Hungarian foreign minister will visit #Serbia on Friday — Sky News Newsdesk (@SkyNewsBreak) 2015. szeptember 17.