Apró hiba csúszott az RTL-gépezetbe, amelyet most úgy neveznek „új Gálvölgyi-show”. Bár a baki ezúttal talán csak szakmai, hiszen a nézettség tekintetében senki nem panaszkodhat a Kossuth-díjas színész műsorára azt hozhatta, amit elvártak tőle.
Egy albertirsai tanyán kiéheztetett lovakat találtak, melyek a saját fekáliájukat ették. Az állatokat a Kincsem Park magas pozícióban lévő munkatársának tanyáján tartották.
Hét év után tudták rávenni a színésznőt egy erotikus fotósorozatra, aminek köszönhetően az összes ruháját ledobta a horvát tengerparton. A vetkőzés egy véletlen találkozásnak köszönhető.
Kétségbeesett édesanya kereste fel a Borsot: Edit és férje hat gyerekkel kerülhet az utcára. Albérletet is tudnának fizetni, de senki nem ad ki nekik lakást.
A műsorvezető természetesen nem egyedül, hanem egy nagy csapat segítségével dolgozik, amibe magánnyomozók is tartoznak. Rájuk különösen a nemzetközi ügyeknél van szükség. Hadas Kriszta főszerkesztőként, Máté Kriszta pedig producerként segíti a munkát.
Belfast - A 94. percben mentett pontot Észak-Írország Magyarország ellen Belfastban, ezzel előbbi maradt csoportelső, utóbbi pedig harmadik a foci-Eb-selejtezők F csoportjában. A mieink emberelőnyben sem tudták megtartani a szerencsével megszerzett előnyt.
Magyarország – Orbán Viktor hétfőn megtekintette Mórahalom-Röszke térségében a határvonalat. A miniszterelnök elégedetlen az építkezéssel. A Röszkéről kitörő menekülteket közben visszaszállították Röszkére.
Riadót fújtak a debreceni rendőrök: kérik, sürgősen jelentkezzen, aki a vasárnap elfogott T. Sándortól vett drogot. A férfi szerétől egy fiatal meghalt, három ember élet és halál között fekszik kórházban.
Kivégeztek két kínai férfit, miután bűnösnek találták őket kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményekben - tájékoztatott a legfelsőbb bíróság közleménye nyomán a kínai média kedden.
Magyarország – Orbán Viktor hétfőn megtekintette Mórahalom-Röszke térségében a határvonalat. A miniszterelnök elégedetlen az építkezéssel. A Röszkéről kitörő menekülteket közben visszaszállították Röszkére. A migránshullám a hét elején sem csillapodik: hétfőn 1960 kérelmet adtak be az illegális határátlépők.
A selejtezőből indulva a legjobb tizenhat közé jutott Johanna Konta a US Openen – majd a kétszeres wimbledoni bajnok Petra Kvitovával játszott a nyolc közé jutásért –, alaposan meglepve ezzel a teniszrajongókat.
Három hónapos kislányát szeretné kihozni a csecsemőotthonból, ezért keres albérletet és munkát Kiss József. Az 51 éves férfi évek óta él az utcán párjával, bármit elvállalna, csak dolgozhasson.
A Bors információi szerint a déli határzár kudarca vezetett Hende Csaba lemondásához. A honvédelmi miniszter a kormány nemzetbiztonsági kabinetjének ülésén beszámolt a kerítésről, s azt követően nyújtotta be lemondását Orbán Viktornak.
London – Jövő héttől visszatér hercegnéi munkakörébe Katalin (33). Vilmos herceg felesége ugyan eredetileg majdnem két éves kihagyást tervezett második gyermeke, Sarolta születése után, II. Erzsébet azonban „visszaparancsolta” őt a munkába.
Nincs szüksége többé gépekre az életben maradáshoz a Stuttgartban súlyos koponyasérülést szenvedett Gyenge Anettnek. A Skóciában élő nőt átmenetileg kiengedték a göppingeni kórházból, hogy Budapestre utazhasson háziorvosához.
Elszántan menetelő, féllábú szír vezette a menekültek 800 fős csoportját a pesti Keletitől Zsámbékig, majd Ausztria felé. Amid döntötte el: nem várnak tovább, kitörnek a pályaudvarról.
Tízemeletes lakóháza alagsorában töltötte az egész éjszakát tolószékben ülve egy mozgáskorlátozott férfi Győrben, mivel rossz volt a lift s az ügyelet nem jött ki. Megkaptuk a választ: erre nincs szerződés, a dolog tehát bármikor megtörténhet.
Budapest - Riz Levente , a XVII. kerületi fideszes polgármester Facebookon közétett posztján közölte, hogy a magyar- román meccset követően a randalírozók az önkormányzat által adományozott rendőrautót gyújtották fel – írja az origo.
Zimbabwe - Ha egy termetes elefánt látogatása rondít bele a békés, szabadtéri reggelidbe, két dolgot tehetsz: úgy teszel, mint aki nem veszi észre az állatot, vagy futásnak eredsz. Ezek a férfiak úgy tűnik rosszul döntöttek.
Mindeközben a huszonöt éves country-énekesnő otthonában gyermeki szelídséggel játszik cicájával. Szinte hihetetlen, hogy kokainozással vádolják a gyermeklelkű Taylort.
Magyarország – Fontos lenne mielőbb megoldani, ám még mindig nem jelent meg az a rendelet, amelyben a tárca újraszabályozná az állami költségre képezhető szakorvosok területi elosztását.
White Crest Beach - Te mit tennél, ha békésen napoznál a homokban, egy fehér cápa pedig csatlakozna hozzád? A legtöbb ember valószínűleg szaladna amerre látna, de a wellfleeti parton strandolókat kemény fából faragták, és az állat segítségére siettek.
Nádas György visszatér a Csillagvirág klinikára, hogy ismét megmutassa, milyen egy vérbeli, gonosz apa. A humorista jövő héttől forgat a Jóban Rosszban stábjával.
Grand Prairie - Selena Gomez (23), Justin Bieber (21) exe úgy tűnik igyekszik felhagyni a tinikkel, és komolyabb pasit akar behálózni, legalábbis ezt a képet elnézve nem tudunk másra gondolni, minthogy a reggeli ébredést szeretné könnyedebbé tenni férfi társaink számára.
Ankara – Egy rendőrségi mikrobuszt ért robbantásos merénylet következtében 12 rendőr meghalt kedden a kelet-törökországi Igdir tartományban - közölte egy kormányzati tisztségviselő és biztonsági források hírügynökségekkel.
Budapest – Nősülésre adta a fejét Kabát Péter (37), az Újpest labdarúgója, s megkérte kedvese, Róka Adrienn kezét, de még valami hiányzik a teljes boldogságához.
Los Angeles – Pár hete még az esküvőjét tervezte Robert Pattinson (29), most viszont azt pletykálják, hogy a menyasszonyával a szakítás szélére kerültek.
Las Vegas – Nem sokáig bírták rövid pórázon tartani Britney Spearst (33), akit az édesapja – egyben a gyámja is – éppen a napokban tiltott el a randizástól, hiszen máris bepasizott!