Budapest — Bár összegről nem beszélnek a Magyar Labdarúgó-szövetségnél, nem cáfolják a berlini napilap, a B. Z. értesüléseit, amelyek szerint a Csányi Sándor (61) elnök vezette szervezet összességében csaknem 100 millió forintot fizet azért, hogy Dárdai Pál (38) idén november 30-ig a válogatott kispadján ülhessen.
Heerenveen – Átsegítette szerelme Otigba Kennethet (22) a nehéz időszakon. A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Heerenveen védője nehéz időszakon ment keresztül, hiszen a 2013 őszi „berobbanása" után sokat mellőzték. Nem adta fel, visszakerült a csapatba, s ebben sokat segített neki szerelme, Sanne Veerbeek (19).
Tizenkét év után új munkahelyen kezdett 2015-ben Tatár Csilla. A TV2-től a köztévéhez átigazolt műsorvezetőt az életében bekövetkezett változásokról kérdeztük.
Volt párja zaklatásáért tavaly december 16-án őrizetbe vették O. Györgyöt, majd a gyanúsított előzetesbe került. A férfit azonban január 10-én váratlanul szabadon engedte a bíróság.
Budaörs – Csaknem negyven percig „ültek" a papíron, és egyetlen mentőegységet sem indítottak a stroke-os asszonyhoz, pedig a birtokunkba került menetlevél szerint még mentőkocsi is volt az állomáson.
Budapest — Aligha lesz így olcsóbb a kisebb parlament. A Blikk összegezte a képviselőknek eddig bérelt irodák és szolgálati lakások szerződéseit, és úgy tűnik, ebben a ciklusban is mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, hogy a honatyák számláját fizessük.
Magához tért a többéves válságból az ingatlanpiac. Elsősorban az irodák pörögnek jól, a magas kereslet egyre feljebb és feljebb tornássza a bérleti díjakat.
Budapest — Habozás nélkül végzett hat hónapos gyermekével O. György (†44), aki az anya szeme láttára dobta kisfiát, Ádámot a mélybe, majd követte a halálba gyermekét.
Budapest — Elfajult a buli a ValóVillában, miután a lakók egy kis alkoholhoz jutottak, ami Fanni (21) és Dóri (29) eddig hanyatló barátságán igen sokat javított.
Budapest — Gyógyír lehetne a munka Lilu (38) számára, válságba jutott házasságáról el tudná terelni a figyelmét. De úgy tűnik, hiába váltott csatornát az RTL Klub korábbi nagyágyúja, Ördög Nóra távozásával Lilu nem jutott újabb lehetőségekhez. Pedig logikus döntés lett volna, hogy Nóra után ő kapja a nagy feladatokat, ehelyett a karrierje megfeneklett.
Budapest – Szinetár Dóra (38) férjhez megy! Makranczi Zalán (35) az ünnepek alatt a világ egyik legszebb, legromantikusabb tárgyával lepte meg kedvesét: eljegyzési gyűrűt húzott az ujjára, és feleségül kérte.
23 éves, gyönyörű, s mikor kijutott a Miss Intercontinental világversenyre, megnyílt előtte a szépségipar kapuja. Tímár Brigitta, a TV2 A Szépségkirálynő című műsor egyik 2013-as királynője mégis inkább a babázást választotta.
Budapest - Egy szemtanú beszámolója szerint vasárnap este 11 órakor a bevásárlóközpont hátsó kijáratánál egy petárdaszerű robbanás után borult lángba az esetkocsi.
Poczek Lászlót szenteste négy fiatal verte meg a pécsi vasútállomáson. A kórházban ellátták, de mire érte mentek, a férfi meghalt. Édesapja szerint nem vették észre fia belső vérzését.
Soha rosszabb kezdést! Élete első külföldi versenyén máris a csúcsra ért Simkó Gina. A 34 éves bombázó aranyéremmel jött haza az indiai fitnesz-világbajnokságról.
Pár nappal ezelőtt visszatért a Föld légkörébe és megsemmisült a Masat-1, az első magyar műhold. Február 13-án lesz három éve, hogy kijutott a világűrbe, és az utolsó pillanatig működött.
Szomorúan nyilatkozott kameránknak Zsu, aki szoros párbajban esett ki vasárnap a Villából. Szívesen visszament volna, de szerinte Laci és Edina hamis szerelme kivégezte villa-karrierjét. Most legalább újra láthatja a fiát.
Zseniális fotómontázsokat készít Kerényi Zoltán fotográfus: a régmúlt idők képeit illeszti a jelenbe. Olyan is előfordult már vele, hogy valaki jelentkezett nála, mert felismerte nagymamáját vagy dédapját.
A sonline.hu szerint a védő, Jegesy András, kaposvári ügyvéd bűnpártolás gyanújába keveredett, mert a letartóztatott védence arra kérte, hogy hozza el a személyes holmiját az ELTE Tanítóképző- és Óvóképző Karának fonyódligeti gólyatáborából.
A Kos még mindig nem szokott hozzá, hogy a főnökkel nem érdemes vitatkozni, mert neki csak igaza lehet. Ha van is ellenvéleményed, azt óvatosan kell megfogalmaznod. A nyílt hadakozásban csak te veszíthetsz.
Egyesült Államok - A Közép-Atlanti Ballon Fesztiválon történt balesetben a pilóta és a két utas is életét veszítette, akik a Richmond női kosárlabdacsapat tagjai voltak.
Fejenként egy forintért kínál Dubajba szóló repülőjegyet internetes oldala kiemelt felületén az egyik legnagyobb hazai utazási iroda. Mielőtt bárki dörzsölné a markát és eljátszadozna a kerekítés szabályaival, a felhívásra kattintva kiderül, legalább 56 500-szoros a különbség a meghirdetett és a valódi vételár között.
Budapest - Megkezdték az egykori Moszkva tér felújítását. Először több tízmilliárdos összeget akartak költeni a tér új arculatának kialakítására, ami most 5,3 milliárd forintra csökkent.