Egészségügyi problémák miatt 83 éves korában elhunyt Faten Hamama, az arab ország egyik leghíresebb filmcsillaga, aki életében csaknem 100 filmben szerepelt az 1940-es és 70-es évek között.
Felborult és szénné égett egy luxuskocsi az M7-es autópályán. a sofőr és az utasa is élve úszták meg a balesetet. Az eset még szeptemberben történt, a rendőrség most zárta le a nyomozást. Az elképesztő balesetről most videót is közzétettek.
Budapest - Nagy mosollyal és jókedvvel toppant be szerkesztőségünkbe a vasárnapi párbaj kiesett játékosa, VV Zsu. Őszintén válaszol arra, milyen a kapcsolata Lacinak és Edinának, illetve többek között arra is, mit szól ahhoz, hogy cenzúrázatlanul mutatták meg bájait ország-világ előtt.
London — Bár olykor földrészek választják el őket egymástól, sokszor mégis kiválóan „működik” a sportoló-zenész párkapcsolat. A Blikk csokorba gyűjtött néhányat a világ álompárjaiból, amelynek tagjai – eddig – sikerrel küzdöttek meg a szerelmüket fakító távolsággal.
Türelmesebbé a Szaturnusz hatására. Ennek köszönhetően bölcsebb döntéseket hozunk, ami érzelmi és munkahelyi életünkben is meglátszik majd. Demeter Mónika asztrológus írta le, mire számíthatunk.
Melbourne — A tavalyi esztendőben remekelt, a női mezőnyben a legtöbb egyéni meccset nyerte a szerb Ana Ivanovics (27), ám az új év pocsékul indult számára. Ugyan a brisbane-i viadalon bejutott a fináléba, az ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon már az első fordulóban búcsúzott.
A rendőrség is vizsgálódik két ápolási otthon tájékán, amelyeknek a tulajdonosa ugyanaz a cég. Három idős lakón ugyanis megmagyarázhatatlan, de nagyon súlyos sérüléseket találtak a látogató családtagok, akik érthetően fel vannak háborodva.
Sydney – Kannabisz olajat csepegtetett súlyosan beteg kislánya kókusztejébe az apa, aki csupán azt szerette volna, ha gyermekének enyhülnének a fájdalmai. Az emberek összefogtak, és petíciók aláírásával támogatják a rács mögött lévő apukát – írja a Mirror.
Millwaukee – Néhány napja derült csak ki, hogy Irina Sejk (29) és Cristiano Ronaldo (29) szakított, de az orosz modellre máris lecsapna Giannis Antetokounmpo (20).
Dumapárbaj címmel sikerrel debütált a mozikban a stand up humor színfalai mögött játszódó filmvígjáték, amelynek főszerepét a színészi képesítéssel nem rendelkező Hadházi László (50) vette a vállára.
Székesfehérvár — Az orvosi ellenőrzés kihagyhatatlan része a sportolók felkészülésének, viszont a labdarúgó-NB I listavezetőjénél, a Videotonnál ezen a téren is újítottak, a januári kezdés előtt beiktatták a góckutatást.
A burgundivörös és a barna között található marsala gazdag földszíne önmagában semleges, más színekkel kontrasztos, és kiválóan lehet alkalmazni belső terek kialakításánál.
London — Bár olykor földrészek választják el őket egymástól, sokszor mégis kiválóan „működik” a sportoló-zenész párkapcsolat. A Blikk csokorba gyűjtött néhányat a világ álompárjaiból, amelynek tagjai – eddig – sikerrel küzdöttek meg a szerelmüket fakító távolsággal.
Nap mint nap szembesülünk azzal, hogyan kényeztetik el a gazdik a kutyákat, de él egy igazán túlsúlyos beagle a világon, akinek még a legtöbb embernél is különb bánásmód jut.
Budapest — Szinetár Dóra életében hamar robbant be a siker, azonban nem csak a karrierje indult be jó korán, a magánéletében is minden olyan gyorsan történik körülötte.
Budapest — Vadítóan szexi, mégis meglepően fiús megjelenéssel lepte meg Ördög Nóra (33) a Rising Star nézőit a vasárnap esti elődöntőben - legalábbis mellmagasságban.
London — Csak a gyerekekkel hajlandó aludni a Shyba család házi kedvence, Theo - a napnak pontosan ugyanabban az órájában jelentkezik alvásra, amikor az anyjuk a piciket is leteszi.
Peking — Szinte minden nyomtatható már 3D-s nyomtatóval, egy életveszélyben lévő férfinek a nyáron koponyát nyomtattak, legutóbb versenyautókat készítettek ezzel a technikával.