2014. július 31. csütörtök

júl. 31
18:18
Hadiadót vezetnek be Ukrajnában (444.hu)
Az ukrán kormány kezdeményezte, a parlament elfogadta a 1,5 százalékos hadiadó bevezetését az év végéig a fizetésekre és minden egyéb juttatásra, beleértve a jutalmakat is. Ebből 2,9 milliárd hrivnya, vagyis körülbelül 58 milliárd forint bevételt remélnek. Ebből az oroszpárti szakadárok … Folytatás
júl. 31
18:21
Visszatartják az ebola ellenszerét (Blikk)
Monrovia – Miközben az orvosok saját életüket kockáztatva emberfeletti küzdelmet vívnak, hogy megpróbálják megakadályozni az egyre inkább fenyegető világjárványt, kitudódott, hogy van hatásos gyógyszer az ebolára, csakhogy leállították a klinikai tesztelését.
júl. 31
18:23
Önkormányzattól kérnek pénzt a soroksári nő gyilkosára (Blikk)
Budapest — Vérdíj kitűzésére kérte a soroksári alpolgármestert a futóút mellett holtan talált Kardos Krisztina (†36) családja.
júl. 31
18:24
Megölték a Hezbollah egyik parancsnokát Irakban (hirado.hu)
Hezbollah-közeli források elmondták, hogy Ibrahim Mohamed al-Hádzsot valamikor az előző hét folyamán ölték meg.
júl. 31
18:25
Kiváló hamis bankókat rajzolt (Blikk)
Budapest — Jó minőségű hamisítványnak jellemezték a Magyar Nemzeti Bank szakemberei azokat a bankókat, amelyeket O. Barbara készített otthon házi őrizetben.
júl. 31
18:26
Meghalt a Tien-Sanban eltűnt horvát alpinista (hirado.hu)
Az alpinistát tíz méter mélyen maga alá temette a hó és a jég.
júl. 31
18:27
Vaddisznók portyáztak a tatabányai főútnál (Blikk)
júl. 31
18:28
Elhuny a Fats Domino egykori dobosa (hirado.hu)
Halála oka egyelőre ismeretlen.
júl. 31
18:30
Hadiadót vezetett be a kijevi parlament (hirado.hu)
1,5 százalékos kiegészítő, úgynevezett hadiadót vetnek ki az év végéig a fizetésekre és minden egyéb juttatásra, beleértve a jutalmakat is.
júl. 31
18:39
Szabadon a gázoló pilóta (Blikk)
Szeged — Bilincsben érkezett, de szabadon hagyhatta el a bíróság épületét T. János (55).
júl. 31
18:41
Ezerkétszáz fokon égett a kamion (Blikk)
Fonyód — Esélye sem volt az M7-esen szerdán kiégett szlovák tartálykocsi sofőrjének az életben maradásra: a monstrum pillanatok alatt pokoli lángtengerré vált, amikor berobbant a tartálya belsejében lévő 37 ezer liternyi benzin.
júl. 31
18:42
Holnaptól hatályba lépnek a gazdasági szankciók Moszkvával szemben (hirado.hu)
Az intézkedések többek között korlátozzák Oroszország hozzáférését a nemzetközi tőkepiacokhoz és fegyverembargót vezetnek be.
júl. 31
18:44
Egyre több francia veszi fel a svájci állampolgárságot (hirado.hu)
Tavaly 2467 Svájcban élő francia szerzett svájci állampolgárságot, 42 százalékkal több, mint 2012-ben - olvasható a berni bevándorlási hivatal csütörtöki jelentésében.
júl. 31
18:46
Mentőhelikopter ment egy kerékpárosért (hirado.hu)
Mátraterenyén ütötte el egy kisbusz a bringást.
júl. 31
18:48
Egy hónap maradt a kasszacserére (hirado.hu)
A vállalkozások augusztus 31-e után már csak online pénztárgépet használhatnak.
júl. 31
18:50
Hun és türk tudatú nemzetek Bugacon (hirado.hu)
Az Atilla hun fejedelem nevét viselő, 300 négyzetméteres jurtában kiállítások, valamint harci bemutatók, lovas versenyek, íjászprogramok, koncertek és családi rendezvények is várják az érdeklődőket augusztus 8. és 10. között Bugacon, a Kurultáj magyar törzsi gyűlés ünnepén.
júl. 31
18:51
Elsírta magát az ENSZ-szóvivő a gázai iskola lebombázása miatt (444.hu)
Az áldozatok épp azért mentek az iskolába, mert az izraeli hadsereg figyelmeztette őket. A plesztinok jogait senki sem veszi figyelembe, mondja a szóvivő.
júl. 31
18:52
Elhunyt Kína utolsó hűbérura (hirado.hu)
87 évesen meghalt Kína utolsó feudális uralkodója.
júl. 31
18:53
Szellő István ma kimondhatta volna, hogy Simicska Lajos (444.hu)
Nem tette meg. Volt viszont más az RTL Klub híradójában.
júl. 31
18:54
VCIOM: Most a legboldogabbak az oroszok (hirado.hu)
Vlagyimir Putyin népszerűsége is 80 százalék fölött jár, amióta Oroszország bekebelezte a Krím félszigetet.
júl. 31
18:57
Gusztustalanságot csinált a tini a mobiljáért (BorsOnline)
A fiatalember okostelefonja beleesett a kis halastóba. Gondolta, leszivattyúzza a vizet. Az eredmény orrfacsaró lett.
júl. 31
18:57
Mandoki felfigyelt Kállay-Saundersra (Blikk)
Budapest – Hatalmas lehetőséget kapott Kállay-Saunders András (29)!
júl. 31
18:57
Lemondatnák Sesztákot cégügyei miatt (Blikk)
Budapest — Össztűz Seszták Miklós fejlesztési miniszterre! Sorra jelennek meg a politikus vitatott ügyeiről szóló cikkek, s már nem csak az ellenzéki pártok, de a Magyar Nemzet is lemondását követeli.
júl. 31
18:59
Hajón ökörködött Orlando Bloom (Blikk)
júl. 31
18:59
Katonái leplezték le az orosz hadsereget (Blikk)
Moszkva — Magamutogató harcosai okozhatják az orosz haderő bukását. Míg Moszkva a nyugati világgal szemben váltig állítja, hogy nem támadja Ukrajnát, a katonák éppen az ellenkezőjével kérkednek internetes közösségi oldalaikon.
júl. 31
19:00
Több száz román falut ürítettek ki, leállt a horvát légiforgalom (hirado.hu)
Európa-szerte fákat csavart ki, villanyoszlopokat döntött a vihar, több helyen a folyó is kiöntött.
júl. 31
19:01
Torghelle Sándorral forgatott Majka (Blikk)
Budapest — Őszinte, provokatív dalához forgat klipet Majka (34) és Curtis (25).
júl. 31
19:15
Négy testben él egyszerre a halott hétéves (BorsOnline)
A fiúval súlyos betegség végzett, és szülei úgy döntöttek, ha már el kell veszíteniük gyermeküket, legalább másokban élhessen tovább.
júl. 31
19:15
Ördög Nóra megszegte fogadalmát (Blikk)
júl. 31
19:15
Tóth Vera és Takács Nikolas is a Sztárban sztárban? (Blikk)
júl. 31
19:18
Két jármű közé szorult egy buszsofőr Pécsen (hirado.hu)
Életveszélyesen megsérült egy buszsofőr az egyik pécsi buszállomáson, amikor járműve vezető nélkül gurulni kezdett, ő pedig két busz közé szorult.
júl. 31
19:20
Provokációnak minősítette egy megtámadott nő öltözékét egy török bíróság (hirado.hu)
Enyhítő körülményként vette figyelembe egy török bíróság egy büntetőeljárás során, hogy egy nő "túl szűk leggings" viselésével "provokálta" az őt késsel megtámadó és megsebesítő férjét - írta a Hürriyet című lap csütörtökön.
júl. 31
19:22
Többfunkciós lesz az új Puskás Ferenc stadion (hirado.hu)
A 2018-ra elkészülő új létesítmény több lesz, mint egy stadion, nem csak világszínvonalú labdarúgó mérkőzések, hanem 20 más sportág és nagyszabású kulturális rendezvények is helyet kaphatnak benne.
júl. 31
19:24
80 év a japán férfiak várható élettartama (hirado.hu)
A Tokióban közzétett mutatók a férfiak és a nők esetében is emelkedést mutatnak.
júl. 31
19:26
Hungarikum fesztivál nyílt Szegeden (hirado.hu)
Minőségi magyar élelmiszereket, hagyományos kézműves termékeket, a kultúra értékeit bemutató Hungarikum fesztivál nyílt csütörtökön Szegeden.
júl. 31
19:28
Fennakadás az amerikai vízumkiadásban (hirado.hu)
Az összevont amerikai konzuli adatbázis működésében problémák keletkeztek az adatfeldolgozás terén.
júl. 31
19:30
Egy zseniális család: Zsolnay-kiállítás péntektől a budai Várban (hirado.hu)
A Zsolnay-gyár történetét mintegy 260 alkotáson keresztül áttekintő, Egy zseniális család című kiállítással nyílik meg pénteken az egykori Honvéd Főparancsnokság hét évtized után felújított épülete a budai Várban.
júl. 31
19:32
Felmentették a bevándorlók elleni lövöldözés két vádlottját Görögországban (hirado.hu)
A döntés széles körben heves tiltakozást váltott ki jogvédő csoportok körében.
júl. 31
19:33
Hazaengedték a pusztaszeri balesetet okozó pilótát (BorsOnline)
A védelem és az ügyészség egybehangzó indítványára megszüntette a Szegedi Járásbíróság T. János előzetes letartóztatását. A volt vadászpilótát tegnap házi őrizetbe helyezte a bíróság.
júl. 31
19:33
Tudta nélkül adott ki új lemezt az ’N Sync (Blikk)
júl. 31
19:34
Oroszország importtilalmat vezetett be újabb ukrán termékekre (hirado.hu)
Az orosz állat- és növényegészségügyi felügyelet (Roszszelhoznadzor) augusztus 1-jétől megtiltja az Ukrajnából származó napraforgó, kukoricadara, szójabab és szójadara importját - jelentették be csütörtökön Moszkvában.
júl. 31
19:35
Könyvajánló: Választani kell! (Blikk)
Frances Ir­vine, a középosztálybeli angol úrilány egyetlen fillér nélkül marad apja hirtelen halála után, és kénytelen választani: vagy rosszindulatú nagynénje házába költözik dadának, vagy elfogadja az ellenszenves fiatal orvos, a Fokföldön dolgozó Edwin Matthews házassági ajánlatát.
júl. 31
19:36
Vihar Magyarországon: ajtóközépig jártak a vízben az autók (hirado.hu)
Fákat döntött ki, vezetékeket és háztetőket rongált meg a vihar.
júl. 31
19:37
Vad dominává változik Dér Heni (Blikk)
júl. 31
19:38
A CIA igazgatója elnézést kért (hirado.hu)
A CIA alkalmazottjai átvizsgálták a szenátus komputereit.
júl. 31
19:39
A beteg Karády Katalint idézik meg Szentendrén (Blikk)
Szentendre — Sokan csak a fiatal, csodaszép Karády Katalint ismerik, kevesen tudják, milyen szörnyű kínok között, elhagyatottan hunyt el Amerikában.
júl. 31
19:40
Megölték Kína legnagyobb mecsetjének vezető imámját (hirado.hu)
A gyilkossággal, illetve az abban való közreműködéssel három férfit gyanúsítottak, a nevük alapján valamennyien ujgur nemzetiségűek.
júl. 31
19:41
Fürdőruhában versenyeztek egymással az ÉNB sztárjai (Blikk)
Budapest — Egymás ellen versenyzett a medencében Ada (32), Iszak Eszti (27) és az Éjjel-Nappal Budapest két rosszfiúja, Kristóf (26) és Dávid (28).
júl. 31
19:51
Hadas Kriszta elmebeteg, meg szorongós is (BorsOnline)
Készülő műsorához tizenhárom nap alatt hatvanhárom interjút vett fel énekesekkel, zenekarokkal Hadas Krisztina televíziós újságíró, szerkesztő-riporter. Mint mondja, nem volt még ennél nagyobb ívû munkája, aminek megvalósítása már-már az őrület határát súrolja. Erről és az anyaságról is beszélgettünk.
júl. 31
19:53
Nagyon előnytelen fotó készült a színésznő melléről (BorsOnline)
Szarkasztikus címmel közölt fotót Lindsay Lohanről egy brit bulvárlap. A színésznő ugyan csak 28 éves, de egykori női ékessége már kissé megfonnyadt.

Keresés