Közzétették az Európai Unió hivatalos lapjában szerda este azok nevét, akikkel az EU a héten kiegészítette az ukrán válsággal kapcsolatban beutazási tilalommal, illetve vagyonbefagyasztással sújtottak listáját.
Észak-Korea szerdán közölte, hogy a jövőben keményebb büntetésre számíthatnak azok, akik "a vallás köntösébe bújva" próbálják "megszegni az ország törvényeit" - ez az intézkedés válasz arra, hogy az Egyesült Államok bírálta a bezárkózó kommunista diktatúra fellépését a vallásos emberekkel szemben.
Hogy ő lesz a jelölt, azt eddig is sejteni lehetett, a fő kérdés inkább az, ki veszi át a külügy vezetését, miután Navracsics az Európai Bizottsághoz távozik. Ha lehet hinni az eddigi találgatásoknak, akkor Szijjártó Péter. Mi egyelőre inkább annak … Folytatás
130 kilójával és 54-es konfekcióméretével Christin Thomsen Németország - szó szerint - legnagyobb modellje. Hitvallása: “A szépségnek semmi köze a súlyhoz.”
Addig még rengeteg szabályt kell módosítani, de elkötelezettek. Érdemes is sietniük, az Egyesült Államokban és Japánban már forgalomban tesztelik az ilyen járműveket.
Közös nyilatkozatban figyelmeztették szerdán a G7-csoport vezetői Oroszországot, hogy szankciókkal kell szembenéznie, ha nem változtat az Ukrajnával kapcsolatos politikáján.
A ma 50 éves Jürgen Klinsmannak ezen kívül boldog születésnapot is. Holnap reggelig barátkozzanak a Foxygen új számával! Próbálok még én is, de eddig valahogy nem ütött be úgy, mint az első lemez dalai.