2014. július 24. csütörtök

júl. 24
16:00
Harcban erős az új Herkules (BorsOnline)
Főpróbának is kevés volt az idei Herkules legendája a Magyarországon forgatott Herkuleshez képest. Dwayne Johnsonék titka, hogy a mítoszt csak félig veszik komolyan, a csatajeleneteket viszont halálosan.
júl. 24
16:01
A Telekom minden területét érinti a leépítés (hirado.hu)
A leányvállalatok, így például a T-Systems és az Origo Zrt. nem érintettek a leépítésben.
júl. 24
16:03
MSZP: ki felel a gyárbezárásokért? (hirado.hu)
Az ellenzéki párt szerint politikai reklámfogások voltak a kormány kötötte stratégiai megállapodások.
júl. 24
16:03
Hollywoodi sztárok is nekimentek az olasz kormányfőnek (hirado.hu)
Több mint 60 nemzetközileg ismert személyiség tiltakozásának adott hangot egy Matteo Renzihez intézett petícióban, amely a Velencébe érkező óceánjárók inváziójának betiltására szólítja fel az olasz miniszterelnököt.
júl. 24
16:05
Lapértesülés: Gyurcsány már 2010-ben is fúrta az MSZP-t (hirado.hu)
A valasz.hu bemutatta Takács István, a DK egyik alapítója és Gyurcsány Ferenc állítólagos levelezését.
júl. 24
16:09
Veszélyes szőlőbetegség miatt permeteznek Zalában (444.hu)
Szőlőkabóca irtása miatt rendelt el permetezést a hatóság Zalában, a Lenti-hegy környékén. Ez a kórokozó a szőlőre aranyszinü sárgaságát okozó fitoplazmás betegségének a vektora. Ezért kell irtani. Lentiben, Tornyiszentmiklóson és a kerkateskándi hegyen tavaly augusztusban bukkantak rá a fertőzésgyanús növényekre. A … Folytatás
júl. 24
16:11
Térkép, hogy hol nem repülhetsz a drónoddal (444.hu)
Amerikára már elkészült egy interaktív térkép, hogy a polgár megnézhesse, hogy hol nem repkedhet kedvére a saját kis drónjával. Nálunk a kérdésben éppen a Nemzeti Közlekedési Hatóság készül valami szabályzatszerűséggel. De a nagy kérdés Magyarországon úgyis az lesz, hogy lehet-e … Folytatás
júl. 24
16:18
Hoppá: mindent kitálal Travolta egykori férfiszeretője (BorsOnline)
Könyvet ír John Travolta légitársaságának egykori pilótája, melyben részletesen mesél arról is, hogy milyen szexuális viszony volt kettejük között.
júl. 24
16:18
120 milliós prémiumért harcolt a Diósgyőr (Blikk)
júl. 24
16:20
Vagyonokat ütögetnek a sportolók (Blikk)
júl. 24
16:21
Légi permetezést rendeltek el Zalában (hirado.hu)
A tavaly felbukkant veszélyes szőlőbetegség továbbterjedését akarják megakadályozni.
júl. 24
16:23
Izraeli légicsapás egy ENSZ-iskolára, sok halott (hirado.hu)
Legalább 15-en meghaltak.
júl. 24
16:25
Feloszlott az ukrán kormánykoalíció (hirado.hu)
Petro Porosenko ukrán államfő szerint nem szabad, hogy az "Európai választás" elnevezésű kormánykoalíció felbomlása megbénítsa a parlament munkáját.
júl. 24
16:27
Megnevezték a Jobbik szegedi polgármesterjelöltjét (hirado.hu)
Tóth Péter, a Jobbik szegedi szervezetének elnöke legfontosabb céljának a munkahelyteremtést nevezte.
júl. 24
16:29
Egyre többen tartoznak az adóhatóságnak (hirado.hu)
Fél év alatt 62 százalékkal nőtt a NAV-nak tartósan tartózó vállalkozók száma.
júl. 24
16:31
ENSZ: az iszlamista szélsőségesek elrendelték a nők körülmetélését (hirado.hu)
A szunnita fegyveresek által kiadott fatva (vallási rendelet) elvileg 4 millió lányt és asszonyt érintene.
júl. 24
16:33
Magyarország üdvözli, hogy Szerbiának kisebbségvédelmi akciótervet kell kidolgoznia (hirado.hu)
A magyar kormány továbbra is kész minden segítséget megadni az országnak a csatlakozási feltételek teljesítéséhez.
júl. 24
16:35
Több száz település kap szelektív hulladékgyűjtőt Dél-Dunántúlon (hirado.hu)
Pécsen 57 új hulladékszállító járművet a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Program keretében.
júl. 24
16:36
A halálos adag tízszeresét lőtte be magának (Blikk)
London — A halálos adag heroin tízszeresét mutatták ki az április elején elhunyt Peaches Geldof (†27) vérében – derült ki a legendás zenész, Bob Geldof lányának halála ügyében lefolytatott nyomozás eredményeiből.
júl. 24
16:37
Tárgyalások kezdésére tett ígéretet az MPP és az EMNP elnöke (hirado.hu)
Pártközi tárgyalások megkezdésére tett ígéretet csütörtökön Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pódiumbeszélgetésén Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke.
júl. 24
16:38
Vízhatlanná teszi a spray a mobilt (Blikk)
Los Angeles — Tökéletes vízzáró réteget képez a telefonkészüléken az a forradalmi anyag, amely spray formájában már meg is rendelhető egy Los Angeles-i cégtől.
júl. 24
16:39
Riasztás van érvényben: erre lesz felhőszakadás (hirado.hu)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) szerint néhol 30 fok fölé melegszik az idő a hétvégén, de a sok napsütés mellett többfelé lehetnek záporok, zivatarok is.
júl. 24
16:40
Grillezett oldalas - így lesz szaftos és omlós! (Blikk)
júl. 24
16:41
Húsz film versenyez a 71. velencei filmfesztivál fődíjáért (hirado.hu)
Húsz alkotás száll versenybe a legrégibb nemzetközi filmmustra, a 71. velencei filmfesztivál fődíjáért, az Arany Oroszlánért augusztus 27. és szeptember 6. között - közölték csütörtökön a szervezők, akik kevesebb sztárvendéget, de több újdonságot ígérnek.
júl. 24
16:42
A BKV kimaxolja az utazási élményt (444.hu)
2014. július 24. Rózsák tere, Budapest, Magyarország.
júl. 24
16:43
Gyengült a forint (hirado.hu)
Az eurót a kora reggeli 307,30 forint helyett délután négy órakor 308,02 forinton jegyezték.
júl. 24
16:44
Még keresik a Lehel úti bankrobbantót (444.hu)
Bár korábban azt írtuk, hogy már nem keresi a rendőrség a robbantót, ez nincs így. A rendőrség még keresi-kutatja, hogy ki volt az a motoros, aki január tizenharmadikán bombát helyezett a XIII. kerületi CIB Bank előtt. Több mint fél éve.
júl. 24
16:45
Az újabb szankciók miatt emelkedik az orosz CDS-árazás (hirado.hu)
A Moszkva ellen tervezet újabb EU-büntetőintézkedések miatt emelkedett az orosz CDS-árazás, miközben mínuszban álltak a moszkvai értéktőzsdék mutatói.
júl. 24
16:46
Ég a 3-as metró? (444.hu)
Ez a rendkívül hasznos weboldal megmondja. Most éppen 9 napja nem!
júl. 24
16:47
Horvátországban tárgyalt Szijjártó (hirado.hu)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára megbeszélést folytatott a horvát külügyminiszter-helyettessel és találkozott horvát energiavállalatok képviselőivel.
júl. 24
16:48
Óvóhelyként használt ENSZ-iskolát ért izraeli légicsapás Gázában (444.hu)
Tizenöten meghaltak és közel kétszázan megsérültek. Eddig is támadták ENSZ-intézményeket, de most először van halálos áldozat.
júl. 24
16:49
Bemutatta debreceni polgármesterjelöltjét a Jobbik (hirado.hu)
Kőszeghy Csanád Ábel, a párt városi elnöke száll harcba a posztért.
júl. 24
16:51
A NAIH vizsgálatot indított az Ökotárs Alapítvány ügyében (hirado.hu)
Az adatvédelmi hatóság azt vizsgálja, az alapítvány megalapozottan tagadta-e meg a Norvég Alaphoz benyújtott pályázatokkal kapcsolatos Hír TV-s adatigénylést.
júl. 24
16:53
Üzemszünet lesz a HU-GO rendszerben (hirado.hu)
Vasárnap hajnalban karbantartást végeznek az elektronikus útdíjszedési rendszeren.
júl. 24
16:54
Félrevezette rajongóit Sarka Kata (BorsOnline)
Facebookjára töltött fel szőke hajjal pózolós fotót Sarka Kata. A kommentelők egy részének nem esett le azonnal, hogy Kata csupán parókát próbálgat.
júl. 24
16:54
Sufniban épített magának repülőt (Blikk)
Horsham — Az essexi Vörös Báró – így nevezik a környéken Mike Clarkot, aki házilag készített Fokker Eindecker E.III-mal napjában veri fel a kies angliai táj álmos csendjét.
júl. 24
16:55
Menekülteket akart Olaszországba csempészni egy szerb férfi (hirado.hu)
Letenyénél bukott le.
júl. 24
16:57
Rövid távon nincs hatása az MKB biztosítókra a tulajdonosváltásának (hirado.hu)
A Bayerische Landesbank csütörtökön jelentette be, hogy a magyar állam 55 millió euróért megvásárolja az MKB Bank Zrt.-t.
júl. 24
16:57
Ezért kell az államnak az MKB (hirado.hu)
A vásárlás a bankszektor megerősítését célzó stratégia érvényesítésében játszhat szerepet.
júl. 24
16:59
Megvalósíthatósági tanulmányt akarnak a cseh iparosok az új csatornához (hirado.hu)
Éles belpolitikai és szakmai viták tárgya a Duna-Odera-Elba csatorna Csehországban.
júl. 24
17:01
Hungary's Mizsei appointed head of EU Ukraine mission (hirado.hu)
Hungary's Kalman Mizsei has been appointed to lead the European Union's recently established mission aimed at supporting the reforms of Ukrainian non-military security organs, including the police and the national guard.
júl. 24
17:03
Szivattyúzzák ki a pénz Csehországból (hirado.hu)
A cseh GDP 8 százalékának megfelelő összeget vittek ki tavaly a külföldi cégek.
júl. 24
17:05
Navracsics: nem képes megújulni a baloldal (hirado.hu)
Veszprémben Katanics Sándort jelöli polgármesternek az MSZP, a DK és az Együtt-PM.
júl. 24
17:12
Döbbenetes mutatványra képes a hatéves limbókirály (BorsOnline)
Na, ki lesz a limbókirály? – kérdezte annak idején Fenyő Miklós, s a Hungária frontembere most megkaphatja a választ: Gagan Satish. Az indiai kisfiú hetven métert képes spárgában görkorcsolyázni egy 18 centis résen.
júl. 24
17:12
Ryan Gosling is kapott viaszbábút (Blikk)
London — Már itt volt az ideje! A napokban mutatták be a Madamme Tussaud panoptikum legújabb lakójának, Ryan Goslingnak (33) élethű viaszmását.
júl. 24
17:12
29. Magyar Nagydíj: Felejthetetlen mogyoródi pillanatok (Blikk)
Mogyoród — A nyolcvanas években Bernard ­Ecclestone (83) Moszkva felé vette az irányt, majd Mogyoródon kötött ki. Hogyan lehetséges ez?
júl. 24
17:15
Meghatározó szerepe van a turizmusnak (hirado.hu)
Közvetlenül és közvetetten 9 százalékkal járul hozzá a világ GDP-jéhez.
júl. 24
17:15
Valaki szereti a német nyelvet? (444.hu)
Az ne nézze meg ezt a videót.
júl. 24
17:17
HM: több mint 1,4 milliárd feleslegessé vált eszközök eladásából (hirado.hu)
A használaton kívüli ingatlanok eladásából is több tízmilliós bevétele volt a tárcának az elmúlt években.
júl. 24
17:19
PWC: Magyarországon sikertörténet az autógyártás (hirado.hu)
A PriceWaterhouseCoopers autóipari szakértője szerint a hazai autógyártás 2020-ig biztosan fejlődik majd.

Keresés