Minimum hétezer forintot kell leszurkolnia annak az elfogott gyanúsítottnak, akinek elrendelik elővezetését a bíróságon. Ez a távolsággal csak tovább nőhet. Erről készített tervezetet a Belügyminisztérium.
Pedig eddig nem igazán jeleskedtek az űrkutatásban, magyar is hamarabb volt a világűrben, mint brit. Ők csak 1991-ben küldték ezt a nőt, aki itt ül ezen a képen.
Egyetlen Európa-bajnoki mérkőzést sem hagyna ki Epres Panni. Benedek Tibor magyar pólókapitány felesége több játékos párjával együtt szurkol a fiúk sikeréért a hazai kontinenstornán.
Essex – Claire Leeson (24) komolyan gondolja! Átszámítva eddig 6,8 millió forintnak megfelelő összeget költött a fiatal brit nő olyan plasztikai műtétekre, amelyek révén úgy nézhet ki, mint Kim Kardashian (33).
Zapodeni (Románia) - Daniel Corogeanu ortodox papot szörnyű bűnnel vádolták meg: egy sikertelen ördögűzési kísérletben meghalt egy apáca, amiért őt és társait tették felelőssé, és börtönbe zárták. Amikor kijött, ígéretéhez híven elindult egy kápolnát építeni a lány emlékére, de nem engedték neki.A néhány évvel ezelőtti, borzalmas eseményekről film készült.
Korábban magyar bajnok bokszolónő, most topmodell árulja a bájait pénzért Svájcban. A bordély honlapján kitárulkozó, pikáns fotókkal csigázza a kuncsaftokat.
Nem siette el a revánsot egy lengyel politikus. A 71 éves Janusz Korwin-Mikke ugyanis 22 évig várt arra, hogy végre pofán vághassa Michal Boni volt közigazgatási minisztert.
A kormány második embere hónapok óta háborúzik azokkal a civil szervezetekkel, amelyek szerinte idegen pénzből szolgálják ki az ellenzék érdekeit. Az ezredfordulón azonban még maga is egy ilyen szervezetnek dolgozott, és gyakorlatilag Soros Györgytől kapott fizetést.
Közelről vette fel valaki, ahogyan az izraeli Vaskupola fellövi az elfogórakétáit. Az izraeli-amerikai fejlesztésban készült védelmi rendszer röptében semmisíti meg az ellenséges rakétákat. Izrael területén több automata állásból lőnek ki elfogórakétákat, ha a rendszer támadást észlel. Persze még messze nem … Folytatás
Így mennek a gauchók. Így mennek a németek. Nagyjából ennyi a nem túl épületes jelenet, amit a vébén együtt elszállásolt játékosok közül a Klose, Götze, André Schürrle, Shkodran Mustafi, Roman Weidenfeller, Toni Kroos-alakulat mutatott be a hazatérésükre rendezett fogadáson. Óriási hiszti … Folytatás
A holland kormányt is polgári jogi felelősség terheli több mint háromszáz srebrenicai muzulmán férfi és fiú haláláért, akiket a boszniai háború idején öltek meg a kelet-boszniai városban – így döntött ítéletében egy hágai bíró. Larissa Elwin bíró indoklásában felhívta a figyelmet … Folytatás
Magyarország legnagyobb mozihálózata ugyanis nem tűzte műsorra a A majmok bolygója – Forradalom című filmet a bemutató hetében. Eddig sem a 176 mozitermet üzemeltető Cinema City, sem pedig a filmet Magyarországon forgalmazó InterCom nem adott ki közleményt az ügyben. A Cinema City Facebook-oldalán … Folytatás
Queens, New York - Tényleges életfogytiglani börtön lett a büntetése Shane Jaggarnauthnak (26), mert megölte szüleit. Azért vetemedett erre, mert attól tartott, kizárják a végrendeletből.
Egy kaliforniai nő és két állapotos lánya vált özveggyé egy szempillantás alatt egy kaliforniai légikatasztrófában. A családi tragédiát feltételezhetően motorhiba okozta.
A brazil foci-vb rengeteg nagy pillanattal ajándékozta meg a szurkolókat. A Bors összeállította szubjektív hetes listáját olyan eseményekből, melyekre garantáltan emlékszünk majd évek múlva is.
Dale Bolinger (57) egy fetisiszta fórumon ismerte meg Eva Gonzát (14), akivel megismerkedésük után megpróbált találkozni. A férfi pontosan fogalmazott: leírta, hogy le szeretné vágni a fejét. A tinilány hazugnak nevezte, és azt írta vissza, hogy biztosan nem képes arra, hogy megölje őt.
Ezúttal nem szándékosan, hanem véletlenül mutogatta magát Selena Gomez. A fiatal énekesnő úgy látszik, nagyon kapkodott induláskor, ezért követte el az öltözködési bakit.
A hágai bíróságon indított polgári pert az ország ellen a Srebrenicai Anyák szervezete. A törvényszék szerdai ítéletében kimondta, hogy a holland békefenntartók be nem avatkozása miatt háromszáz bosnyák, muzulmán férfit és gyereket öltek meg. A bíróság döntése kártérítésre kötelezi a … Folytatás
Máris lecserélte tavasszal vásárolt hátizsákját Orbán Viktor. A rikító zöld táska – amelyen a brazíliai vb hivatalos kabalaállata, Fuleco tatu is látható volt – mindössze néhány hónapig húzta. Orbán ma a Facebook-oldalán már a következőket írta: új táska, irány Brüsszel.
Bauru, Brazília - Jose Aguinelo dos Santos születési anyakönyvi kivonata szerint 1888 július 7-én született, vagyis a múlt héten betöltötte 126. életévét. Ha ezt szénizotópos kormeghatározással is sikerül igazolni, akkor ő a világon valaha élt legidősebb ember.
Inglewood, Kalifornia - Meghalt Mason Zisette (16), miután állva táncolt egy nyitott tetejű buszon, és beleütközött egy felüljáróba. A tinédzser fiú háttal állt a menetiránynak, ezért nem vette észre a közelgő veszélyt.
Ismael Hernandez (21) vette filmre azt a nem mindennapi esetet, amikor egy férfi úgy akart ellopni egy kocsit, hogy abban benne ült egy nő meg a lánya.
Az Európai Parlament szerdán 545 igen és 116 nem szavazattal, 34 tartózkodás mellett támogatta, hogy Litvánia a jövő év január elsején bevezesse az eurót. Az országban az éves átlagos infláció 0,6 százalékon áll – vagyis jóval az 1,7 százalékos referenciaérték alatt … Folytatás
Az izraeli hasereg előbb szól, aztán mégegyszer szól, aztán kopog, és csak aztán lő. Talán ezért lehet, hogy kétezer bombatámadásnak eddig összesen 190 halottja van.
Az egyik legújabb new yorki felmérés alapján kiderült: nem csak a nők tesznek úgy, mintha elértek volna a csúcsra. A férfiak is színlelnek, méghozzá nem is kevesen!
A Marvel képregénykiadó extrém lépésre szánta magát a női olvasóik megtartása, illetve újabbak megnyerése érdekében. Thort, a germán mitológiából merített viharisten karakterét nővé "operálták".
Az, amelyik Zamárdiban volt, és ahol hétfőn 5 óra körül a biztonsági szolgálat tetten ért egy 23 és egy 24 éves külföldi férfit, amint kábítószert árultak. Az ellenőrzésen az egyiknél 26 csomag, 0,5 g-s fehér port meg 34 tablettát találtak. A … Folytatás