2014. április 17. csütörtök

ápr. 17
21:12
Politikusok maradnának a nagy kiesők (Blikk)
Budapest — Sok politikai nagyágyú a súlyos választási kudarc ellenére sem akar megválni a politikától. Ám nagy részük már nem fog tudni megélni belőle, így kénytelen lesz más kenyérkereseti lehetőség után nézni. A Blikk megkérdezte a nagy kiesőket: mihez kezdenek?
ápr. 17
21:12
Ha lájkolod a műzlit, nem perelheted a gyártót (444.hu)
A General Mills nevű élelmiszereket gyártó cég a napokban azzal egészítette ki a jogokról és kötelezettségekről szóló részt a honlapján, hogyha valaki beköveti őket a közösségi médiában, vagy részt vesz bármilyen akciójukon, akkor az nem jogosult őket perelni ezután.
ápr. 17
21:14
Edzőtáborban volt Kucseráék gyereke (Blikk)
Budapest – Úszik a boldogságban a Kucsera család! A világ- és Európa-bajnok kajakos, Kucsera Gábor (31) és a korábbi EHF-kupa győztes kézilabdázó, Kucsera-Tápai Szabina (28) napjait hathónapos kisfiuk, Bence aranyozza be. A házaspár első gyermeke már a sporttal is ismerkedik, a TV2 műsorának, az Aktívnak a riporterei úszásra kísérték el a kézist és kisfiát.
ápr. 17
21:14
Ne is kérdezze doktornő, pontosan ott fáj! (444.hu)
Légpuska lövedékek maradványait szedi ki egy állatorvos egy 14 éves hím orangután testéből Szumátrán egy rezervátumban. Az állatok élőhelye nagy veszélyben van, főleg a folyamatosan növekvő pálmaolaj-ültetvények miatt. A rezervátumban 280 állatot láttak el eddig, és közülük 200-at sikerült visszaszoktatni … Folytatás
ápr. 17
21:30
Megkegyelmezett az anya fia gyilkosának (Blikk)
Royan — Döbbenetes, eddig talán soha nem látott pillanatokat örökített meg az iráni hírügynökség fotósa. Nem állt bosszút, hanem az utolsó pillanatban megkegyelmezett fia gyilkosának egy iráni anya, és nem hagyta a férfit kivégezni.
ápr. 17
21:32
Kilenc daganata volt, mind eltűnt (Blikk)
Stockport — Négy évvel ezelőtt hat hónapot adtak Rose Binghamnek (55) az orvosok, miután kilenc daganatot találtak az agyában.
ápr. 17
21:45
Lefegyverzhetik a szakadárokat Ukrajnában (444.hu)
Ilyesmiről állapodott meg Genfben John Kerry amerikai, Szergej Lavrov orosz és Andrij Descsica ukrán külügyminiszter. Meg hogy minden fél tartózkodik majd az erőszaktól, meg a provokációtól. Mondjuk szerintem az egy kicsit vicces, hogy az egyik ország megtámadja a másikat, és akkor … Folytatás
ápr. 17
22:06
Pszichológus vizsgálta a gazdát (Blikk)
Vácszentlászló — Rendőrségi pszichológus vizsgálta meg a fagyállós gazdaként elhíresült V. Pál Gyulát (37) – tudta meg a Blikk, ám az eredményt egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
ápr. 17
22:08
Mese az operaházban (Blikk)
Magyarország — Meghökkentő, a mese és a valóság határát súroló reklámfilmet készített a Budapesti Operaház, amelyben agancsos király, asztronauta, kígyó, hattyú és egy Tatra autó is helyet kapott. Az operáról eszünkbe juthatnak az áriák, de az már kevésbé, hogy zsákokból homokot szórnak szét a lépcsőn.
ápr. 17
22:18
Lájkoltad az oldalunk? Megvetted a müzlinket? Hát barátom, akkor perelni már nem perelhetsz (444.hu)
Bravúros jogi megoldást talált a fogyasztói panaszok kezelésére az egyik legnépszerűbb amerikai műzligyártó.
ápr. 17
22:20
“Alacsonyabb havidíjakhoz vezető, okos politika” 15 betű. De mi lehet?!?!? (444.hu)
A világ legcsodálatosabb keresztrejtvényét látják. Annyit segítek, hogy a megfejtés vége az, hogy ".ezsicsökkentés".
ápr. 17
22:22
87 éves korában meghalt Gabriel García Márquez, Nobel-díjas író (444.hu)
A kolumbiai író tüdőgyulladással feküdt kórházban 9 napig, április 8-án engedték haza, azóta otthon lábadozott.
ápr. 17
23:24
Ismerkedjenek meg a Kepler-186f bolygóval! Lehet, hogy egy nap majd emberek élnek rajta (444.hu)
Olyan bolygót találtak a csillagászok, amin kialakulhat az élet.
ápr. 17
23:54
Újabb fociszégyen: iksz Gibraltárral (Blikk)
Budapest — Újabb mélypont a magyar futballban: U18-as válogatottunk szerda este kínos, 2-2-es döntetlent játszott Gibraltár ellen barátságos meccsen. Erre az sem lehet mentség, hogy Pisont István (43) szövetségi edző csapata U19-es, vagyis egy évvel idősebb játékosokkal felálló gárdával mérkőzött.
ápr. 17
23:57
És akkor, mint egy keretbe foglalva a mai napot (444.hu)
Hadd búcsúzzak egy spoilerekről szóló poszttal.

2014. április 18. péntek

ápr. 18
4:24
Lakásért árulta meg sem született kisbabáját (Blikk)
Budapest — Másfél millió forintért vagy egy házrészért akarta eladni még meg nem született gyermekét egy férfi. A babára vevő is akadt, ám mielőtt a kicsi világra jött volna, a rendőrök lecsaptak az apára, K. Bélára (44).
ápr. 18
4:42
Tomboló őrültté teszi használóját az új kábítószer (Blikk)
Budapest — Őrjöngést, elképesztő agressziót okoz az új drog, amellyel mostanában találkoztak a szakemberek a magyar piacon.
ápr. 18
4:46
Videó: A terrárium falán végezték Kádár krokodiljai (Blikk)
ápr. 18
4:50
17 éve eltűnt férfi lehet a múmia (Blikk)
Győr — Rejtélyes eltűnési ügy oldódhat meg, miután két napja találtak egy múmiát. A férficsontvázat, mint megírtuk, egy belvárosi ház tetőterében találta meg a közös képviselő és egy munkás.
ápr. 18
5:18
Legyőzték félelmeiket a villalakók (Blikk)
Budapest — Aurelio (23) számtalanszor bebizonyította már, hogy félelmében akár sírni is képes, különösen akkor, ha egy pók áll vele szemben, ezúttal azonban azt is megmutatta, ha kell, le tudja győzni önmagát.
ápr. 18
5:18
Nincs pénz bemutatni a 3 milliárddal támogatott magyar filmeket (Blikk)
Budapest — Több mint hárommilliárd forinttal támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap azt a 12 magyar filmet, amely készen, dobozban vár arra, hogy a közönség is láthassa. Ám erre ősz előtt nem számíthatunk. Eközben további közel hárommilliárd forint gyártási támogatással készül újabb öt mozifilm, köztük a Toldi és Kern András új mozija.
ápr. 18
5:20
Aczélra vallottak a Siófok focistái (Blikk)
Budapest – Egyre kilátástalanabb Aczél Zoltán (47) helyzete. A hazai focifogadási botrány siófoki és diósgyőri szálának nyolcadrendű vádlottja napról napra rosszabbul érezheti magát, ugyanis egykori játékosai közül a szintén vádlottak padján ülő H. Gábor (30), S. László (28) és A. Attila (33) saját szerepének beismerése mellett rá nézve terhelő vallomást tett a büntetőperben.
ápr. 18
5:36
Krisztián kiábrándult Izából (Blikk)
Budapest — Végéhez közeledik a ValóVilág hatodik szériája, és egyre inkább úgy tűnik, a játékkal Iza (20) és Krisztián (21) kapcsolatának is vége lesz. Egyre többször derül fény arra, mennyire különböznek.
ápr. 18
5:38
Bajornál bevált az új kezelés (Blikk)
Budapest — Gyógyulása érdekében teljesen elzárkózott a külvilágtól Bajor Imre (57)! A Blikk megtudta: a népszerű humorista arra kérte a család tagjait és a hozzájuk legközelebb álló barátokat, hogy az egészségi állapotáról a jövőben ne adjanak ki semmilyen információt.
ápr. 18
5:40
Szexre bérbe adó Kozso teaháza (Blikk)
Budapest — Legális a szex a Kozso nevével fémjelzett belvárosi teaházban! „Pihenj a Zöld Teknős szeparéiban egy csodálatos környezetben" – áll a teázó hirdetésében sokat sejtetően.
ápr. 18
5:42
Óriás szobrot kap Albert (Blikk)
Szeged — Méltó emléket állít Albert Flóriánnak (†70) a Ferencváros. A „Császárnak" becézett legendáról több, mint háromméteres, egész alakos bronzszobor készül, amelyet az idén átadandó új futballstadion előtt helyeznek majd el. (A lebontott régi arénát még 2007-ben keresztelték el az egyetlen magyar aranylabdás ikonról, de elképzelhető, a most épülő létesítmény nevét – Európában már…
ápr. 18
7:06
Nincs pénz bemutatni a 3 milliárddal támogatott magyar filmeket (Blikk)
Budapest — Több mint hárommilliárd forinttal támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap azt a 12 magyar filmet, amely készen, dobozban vár arra, hogy a közönség is láthassa.
ápr. 18
7:39
Ön a Tiszántúlról, szabadtéren olvassa a 444-et? (444.hu)
Javaslom, hogy még most fóliázza le a számítógépét, vagy tegyen egy nájlont az okostelefonjára, mert mindjárt esni fog. Az ország többi részén olvasók nem érintettek, nekik felhős 17 – 22 fok lesz.
ápr. 18
7:41
Szép vagyok, úgyhogy szarok a szegényekre (444.hu)
A hiú seggfejek hiú seggfejek, állapította meg egy nagyon fontos új kutatás. Végre megtudhatjuk, mit gondolnak a szegénységről és a társadalmi egyenlőtlenségről azok, akik borzasztóan vonzónak érzik magukat.
ápr. 18
7:43
A harmadtiszt irányította a koreai kompot (444.hu)
A kapitány nem volt a kormánynál, még nem tudják, hogy mit csinált. Az eddig kihallgatott tengerészek ellentmondásosan nyilatkoztak a balesetről. Nagyon sok diák eltűnt.
ápr. 18
7:45
Kinyírja az Alexandra a magyar könyvkiadást? (444.hu)
Az Alexandra könyváruházlánc hónapok óta senkinek sem fizet, a kiadók kivéreznek, nem lesz többet magyar nyelven könyv.
ápr. 18
8:12
A kiválasztott tankönyv szerzője is háborog (444.hu)
Pethőné Nagy Csilla irodalomkönyvei az állami tankönyvterror nagy nyertesei. A szerző azonban fel van háborodva.
ápr. 18
8:14
Mérgezett a kínai föld (444.hu)
Az ültetvények ötödében mutattak ki durva anyagokat, főleg kadmiumot, nikkelt és arzént.
ápr. 18
8:18
Zsüliettel énekel Fásy Ádám (Blikk)
Az idén április 18-21. között rendezik meg a XV. Nemzetközi Kisüsti Pálinka Fesztivál és Vásár elnevezésű rendezvény sorozatot, Gyulán a Várkertben.
ápr. 18
8:45
Lavina ölt a Mount Everesten (444.hu)
Klein Dávid és csapata jól van.
ápr. 18
9:12
Videó: Orbán néhány lépésre lakik a stadiontól (Blikk)
ápr. 18
9:51
Megint a magyar bankárok keresték átlagosan a legtöbbet (444.hu)
Meg tudja tippelni, kik keresik Magyarországon a legkevesebbet?
ápr. 18
9:53
Kirakták az első csillagosház emléktáblát (444.hu)
Az igazságügyi minisztérium az első.
ápr. 18
9:55
41 fokos láza volt a csecsemőnek, de hazaküldték a Heves megyei orvosok (444.hu)
Hiába próbálkoztak a szülők több orvosnál is, egyikük sem volt hajlandó beutalni a halálos beteg gyereküket. Másnap a kórház felé meghalt a baba.
ápr. 18
9:57
Vagy a németek teljesen hülyék, vagy nagyon meg fogjuk szívni (444.hu)
Az új paksi atomerőmű nemcsak drága lesz, de még a magyar ipart is tönkreteheti a 2040-es évekre. A magyar terv pont ellenkezője a nagy német törekvésnek, és ha a németek nincsenek teljesen eltévedve, akkor rosszul járunk.
ápr. 18
10:06
Hazaküldték az orvosok a kislányt, meghalt (Blikk)
Tarnabod - Két orvost vádoltak meg gondatlan veszélyeztetéssel egy csecsemő halála kapcsán Egerben - közölte a Heves Megyei főügyészség.
ápr. 18
10:24
Négy repülőt, 300 katonát ad Csehország az orosz veszély miatt a NATO-nak (444.hu)
A Baltikum és a lengyel-ukrán határ védelmét erősítenék.
ápr. 18
10:42
Így győzte le ellenfelét az éneklő apáca – videó! (Blikk)
Újból eszméletlen nagyot alakított a mára már szinte az egész világot lenyűgöző apáca, akinek most párbajban kellett összemérnie hangját az olasz Voice tehetségkutató versenyen.
ápr. 18
10:57
Nem adják fel a donyecki szakadárok az elfoglalt irodákat (444.hu)
Hiába a nagyhatalmak genfi egyezsége, maradnak az elfoglalt kormányhivatalokban az oroszbarát fegyveresek.
ápr. 18
10:59
Érdemes lesz húsvétkor ittasan gépjárművet vezetni? (444.hu)
Igen, mert autóval kényelmesebben és gyorsabban eljuthatunk úticélunkhoz, inni meg ilyenkor úgyis muszáj.  Nem, mert közúti ellenőrzések sorozatával készül a rendőrség, szerte az országban. Vigyázzon a volánnál!
ápr. 18
11:00
Kiderült, pornózott Harsányi Levente exe - videó! (Blikk)
Durva dolgok derültek ki Harsányi Levente exeiről, akik közül az egyik pár héttel megismerkedésük után árulta el, hogy több felnőtt filmben is szerepelt korábban.
ápr. 18
11:18
Elsőként hagyta el a kapitány a süllyedő hajót? (Blikk)
Dél-Korea - Miközben folyamatosan keresik a 48 órával ezelőtt elsüllyedt komphajó eltűnt utasait, egyre több vád hangzik el a hajó legénységével szemben.
ápr. 18
11:30
31 kiló füvet hozott egy görög férfi Románia felől (444.hu)
Gyanúsan púposodtak a hátsó ülések, lebukott. (police.hu)
ápr. 18
11:32
Irodalmi tréfa volna a Kelet-Ukrajnában terjesztett antiszemita röplap? (444.hu)
A zsidók kitelepítésével fenyegető szórólap szövege túl kimunkált, túlzottan is hasonlít egy létező drámára.
ápr. 18
11:34
Obama kedvencének nevezte Márquezt (444.hu)
Nem győzik méltatni az írót a világ vezetői.

Keresés